Alkohol vs memória 'Az ivászat hatásai és hosszú távú következményei (még az úgynevezett mérsékelt mennyiségű alkoholfogyasztás is) teljesen különböző módon hat a fiatal agyra, szervezetre, génekre, ...
Alkoholfüggőség Három barát találkozik a bárpultnál, felelevenítik emlékeiket, s közben szorgalmasan iszogatnak. Nyelvük egyre jobban elnehezedik, gondolataik az alkoholgőzben lebegnek.
Az alkohol mennyisége: A befogadható alkohol mennyisége számos dolog függvénye lehet, s bár sokan úgy hiszik, nem pusztán egyénfüggő.
Az alkoholizmus éhséggel kezdődik? Az alkoholizmus kialakulásának számos oka lehet, ám egy friss tanulmány szerint az éhségérzet döntő jelentőséggel bírhat a függőség kialakulása során.
Az alkoholista, ha leszokik, meg kell tanulnia együtt élni azzal a gondolattal, hogy teljesen el kell zárkóznia az alkoholtól.
Az alkoholfogyasztás szokása az emberi civilizáció kezdetei óta majd minden kultúrában megtalálható. Egyes kutatók szerint már a kőkorszaki emberiség is fogyasztott alkoholtartalmú italokat.
Az alkohol már sok családot, kapcsolatot tönkretett, válások, családon belüli erőszak, erkölcsi, társadalmi "lecsúszás" okozója.
Az "alkohol" jelentése: Szeszes ital, Erjesztéssel előállítható színtelen, égető ízű folyadék.
Alkohol és stressz a terhesség alatt = túlérzékeny gyermek Egy majmokkal folytatott kísérlet során nemrég kiderült, hogy fizikai érintésre való túlérzékenység léphet fel azoknak az anyáknak a gyermekeinél, ...
Az alkoholos italok káros és jótékony hatásai Rengeteget lehet hallani az alkoholos italok káros és hasznos voltáról, éppen ezért nehéz eligazodni a sokszor egymásnak ellentmondó információk között. De mi az igazság?
Az alkoholizmus eltitkolásának következményei Ami egy kórházi betegnél árulkodó lehet, az elsősorban a megvonási tünetegyüttes: nyugtalan magatartás, éjszakai alvászavar, remegés, túlzott verejtékezés.
Az alkohol hatása a hangulatra Az alkohol olyan drog, mely azonnal megváltoztatja a fogyasztó hangulatát, ellazulttá, nyugodttá válik, sőt túláradó boldogság is erőt vehet rajta. Mégis egyértelmű, hogy az alkohol idegsejtet gátló drog.
Az alkohol gyorsan felszívódik a bélből, és a vérárammal a test minden szövetéhez eljut. Lebontását a máj végzi: ennek sebessége függ a nemtől, az életkortól, testsúlytól, erőnléttől.
Tabletta alkohol ellen, a bőr alá Az úgynevezett együttműködő alkoholbetegeknek a bőrük alá ültetnek be egy anyagot, amely visszatartja őket az ivástól. Tudják jól: a beültetett tabletta helyettük is kimondja a nemet. Mert önmagukban már nem bíznak.
Az alkalmi alkoholfogyasztás még károsabb lehet a szívre Éppen az ünnepek előtt hozta nyilvánosságra eredményeit egy amerikai kutatócsoport arról, ...
A munkacsoport két alkoholizmussal foglalkozó vizsgálati anyagot tekintett át, amelyek csaknem nyolcvanezer amerikai családot érintettek.
Alkohol
Az alkoholos italoknak különböző az alkoholtartalmuk, amit legtöbbször százalékos nagyságrendben adnak meg.
Alkoholmérgezés Az elfogyasztott alkohol felszívódása többek között attól is függ, mennyit és mit ettél ivás előtt, közben és után. Általában 15 és 90 perc között szívódik fel a gyomorból.
Alkohol Különösen azokkal a gyógyszerekkel kell óvatosnak lenni alkohol fogyasztáskor, melyek az idegrendszerre vagy a májra hatnak. Mindenféle alkohol (a gyengék is) felerősíti a következők hatását: - Depresszió elleni szerek - Nyugtatók ...
Alkoholfogyasztás Különösen a túlzott alkoholfogyasztás akadályozza a terhesség kialakulását, így terhesség tervezése esetén mindenképpen kerülendő. Terhesség alatti alkoholfogyasztás gátolja a magzat növekedését, idegrendszeri fejlődését.
Alkohol: egy, vagy több hidroxil-csoportot (Oh-csoport) tartalmazó szénhidrogén, amely élvezeti szerként fogyasztott etilalkoholként máj- és neurotoxikus.
