Kezdőlap (Kisagy)
Kezdőlap  
 
 
Kezdőlap » Emberi test » Kisagy


 

Kisagy

Emberi test KézujjKistompor

kisagy
élettanát illetőleg a tapasztalatok arra utalnak, hogy az a testmozgásokat egyberendezüő szerv, közvetlenül pedig az izomérzések idegrendszerbeli középpontja.

 


Kisagy (cerebellum)

Felületén kiemelkedések, kisagyi agytekervények találhatók. Két féltekéből áll (hemispherium cerebelli), melyeket mély barázda választ el egymástól. A két felet a kb.

A kisagy elsődlegesen a mozgások koordinációjában, finom vezérlésében játszik szerepet. Egyes területeinek meghibásodása remegéshez vezet, mint az a Parkinson-kórosoknál látható.
A nagyagy ...

A kisagy (cerebellum) az agyféltekék nyakszirtlebenyei alatt, a hátsó koponyagödörben fekszik. Két kisagyfélteke (hemispherium cerebelli) és az őket összekötő féreg (vermis) alkotja. Hasonló szerkezetet mutat, mint a nagyagy.

Két elvékonyodó oldalával közvetlenül kapcsolódik a kisagyhoz. Nevét is onnan kapta, hogy rajta keresztül haladnak az idegpályák a nyúltvelő és a nagyagy, ill. a kisagy és a nagyagy között. Az agytörzs legfelső része a középagy.

Az agytörzs mellett található a kisagy. Feladatai nagyon sokrétűek. Elsősorban a test és a testrészek helyzetéről beérkező információkat dolgozza fel és küldi tovább a mozgási központoknak, de minden szenzoros információ keresztülmegy rajta, ...

A nagyagytól hátrafelé elhelyezkedő kisagy a mozgások összehangolásáért és az egyensúlyérzékelésért felelős. A kérgestest alatti területen található a limbikus rendszer, amely az agy evolúcióját tekintve egy ősibb struktúra.

A kisagy összehangolja az izmok működését, így lesz összerendezett a járásunk
A nagyagy, amely a két féltekéből áll, a központi idegrendszer legnagyobb részét alkotja.

Az öreglik elzáródása olyan módon következhet be, hogy a kisagy alsó része felülről "beékelődik" az említett struktúrák mellé (tonsilláris herniatio) az öreglikba.

hátulsó koponyaárok / fossa cranii posterior
os temporale / os occipitale
nyakszírti lebenyek, kisagy ...

- A retinából és a belső fülből is kap ingerületet, és ezek elemzésével alakítja ki a szemnek azt a tulajdonságát, hogy a fej elmozdulásakor is egy helyben marad (jellegzetes kisagyi működészavar a nisztagmus, a szem rezgése ide-oda).

Középagyra (mesencephallon, a mesencephallon hólyagból), mely egyedül alkotja a középagy strukturáját. Utóagyra, mely áll a hídból (pontus), a nyúltvelőből (medulla oblongata), valamint a kisagyból (cerebellum).

a mesencephallon hólyagból), mely egyedül alkotja a középagy strukturáját
utóagyra, mely áll a hídból (pontus), a nyúltvelőből (medulla oblongata), Az utóagy a metencephallon és rhombencephallon másodlagos agyhólyagokból fejlődik ki
kisagy ...

Az agytörzs az éber állapot fenn­tartásában, autonóm funkciók irányításában, a mozgásokban játszik sze­re­pet, a kisagy elsősorban a mozgások koordinációját látja el, a köztiagy szen­zoros és autonóm funkciókat is ellát, ...

Lásd még: Gerinc, Idegrendszer, Központi idegrendszer, Gerincvelő, Nagyagy

Emberi test KézujjKistompor

 
 rssRSS