Főhomlokzata, mely hármas kapuzattal néz a térre jellegzetes, függőlegesen három mezőre osztott, az osztópárkány felett törpegalériával, a szélső mezőkben pedig idomtéglából falazott ikerablakokkal.
Ezek alapján kézenfekvőnek tűnik egy ikerablak, vagy egy hármasablak osztóoszlopának tetejére elhelyezni a vállkövet, természetesen úgy, hogy C oldalával kifelé, A oldalával befelé nézzen.
századi román stílusú ötemeletes, ikerablakos, itáliai típusú toronnyal rendelkező kisebb templomot a 15. században észak felé bővítették, a nyugati homlokzaton északra, tehát a toronytól balra gótikus bejáratot nyitottak.
Gyakoriak a vékony oszlopokkal osztott kettős vagy hármas ikerablakok, a templomkapuk tölcsérszerű mélyedésben helyezkednek el, a mélyedést gazdagon díszített oszlopok és ívek tagolják, ez az ún.
Az alsó szintet ugyancsak lombard ikerablakok világították meg. A tervet valószínűleg itáliai építész készíthette, amelyet feltehetően nagyszebeni szász kőfaragók kiviteleztek. 1551 végén itt gyilkolták meg Castaldo zsoldosai Fráter Györgyöt.
A fő-és mellékhajót elválasztó árkádsor felett megjelentek az első ikerablakok: a kettős boltozat feletti teheráthárító boltozás a nyílások méretének szerény mértékű növelését tette lehetővé.
Lásd még: Templom, Oszlop, Alaprajz, Homlokzat, Építészet
 
|