| |
minaret Mohamedán templom mellett álló karcsú torony. Nemzetközi szó az arab minára (tkp. világítótorony) nyomán, amely a nár (tűz) tőből ered, ez az oszmán-török minare közvetítésével, a francia minaret révén terjedt el az európai nyelvekben.
5 kép A szamarrai minaret Itt az zikkurát gyakran egy nagyobb templom-együttes része volt és a csúcson álló szentélyt feltehetően az udvarral körülvett templom tetejéről lehetett megközelíteni. Ilyen volt az I. Samsi-Adad által kr.
Állhat önállóan: zikkurat, minaret, harangtorony (ebben az esetben campanile). Más építményekkel együtt: őrtorony, tűztorony, kilátótororny, hídtorony, kaputorony, lakótorony, a vár részeként donzson.
második fele, ma török történeti és művészeti múzeum, a mellette álló 12 szögletű minarettel a legépebben megmaradt török imahely. Berendezése az eredeti török imaházak hangulatát idézi.
A keresztény templomokat dzsámivá, mecsetté alakították át; az új épülettípusok egyike a melléjük épített minaret (Érd, Eger) volt; a másik a medresze (a dzsámik melletti mohamedán főiskola); karavánszerájok (fogadó), ...
Néhány érdekes, iszlám emléken kívül, mint a budai Rudas és Király fürdő, a Pécs főterén álló Gazi Kaszim-dzsámi vagy az egri Minaret, más alig maradt a hódítás után, csupán a visszafoglalt Buda romhalmaza.
Lásd még: Templom, Torony, Építészet, Lépcső, Alaprajz
 
|