Alkohol: Gyakran az arcvíz tartalamazza, zsíros és vegyes bőr ápolására. Zsírtalanító, gyulladásgátló, és fertőtlenítő hatású.
Alkoholisták Gyakran szenvednek többszörös vitaminhiányban. A legveszélyesebb a C és a B1 (thiamin), a folsav, a B6 (pyridoxine) vitamin és a B2 (riboflavin) vitaminok hiánya. Idősebb korúak ...
Alkoholizmus: Vágy a konfliktusmentességre, barátságos kapcsolatokra. Allergia: Az allergén által szimbolizált tulajdonságot elutasítod. ...
Alkohol Élesztőgombák és szénhidrát erjedésével keletkező, illékony, gyúlékony, színtelen folyadék. Gyakran alkalmazzák oldószerként, de italokban, gyógyszerekben is megtalálható.
Az alkohol széleskörű fogyasztása Néhányan pártolják az alkoholfogyasztás tilalmát, minthogy az alkohol drognak számít - és valóban ez az egyik legszélesebb körben használt drog országunkban.
Az alkohol: Az alkoholbetegeknek is fokozott a vitaminszükségletük. Méregként károsítja szervezetüket, többnyire táplálkozásuk is hiányos, helytelen és rendszertelen.
Az alkohol és a cannabis szexuális vágyfokozók Az a tény, hogy az alkohol és a cannabis felszabadítja a gátlásokat, sok embernek azt jelenti, hogy e szerek a szexuális teljesítőképességet fokozzák.
Az alkohol bőrproblémákat okoz A túlzott alkoholfogyasztás emelheti a koleszterinszintet, de egyetlen átmulatott éjszaka után ettől azért nem kell tartanunk.
Az alkohol agykárosító hatása - Az alkohol agyra gyakorolt hatását annak mennyisége határozza meg. Nagyon kis mennyiségben csökkentheti a szellemi és érzelmi stressz által okozott károsodást és érdekes módon képes javítani a reakcióidőt is.
Az alkohol A csalódások, vagy a kínos helyzetek elviselése érdekében néha úgy érezzük "szükségünk van" feszültségoldó szerekre. A legelterjedtebb formája az alkohol.
Alkohol? Na igen, de... Javíthat kedélyállapotunkon egy pohárka bor, sőt egészségi állapotunkon is lendíthet.
Az alkohol Danneggia sia la produzione che la qualitĂ degli spermatozoi.
Az alkohol hatásmechanizmusa Az alkohol gátolja az idegsejtek jelátvivő anyagainak (neurotranszmitterek), például a gamma-amino-vajsav (GABA) felszabadulását, továbbá a glutamát-receptorok működését.
Alkohol: Az alkohol jelentősen befolyásolja a cukoranyagcserét, ezért óvatosan kell bánni velük! ...
Alkoholmentes gyümölcsbólé Bővebben Hogyan értékeli a hazai kerékpárutakat ? Sok van és jó minőségben Kevés van de jó minőségben Sok van de rossz minőségben Kevés van és az is rossz Ha úgy épülnek mint eddig, eladom a bringám...
Alkoholos italok is csak mértékkel fogyaszthatók. Fontos tudni, hogy az alkohol sejtkárosító hatású, valamint komoly többlet energiát, plusz kalóriabevitelt is jelent.
Alkohol, cigaretta, erős tea, forró ételek fogyasztása fokozza a bőr kipirosodását. Ez a bőrtípus bármely életkorban előfordul. Széltől, hidegtől óvni kell. Gyakori, hogy érzékeny bőrűeknél kozmetikai készítmények allergiát váltanak ki.
Alkoholtartalma miatt a bor jelentős energiaforrás, egy liter elfogyasztásával fedezhető a napi energiaszükséglet negyede. Energiatartalma hozzávetőlegesen ugyanakkora, mint fél kiló kenyérnek vagy öt tojásnak, esetleg csaknem egy liter tejnek.
Alkoholisták száma (ezer fő) Nyugtató- és altatószerek "Állandóan fájt a fejem, nem tudtam aludni. A háziorvos felírt egy nyugtatót, amitől szinte minden panaszom megszűnt.
Alkohol-Drog-Dohányzás-Lelkisegély, Allergia, ételallergia, asztma, Baba-elsősegély tanfolyamok, Egészségügyi Szervezetek, Fogászatok, Gyermekklinikák, kórházak, gyermekpszichiátria, pszichológia, Kismamatorna, intimtorna, Koraszülött- és babamentők, ...
