Vesta, a behemót űrszikla A NASA kutatói a Vesta kisbolygó új térbeli modelljét fejlesztették ki, ami segíti a Dawn űrszonda megfelelő pályára állítását az aszteroida körül ez év nyarán. A modell szerint a Vesta egy valóságos behemót űrszikla.
Vesta a görög Hestia (l. o.) istenasszonynak megfelelő itáliai, első sorban latin istennő; védője a házi tűzhelynek, akit minden házban, azonfelül pedig egy közös állami szentélyben is tiszteltek.
A Vesta kisbolygó Ez év májusában volt az utóbbi 18 év legkedvezőbb oppozíciója. Júliusban már 6m alatti — azaz fényszennyezés-mentes helyről még mindig van esély szabad szemmel is megpillantani.
egy Vesta méretű aszteroidáról) leszakadt darab lehet, amely egy ütközés során alakult ki millió évekkel ezelőtt.
A Vesta nevű kisbolygó igen kedvező szembenállása. A kisbolygó a Kígyótartó csillagkép DNy-i részében fog tartózkodni, fényessége 5,4 magnitúdó lesz, így szabad szemes megfigyelését (!) is meg lehet kísérelni. Térkép itt elérhető.
A Ceres csillagászati jelet kapott, bolygóként jelezték csillagászati könyvekben és táblázatokban a 2 Pallas-szal, 3 Junoval és a 4 Vesta-val együtt, körülbelül fél évszázadig, ekkor ugyanis újabb aszteroidákat fedeztek fel.
Chernykh 1978 4 Vesta 353400 263 2.38*1020 Olbers 1807 3 Juno 399400 123 ? Harding 1804 15 Eunomia 395500 136 ? De Gasparis 1851 1 Ceres 413900 457 1.17*1021 Piazzi 1801 2 Pallas 414500 261 2.18*1020 Olbers 1802 52 Europa 463300 156 ?
1804-ben fedezték fel a harmadik kisbolygót, a Júnót, 1807-ben pedig a negyediket, amely a Vesta nevet kapta. Azóta évenként meglehetősen sokat fedeznek fel.
A később felfedezett aszteroidák (Pallas, Juno, Vesta, stb.) pályái mind ebbe a tartományba estek, így ezt a területet hamarosan kisbolygó-övnek (fő öv, main belt) kezdték el hívni.
A Mars és a Jupiter között 1801. január 1.: Giuseppe Piazzi felfedezi a Cerest. Túl kicsi (átmérő: ~950 km) További "bolygók": 1802: Pallas (530 km) 1804: Juno (250 km) 1807: Vesta (560 km) nem gömb alakúak ...
Ilyen kisbolygó például a Vesta. Ilyen és másféle bazaltos meteoritokat a holdkőzetek előtt is ismertünk. Néhányukról például kimutatták, hogy - naprendszeri időben tekintve - fiatalok.
Vesta kisbolygó és meteorcsalád (Patkós László) - 1999/161 Rendezett forgástengelyek (Sárneczky Krisztián) - 2005/163 Felbontott kisbolygók (Sárneczky Krisztián) - 2005/163 Kisbolygók üstököspályán (Sárneczky Krisztián) - 2001/176 ...
a szonda ionhajtóműve segítségével már napok óta folyamatosan tartott, ami alatt az űreszköz nem tudott kommunikálni a földi irányítókkal, mivel antennája rossz irányban állt. Egyelőre a pályára állás pontos időpontja sem ismert, az függ a Vesta ...
Philips Vesta Pro webcam. A képeket egy laptoppal rögzítettem, az autóm hátsó ülésében ülve. Később megérkeztek Attiláék is. Név szerint: Gurály Attila és Sipos Attila. Mindketten halasiak.
Lásd még: Bolygó, Kisbolygó, Naprendszer, Csillag, Csillagász
 
|