Citromlé mint kézápoló: Ha egy citrom kifacsart levével mossuk át a kezünket, finom, bársonyos lesz a bőrünk, és egyúttal az esetleges nemkívánatos foltok is halványodni fognak.
Ma már nagyszerű kézápoló szerek vannak forgalomban, melyekkel nagyon jó hatás érhető el rendszeres használat esetén. Kaphatóak kifejezetten a kézbőr ráncosodását megelőző illetve csökkentő termékek is. Figyeljünk azonban az összetételre! ...
Este krémezzük be a kezünket, vagy vegyünk kézápoló pakolást, amivel ha bekenjük és cérnakesztyűt húzunk rá, elkerülhető a kellemetlen kiszáradás. Igyekezzünk mindig tusolni, hiszen a túl sok kádban fürdés is szárítja bőrünket.
Kezünket fürdessük finom parafinfürdőben, melynek kellemes hatása azonnal érezhető, és rendszeresen használjuk kézápoló krémet. És ami még nagyon fontos: sütkérezzünk a tavaszi napocska sugaraiban.
Napjainkban kapható regeneráló kézápolók még a repedezett, kiszáradt bőrt is gyorsan rendbe hozzák, ezért érdemes kipróbálni őket. És ha beválik valamelyikük használni is.
Garnier regeneráló kézápoló krém
A halovány rózsaszín krémet erősen igénybe vett, extra száraz kézbőrre ajánlják, így érthető, hogy nagyon zsíros, ragadós állagú, ami lényegesen hosszabb felszívódási időt eredményez.
A kézápoló szerek a köröm ápolására is hasznosak. Az olajtartalmú lakklemosó szerek, továbbá a köröm kezelésére, erősítésére szolgáló oldatok, krémek, zselék mind azt a fontos célt szolgálják, hogy a befőzéstől, házimunkától is megviselt kezek, ...
A spa kézápolók hatóanyagai kiváló megoldást nyújtanak a kézbőr különböző foltjainak halványítására, a bőr mélyebb rétegeinek hidratálására, regenerálásra és revitalizálására. 7 lépés az egészséges kézbőrért! - alaposan moss kezet ...
Még akkor is, ha nem voltak épp belakkozva, mert így a kézápolókrém, az arcbalzsam által otthagyott "zsírnyomoktól" is megszabadulsz, és jobban megmarad majd a körömlakk. De ne vatta labdácskával töröld. Miért?
Otthon elkészíthető kézkrémek, kézápoló szerek házilag A szép kéz a női szépség egyik legfontosabb kelléke, de ápolására mégis kevesen fordítanak elegendő... Sztárok titkos szépségpraktikái ...
Már azzal is sokat segítünk, ha naponta átmasszírozzuk a kézfejünket, az ujjbegyektől a csuklóig. A hatás még jobb lesz, ha mindezt valamilyen kézápoló krémmel tesszük.
Mindenképpen használj kézápoló krémet, ez tényleg az az időszak, amikor minden kézmosás után szükség van erre. Kézkrémed lecserélésével se tétovázz sokáig, most zsírosabb verzióra lesz szükséged - ma már ezek is nagyon gyorsan beszívódnak.
» 00569 Kelet kakaóvajas testápoló krém » 00568 Kelet tusfürdő » 00565 Észak tusfürdő » 00566 Észak testápoló tej » 00567 Észak dezodor » 00209 Észak kézápoló krém ...
Lásd még: Szépség, Hidratál, Hidratáló, Szépségápolás, Manikűr
 
|