Alkoholos kivonatát eredményesen használhatjuk szúnyogcsípés ellen, valamint a csípés felületét bedörzsölve csillapítóként. Ismert és világszerte keresett cikk az útifűből készült köhögés elleni gyógycukorka! Bertnáth Jenő: Gyógy- és aromanövények ...
Alkohol/drogabúzus, -dependencia és -megvonás Az alkoholt szedato-hipnotikus hatása miatt gyakran alkalmazzák öngyógyításra, ami azon a tévhiten alapszik, hogy az alkohol javítja az alvást.
Alkoholfogyasztás a várandósság alatt " Üzenet egy pocaklakótól " Mozogj a babáddal! " Jóga áldott állapotban " ...
Alkoholfogyasztás csak 24 éves kortól? Már a mérsékelt ivás is káros hatással van a fiatalok intelligenciafejlődésére. A hormonok irányítanak ...
Alkoholizmus I. - A kezdet Olvasóink értékelése: / 11 ElégtelenKitűnő Káros szenvedélyek ...
Alkohol hatása alatt vagy másnaposság kezelésére nem ajánlott. És terméseztessen erre a szaunára is igaz csak addig használjuk még kellemes és jó érzést biztosít, bármilyen rosszullét vagy szédülés esetén szakítsuk, ...
alkoholizmus esetén, Leiden-mutációban szenvedőknek, májbetegeknek a beállított és kezelt magasvérnyomás és cukorbetegség nem jelent abszolút kontraindikációt, de lehetőleg kerülendő a tabletta szedése Minipillek ...
Alkoholos italok is mértékkel fogyaszthatók, naponta 1 pohár sör vagy bor formájában. A rendszeres alkoholizálástól óva intek mindenkit. Az alkohol sejtkárosító hatású, valamint komoly többlet energiát is jelent, amire nincs szükségünk.
Alkoholból csak a "gyógyszer" kategóriába tartozó minőségi vörösbort húsétkezés után (koleszterinszint ellen), vagy estére tokaji aszút (ásványi anyag pótlás, altató) néhány evőkanálnyit, de egy deciliternél nem többet.
Alkoholos kivonat, fogkrém Eugenia carypohyllata* (M) (szegfűszeg - bimbó, IO, eugenol) Antimikrobiális, helyi érzéstelenítő, szagtalanító ...
Alkoholizmus: A túlzott alkoholfogyasztás függőséget alakít ki az embereknél. A károsodás az idegsejtekre és más szervekre is hat. Az alkoholizmus gyógyítása hasonlóan történik mint a koffein mérgezés gyógyítása.
* alkohol * koffein * peszticidek vagy más olyan anyagok, melyeket az élelmiszerek termelésénél vagy előkészítésénél használnak ...
Az alkohol agyra gyakorolt hatását annak mennyisége határozza meg. Nagyon kis mennyiségben csökkentheti a szellemi és érzelmi stressz által okozott károsodást és érdekes módon képes javítani a reakcióidőt is.
Az alkohol fiziológiai szerepe régóta ismert. Kis mennyiségben hatása egyértelműen pozitív, mivel növeli az úgynevezett Â"jó koleszterintÂ", a HDL-szintet. A HDL emelkedése csökkenti a szívkoszorúér-megbetegedések kockázatát.
Az alkohol hosszantartó és nagy mennyiségű fogyasztása ugyancsak növeli a kockázatot még azoknál is, akik nem dohányoznak. Ugyanakkor a kettő együtt különösen nagy kockázatot jelent, mert a tudósok szerint a két anyag erősíti egymás káros hatását.
Az alkoholos italok telis-tele vannak cukorral és kalóriákkal. Ráadásul köztudott, hogy az alkoholfogyasztás dehidratációt okoz szervezetünkben, ami negatív hatással van anyagcserénkre is.
Az alkoholok közül a vodkának és whiskey-nek a legalacsonyabb a szénhidráttartalma, a borban, a likőrökben és a koktélokban általában rengeteg cukor van! Testmozgás ...
Aki alkoholt fogyaszt, annál megnövekszik a mellrák, és más daganattípusok kialakulásának kockázata. Az orvosok figyelmesebben ellenőrzik azt, akiről tudják, hogy iszik. Ráadásul az alkohol komolyan befolyásolhatja a gyógyszerek hatását is.
Alkohol Korlátozzuk a szeszesital fogyasztását. Férfiak esetében napi két, nők esetében napi egy italnál ne fogyasszunk többet. A rákkutatás során bebizonyosodott, hogy az alkoholtartalmú italok fogyasztása nem ajánlatos.
Lásd még: Életmód, Dohányzás, Egészségügy, Szülés, Vitamin
|