A díszudvar déli szárnyában, vagy inkább a nyugati szárny déli részén, a II. emeleten lehetett az a kiemelt szerepű ajtó, amelyet a későbbi utazók, Omichius, Gerlach és Schweigger is leírtak.
ábra A díszudvar a Herkules-kúttal, a szerz. felv Az udvar közepén elhelyezett Herkules-kút másolata nem csak formáiban, de akusztikailag is képes hitelesen megidézni a múltat, hiszen működőképesen építették újra.
díszudvart jelent) kastélyok díszudvara. Louis Le Vau alkalmazta először Versailles-ban, voltaképpen a kastély belső udvarának egyik oldalát kinyitotta.
Mária Terézia engedélyével 1749-ben Jean-Nicolas Jadot tervei szerint elkezdték építeni a Duna felé U-alakú díszudvart, a másik oldalon középrizalitot magába foglaló, két nagy négyszögű épülettömböt szárnyakkal összekötő palotát.
A teljes vár minden bizonnyal idén év végétől látogatható. A díszudvar és szökőkút körvanalai már kirajzolódnak, lesz étterem és vendégszobák is. Nyugatról, a fő homlokzat és a bejárat Az udvaron épülő karzat és a főkapu belülről ...
Lásd még: Homlokzat, Szárny, Templom, Alaprajz, Kastély
 
|