Kezdőlap (Főhajó)
Kezdőlap  
 
 
Kezdőlap » Építészet » Főhajó


 

Főhajó

Építészet FőfalFőhomlokzat

Főhajó
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Megtekintett lap ...

 


A főhajó körül körbefutó mellékhajók levegőjét az ólomüveg ablakokon behatoló fény gyorsan "megszínezi": a főhajó és a külvilág között így sejtelmes átmeneti térsáv alakult ki.

Templom főhajójának félköríves lezárása a főoltár mögött .
A latinon át elterjedt görög építészeti szakszó (apszisz), tkp. körív, eredetileg az ellipszis alakú bolygópályák két legszélső pontját jelölte, forrása az aptó (illeszt) ige. szinapszis.

Apszis: a templom főhajójának, illetve a szentélynek félkör alakú lezárása.
Assisi Szent Ferenc: itáliai vallásreformátor, a róla elnevezett szerzetesrend, majd a Szent Klára vezette női szerzet és a laikus harmadrend alapítója.

A főhajó magassága 15,8 m, a mellékhajóké 7,6 m. A torony 82,45 m magas, s 50 m magasságban, ahol a sisak kezdődik 32 mázsás kövek vannak elhelyezve.

Négyzetes terét 5x5 hajó osztotta fel, a kereszt-szár szerint elhelyezkedő főhajók félkörös apszisokkal zárultak. Feldebrő datálását, eredeztetését számos tanulmány már feldolgozta, ezek ismertetése túllépné kereteinket.

A főhajó oldalfalai háromszintesek. A magas, csúcsíves árkádokat kör keresztmetszetű pillérek hordják. A pillérfők abakuszáról a boltvállakig felnyúló karcsú, hármas oszlopkötegek tagolják függőlegesen az oldalfalakat.

A főhajót fiókos dongaboltozat, az oldalhajókat keresztboltozat fedi le.

- A bazilikális "csarnokszerű" templomokban a középen emelkedő főhajó magasabb a (2 vagy 4) mellékhajónál. Az építmény fényt a főhajó ablakain keresztül kap. A hosszhajók végén kereszthajó helyezkedik el.

A második szakaszban a főhajó boltozásának kezdtek. Az északi mellékhajó jáki temploméhoz hasonló stílusa valószínűvé teszi, hogy ugyanúgy a bambergi székesegyházat ismerő mesterek dolgoztak itt.

a csúcsives templomoknak az a neme, melyekben a főhajó és az oldalhajók egyenlő vagy megközelítőleg egyenlő magasságban vannak beboltozva (l. mellékelt ábrában egy csarnoktemplom keresztmetszetét). A C.

bazilikális elrendezés: három hajós térrendszerben a főhajó magasabb a mellékhajóknál, és a fény a főhajó ablakain áramlik be
béllet: kapu vagy ablak befelé szűkülő, egész vagy féloszlopokkal díszített kerete ...

Gádorfal: bazilikális elrendezésű templomok főhajójának a mellékhajó tetőzete fölött emelkedő oldalfala, amelyen a főhajót közvetlenül megvilágító ún. bazilikális ablaksor húzódik végig.

/, szélessége 137 m, öthajós elrendezésű, a főhajó 21 m széles volt. Új, korszerű elv: a méretkoordináció. Alapméret az akkor létező ill. időben legyártható legnagyobb üvegtábla, melynek hossza 4 láb /kb. 1,2 m/ volt. Ennek kétszeresét, kb.

Budapest legdíszesebb protestáns temploma neogótikus stílusban épült, az egyetlen, melynek külsején figurális díszítés is van: a kapu fölött Róth Miksa mozaikja, Krisztus és a gyermekek. Érdekessége, hogy kereszthajó nélküli, kéthajós. A főhajó ...

megerősített, V alakú támsorrendszer tartja, így képezve gótikus ívet, emellett a mellékhajókat elválasztó oszlopsorok árkádjai is csúcsívesek. A mellékhajókat külön tető fedi be, mindegyiknek külön, tornáccal fedett bejárata van, a főhajó finom ...

See also: Templom, Építészet, Oszlop, Alaprajz, Szentély

Építészet FőfalFőhomlokzat

 
 rssRSS