Azt gondolhatnánk, hogy a legalacsonyabb megbetegedési és halálozási ráta a mediterrán diétát követők körében volt.
A legtöbb alkohollal kapcsolatos tanulmány szerint a halálozási ráta a mértékletes alkoholfogyasztás - napi 1-3 pohár ital - esetén volt a legkisebb.
Európában Magyarországon a legrosszabb a rákbetegség miatti halálozási ráta, és még Oroszországban és Ukrajnában is kedvezőbbek az adatok - derül ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelentéséből, ...
Eléggé nyilvánvaló, hogy a vesebetegségek kockázatának csak kevesen vannak tudatában, de a szívbetegségek okozta halálozási ráta már szinte mindenkit megérint.
A magas halálozási ráta összefüggésbe hozható a szűrés és a korai felismerés hiányával. Pedig a tüdőrák a leginkább megelőzhető daganatféleség. A tüdőtumorok 85-87%-a az aktív, 3-5%-a pedig a passzív dohányzással hozható összefüggésbe.
A Columbia-egyetem kutatócsoportja 10 001 koszorúérbeteg részvételével végzett vizsgálata során azt állapították meg, hogy a halandóság J-alakú görbét mutat. Ez azt jelenti, hogy magasabb a halálozási ráta azoknál, ...
A WHO egyik szakértője is ismertette az eddigi elemzéseket, és kiderült, hogy a súlyosan megbetegedettek több mint 50 százaléka 20 év alatti volt, a halálozási ráta pedig a 20 és 49 év közötti korosztályban a legmagasabb.
Elegendő azt említeni, hogy az alultáplált embereknél jelentősen magasabb a megbetegedési és a halálozási ráta, mint a jól táplált vagy akár enyhe többletsúlyt hordozó embereknél.
See also: Dohányzás, Alkohol, Elhízás, Vitamin, Terápia
 
|