Kezdőlap (Lőrés)
Kezdőlap  
 
 
Kezdőlap » Építészet » Lőrés


 

Lőrés

Építészet LovagteremMagnificat

Később lakók költöztek ide, a torony falain a lőréseket szélesítve ablakokat vágtak. Aztán a romos várfalak mentén újabb házak épültek a saroktorony mellé, egyik a másik után. ezért a mai ház több részből áll. És így tovább.

 


A védelmi rendszer kiépítését már ezen a szinten megkezdték, két, három, sőt négy lőréses kazamatafolyosó burkolja körül a termeket. A földszintnek megfelelő második szint déli nagy terme ebédlő lehetett, két kisebb helyiség kapcsolódik ehhez.

Min látható, a tornyon vágott nyiladékok inkább ablak, mintsem szellőző vagy lőrés jellegűek, tehát inkább egy lakótorony funkcióját teljesítik.

A vaskos falak lőrései mögött elhelyezett ágyúkból közvetlen tüzeléssel tudták a védők tűz alatt tartani a környező terepet.

Erőd formájú: hatalmas, vastag déli falát mély, lőrésszerű ablakok lyukasztják át. A falak puha vonala toronnyá és kápolnákká magasodik. A teret vastag, csónak formájú tető fedi le. A falak és a tető között réseken fény szivárog a belső térbe.

Jellemzője bizonyos fokú vaskosság, a boltozatok nyomását vastag falakkal fogták fel és vezették a föld felé, ezeken csak kis ablaknyílásokat lehetett vágni, a falak vastagok, az ablakok keskenyek, lőrésszerűek (tölcsérbéllet).

gyilokjáró: a várak védőfalainak tetején húzódó, lőrésekkel tagolt folyosó, amelynek védelmében lehetett támadni a várat ostromlókat
hagymasisak: hagyma alakú, alul kidomborodó, felül kihegyesedő toronytető ...

Az 1500-as évek elején épült háromhajós csarnoktemplom külső falain lőrésszerű ablakok nyílnak. Az épületet tornyokkal megerősített támpilléres falrendszer veszi körül.

campanileszerű, tomör tornyát, az előcsarnokot, sekrestyét s a falfelületek finom díszítéseként is hatásos. A síma homlokzatból csak középen domborodik ki az óriási kőkereszt. Tornyának magasbaszökkenő karcsú sisakja alatt körben keskeny, lőrésszerű ...

A díszítő faragványokból meszet égetnek, a reneszánsz ablakokat lőréssé falazták át, a palotaszárny oldalába ormótlan "támpillér" kerül, a kaputorony tetejére ágyúállás épül. Sűrűn cserélt gazdát.

See also: Templom, Torony, Építészet, Homlokzat, Alaprajz

Építészet LovagteremMagnificat

 
 rssRSS