Kezdőlap (Bazilika)
Kezdőlap  
 
 
Kezdőlap » Építészet » Bazilika


 

Bazilika

Építészet BauhausBazilikális elrendezés

bazilika
(gör., latinul teljesen: basilica domus); az ó-görögöknél és rómaiaknál B. elnevezést adtak a törvényhozás és az üzleti forgalom számára emelt épületeknek. Ez az antik B.

 


bazilika
Ókori keresztény csarnoktemplom, székesegyház.
Latin eredetű nemzetközi szó.

Bazilika apszisa
A pisai dóm apszisa
Az apszis eredetileg a klasszikus római építészetben a bazilika legtöbbször félkörös, fülke alakú része, amelyben a szószék állt. Tágabb értelemben a templom szentélyének végződését jelenti.

A bazilika a görög basileus (király) szóból ered. A király palotáját nevezték egykor bazilikának. Ma a bazilika egyrészt sajátos stílusú templomépületet jelent, másrészt a templomépület stílusától teljesen függetlenül bizonyos tiszteleti címet.

A római bazilika és a keresztény templom között azonban alapvető különbségek vannak. A római bazilika fedett fórum volt, polgárok találkozó helye és ülésterme. A keresztény ezzel szemben az imádság hajlékának készült.

Az esztergomi Bazilika alaprajza
Az esztergomi főszékesegyház építéstörténete valójában 1820-ban kezdődött. Az érsek hercegprímás akkor határozta el, hogy a meglévő esztergomi székesegyház helyén újat emeltet.

Bazilika: 1.: jelentősebb katolikus templomok elnevezése 2.: három vagy öthajós, gyakran kereszthajóval rendelkező templom
Centrális elrendezésű: a tér középpontjában (jól látható helyen) áll a szószék és az úrasztal.

Szinte jelképszerű példa e változás okozta problémákra a pesti Szent István-bazilika építése. 1842-ben Hild József nyerte el a megbízást, de csak 1851-ben kezdte meg az építkezést.

bazilika volt. Noha nálunk ilyen nem maradt fenn, - csupán háromkaréjos temetőkápolna (cella triorcha) Pécsett és , Óbudán - érdemes részletesen megismerkednünk vele, hiszen a későbbi korok elrendezési elveit, ...

Hosszháza öthajós, lépcsős felépítésű bazilika, amelyhez háromhajós keresztház és rövid, sokszögzáródású, körüljárós szentély csatlakozik.

A bővítmény padlóvonalát a maradványok szintviszonyai alapján a bazilika szintjénél némileg magasabban alakították ki, s mocsaras terület miatt mélyen alapozták.

Ezek közül is kiemelkedik az a Krisztus-monogramos tárgy, amelyik egy ókeresztény bazilika bronz lámpafügesztőjének a részlete volt. A lelet Bonyhád közelében került elő.

Az elnevezés modern értelemben (bazilika) a IV. századi keresztény építészetben kialakuló, hosszanti elrendezésű templomépületet jelöli, melynek főhajója magasabb a mellékhajóknál és közvetlen megvilágítást kap.

vált lehetővé a Szlovákiát és Magyarországot összekötő, nagyméretű párkányi Mária Valéria-híd újjáépítése. A műszaki szempontokon kívül politikai, gazdasági és hagyományőrzési szempontokat, valamint a híd kivételes helyét - az esztergomi bazilika ...

század második felében épült, ma is eredeti épségében és szépségében megvan. A londoni Westminster Hall erdeifenyőből készült mennyezete 450, a római Szent Pál-bazilika gerendázata pedig 1000 esztendőnél is idősebb és jó karban van.) ...

Lásd még: Templom, Építészet, Oszlop, Alaprajz, Csarnok

Építészet BauhausBazilikális elrendezés

 
 rssRSS