Kezdőlap (Templom)
Kezdőlap  
 
 
Kezdőlap » Építészet » Templom


 

Templom

Építészet TeknőboltozatTemplomépítészet

A templomismertetőkben előforduló, kevésbé közérthető foglmak magyarázata ...

 


templom
(a lat. templum-ból), az istentisztelet számára emelt épület. A magyar nyelvben bármiféle vallásnak egyházát T.-nak hivjuk, mig p. a francia és a német nyelv a pogány T.-okat: templenek (franc.) és Tempelnek (ném.), a keresztény T.

templom
Az istentisztelet háza, helye, szentély.
Nemzetközi szó a latin templum (felszentelt hely, szentély) nyomán, forrása a görög temenosz (istentiszteletre körülhatárolt hely) a temnó (vág) igéből.

A templomépület funkciója, fontossága tehát kivetül a tető szerkesztésmódjára is.

Templomok
Magyarország területén egykor igen elterjedtek voltak a népi fatemplomok, melyek közül mára alig maradt hímondó.

A templom története
A kőbányai lelkészkör megszervezésével egy időben született a templom építésének gondolata. 1910-től a református templom adott otthont az evangélikus istentiszteletek számára is.

A templom mai formájában gótizáló, késő reneszánsz épület. Ez a stíluskeveredés esetleg azzal is magyarázható, hogy a Szent Katalin-kápolnát bővítették a hatalmas hajóval.

Szerb templomok
A XVIII. század elején Tolna megye vidékét "Rácországnak" nevezték, olyan magas volt a főként szerbek alkotta, összefoglaló néven rácoknak nevezett balkáni eredetű görögkeleti népek aránya.

A jáki templom főbejárata, a magyarországi romanika egyik legszebb példája.
Tartalomjegyzék ...

A templom alaprajza : 1. Szentély, 13., 15. és 19. szd. 3. Altemplom kapui 10. Szent Benedek kápolna (1486) 14. Porta Speciosa (1224 előtt ). ( Pannonhalma, Képes Kalauz, 1996) ...

A templom építésének történetét a mondavilág homálya fedi. A hagyomány azt tartja, hogy a pásztort, aki építette, kecskéje tette figyelmessé a kincsre, melyet a templom helyén találtak.

Körtemplom: A X-XIII. századokban különösen Közép-Európában gyakori. Kör alaprajzú kis templomok 5 - 7 méter átmérőjű belső térrel, keleti oldalukon (többnyire félkörű) szentéllyel.

csarnoktemplom: azonos magasságú hajókból álló templom
csillagboltozat: a bordás boltozatnak a későgótikában elterjedt dekoratív csillagmintát adó változata ...

Bizánci templom általános képi programja: Mennyei Jeruzsálem: Kupola (Pantokrátor), 4 arkangyal (világtájak), dob (12 tanítvány, 12 próféta), csegelyek: a Tanítás pillérei (Evangélisták).

Templomhomlokzataink egy további változatában a két torony a homlokzat széléhez csatlakozik ugyan, de előreugrik, s így köztük a homlokzat hátrahajlik. Háromrészes gerendázat fut végig az egész felületen, és összefogja, egységessé teszi azt.

templom: a szombathelyi Izisz-szentély, az aquincumi Mithrasz-szentély
színház: Óbuda-Aquincum
paloták: az óbudai helytartói, a szombathelyi császári palota
vízvezeték: a Szentendrei úton
fürdők: Aquincum
villa: Balácapuszta, Hosszúhetény ...

A templomteret még kötött boltozat fedi: a főhajó egy csúcsíves keresztboltozatára két-két boltozott mellékhajó mező jut. E széles, sötét zóna homályossá és sötétté teszi a templombelsőt.

Általános tudnivalók a festett kazettás templomi mennyezetekről
Mit tud egy mai átlagos műveltségű magyar honpolgár a hazai festett kazettás templomi mennyezetekről? Jószerivel semmit.

Ágoston templom/, valamint agitatív erejű írásainak13 volt köszönhető. Az elsőben, a.

Ma a bazilika egyrészt sajátos stílusú templomépületet jelent, másrészt a templomépület stílusától teljesen függetlenül bizonyos tiszteleti címet.

Egy elképzelt másik pilón a Koronázó Dómtemplom tövében mindnyájunk számára elfogadhatatlan.

Az "ikonosztáz" jelentése: A keleti templomokban a szentély és a templomhajókat elválasztó díszes deszkafal, melyet az egyházi előírás szerinti sorrendben szentképek díszítenek.

Kialakíthatták a falból kiugró erkélyszerű változatban, erre legszebb példákat az erdélyi szász templomerődökön látni. Míg az egri várban a két várrészt összekötő úgynevezett Setét-kapu belső boltozatos alagútjában maradt fenn szuroköntő nyílás.

Lásd még: Építészet, Város, Homlokzat, Torony, Alaprajz

Építészet TeknőboltozatTemplomépítészet

 
 rssRSS