Hajhosszabbítás Nekem már volt hajhosszabbításom: hőillesztéses , afrofonás, és hajfelvarrásos. A tesóm fodrász és foglalkozik hajhosszabbítással. Ezért tudok egy két dolgot tőle és ezért úgy gondoltam megosztok veletek egy pár információt.
Hajhosszabbítás: Igény szerint a saját hajból vékony fonatot fonok, és az előre sorokban feldolgozott hajat apró öltésekkel varrjuk a fonatra. Az elkészült munka teljesen egybeolvad a saját hajjal, így külső szem számára láthatatlan. Kb.
Hajhosszabbítás és afro Ha hajhosszabbítás mellett döntünk, legalább 60 ezer forintot kell rászánnunk.
A hajhosszabbítás mestereinek véleménye Felkerestünk egy hajszalont, ahol tényleg profi szakemberek dolgoznak. Megtudtuk, hogy kiknek ajánlott igazán a mesterséges hajhosszabbítás, illetve dúsítás.
A mesterséges hajhosszabbítás idén se megy ki a divatból, sőt! Kiknek ajánljuk? Bárkinek, aki meri! Amíg az első ráncok meg nem jelennek, addig zöld út az arcot keretező hosszú tincseknek. Utána sajnos már nem túl előnyösek, mivel kiemelik a ráncokat.
Ők legtöbbször különböző megoldásokat keresnek erre a problémára, mint például a hajhosszabbítást. Akármilyen póthajat választunk, semmiféleképpen nem kerülhetjük el a hajhullást.
A felhelyezési technológiák különbözőek, ezt egy gyakorlott szakemberrel érdemes leegyeztetni mielőtt belevágsz a hajhosszabbításba, ugyanis ő pontosan el tudja mondani, melyik miért előnyős illetve melyik az, ami számodra, ...
Gondolom, nem újdonság a hajhosszabbítás kifejezés számotokra sem. Na, de nem mindegy, hogy milyen technikával történik az eljárás. Több verzió létezik a hajdúsítás, hosszabbítás terén is.
Tanácsok a sikeres hajhosszabbításhoz A haj hosszabbítása előtt nagyon fontos némi kutatást végezned. Egyes hajhosszabbítások jobbak, valamint a stylistok sem egyformán végzik el a munkát. Lássuk, mi mindenre kell odafigyelned.
Hogyan kell elképzelni a hajhosszabbítást? A hajtőhöz póttincseket rakunk, amin keratin lapocskák vannak. Ezeket, a kis lapocskákat egy melegítő csipesszel felmelegítjük, így a vége ráolvad a hajtőre, majd lapfogóval összelapítjuk.
A vállig érőnél hosszabb, zsíros haj összeáll, és a rosszul elkészített hajhosszabbítás látszatát kelti. Az enyhén lépcsőzetes hajvágás sokkal előnyösebb.
Lásd még: Smink, Hajápolás, Kozmetikum, Alakformálás, Szépség
 
|