Kezdőlap (Földvár)
Kezdőlap  
 
 
Kezdőlap » Építészet » Földvár


 

Földvár

Építészet FőkapuFőpárkány

földvár
1. F. (Marienburg, Feldiora), nagyközség Brassó vmegye alvidéki j.-ban, (1891) 2212 oláh és német lak., a járási szolgabirói hivatal székhelye, vasuti állomással, posta- és táviróhivatallal, postatakarékpénztárral, földmives iskolával. F.

 


Dunaföldvár
A hagyomány szerint II. Béla alapította a földvári apátságot 1131 és 1141 közt, de ezt a történettudomány nem erősítette meg. Az apátságról alig tudunk valamit, de nem tartozhatott a legnagyobbak közé. 1199-ben említik először.

Az egyik vidék árokásókat, vesszőfonókat, a másik sártapasztókat adott: vagyis még a késő bronzkori földvár építéstechnikája élt tovább. Fafaragókra is szükség volt, ezt a mesterséget a 16-18. században a malmokat építő molnárok gyakorolták.

A földvárat 1827-ben Fodor A. ismertette. Bartalos Gy. a dédesi várat "az ősi sziklavár egyik csúcsán" épültnek említi. A vár mellett barlangokban 1941-ben és 1944-ben őskori cserepek kerültek elő (MNM). 1968-ban Nováki Gy. végzett terepbejárást.

A vármegye-központok jó része nem valódi város, hanem római erődítmények vagy őskori földvárak helyén épült. Ahol ilyen nem volt, gerendavázas sáncú nagyméretű földvárakat emeltek (Szabolcs).
A gótikus stílus, gótika (XIII-XV. sz.) ...

Lásd még: Templom, Város, Kolostor, Építészet, Oltár

Építészet FőkapuFőpárkány

 
 rssRSS