boltszakasz, szakasz: a boltozat együttműködő szerkezeti egysége borda nélküli boltozatok: a donga-, kereszt-, kolostor- és teknőboltozatokban borda nem szükséges, az egész felületet kell kizsaluzni ...
A szentély mennyezetén Jézus születését ábrázolták, az ezt követő első boltszakaszon a Háromkirályok imádását látjuk, a négy sarokban a négy nagy prófétával.
Oldalfalait boltszakaszonként egy-egy csúcsíves ablak törte át, nyugati homlokzatán hasonló formájú kapu nyílt.
A toronyhoz ragasztva, a főhajó első boltszakaszának vonaláig egy meszelt téglaépítmény áll. Látható egy hengeres lépcsőtorony, és a toronytest, valamint a mellékhajó első támpillére között egy, a lépcsőt az épülethez kapcsoló kis építmény.
Mivel egyenlőre csupán a négyzetes formájú boltszakaszt tudták lefedni, a főhajó egy boltozati szakaszára a mellékhajó két boltozati szakasza jutott. A romanikában szinte kizárólag ezt a "kötött" boltozati technikát alkalmazták.
A kora gótikus háromhajós, három boltszakaszos épületet félköríves szentélyek zárták, az oldalhajók rövidebbek voltak. A 18. században ezeket egyenes záródásúvá alakították, a hajót barokk stílusú boltozattal fedték.
Hétoldalú szentélyzáródásának egyszeres körüljárójából hat sokszögű sugárkápolna, középen pedig két boltszakaszos, sokszög záródású kápolna nyúlik ki.
Lásd még: Templom, Homlokzat, Építészet, Szentély, Torony
 
|