Kezdőlap (Titán)
Kezdőlap  
 
 
Kezdőlap » Csillagászat » Titán


 

Titán

Csillagászat TitanTitania

Titánra száll a Huygens
A Cassini űrszonda magán hordozva Huygens nevű társát, 2004. július elseje óta kering a Szaturnusz bolygó körül, majd 2005.

 


Titán
A Titán a Szaturnusz legnagyobb, a Naprendszernek pedig a második legnagyobb holdja (a Ganymede után). A Szaturnusztól a holdak pályasugár szerinti sorrendjében a tizenötödik.

Titán
(titanium), ritka kémiai elem, mely vegyületeiben legtöbbnyire mint négy vegyértékü negativ gyök szerepel; kémiai jele Ti, atomsúlya 48,1. Az elemet Gregor fedezte fel 1791. és lelőhelyéről (Menachan) menachinnak nevezte; később 1794.

Titán - A Szaturnusz bolygó körül keringő Titán a Naprendszer egyik legér­dekesebb égitestje. A holdak közül a második legnagyobb, és az egyetlen, amelynek sűrű légköre van. Átmérője mintegy 5150 km, keringési ideje a Sza­turnusz körül 16 nap.

Titán
A görög hitregék óriása, Uranosz és Gaia hat fiának és három unokájának egyike.
Görög szó (Titan), eredete vitatott, csak az ókorból három különféle magyarázat maradt fenn.

A Titánnal kapcsolatos egyik legizgalmasabb kérdés az, hogy az igen alacsony hőmérsékletű (átlagosan -178 Celsius-fokos) felszínt valóban szénhidrogénből álló tavak és tengerek borítják-e.

Mars, Europa, Titán, Triton
Életrevaló helyek és körülmények - A SETI szépsége /Almár Iván/ ...

Titáni szelek A légkör
"A Titán légköre olyan, mint egy földi pékség hátsó ajtaja előtti légkör egy tavaszi reggelen" (Kurt Vonnegut, 1959)1 ...

A Titán
5150 km-es átmérőjével a Naprendszer második legnagyobb holdja. A Szaturnusztól a holdak pályasugár szerinti sorrendjében a tizenötödik.
Szaturnusztól mért távolsága 1221830 km.

Víz a Titánon - és mindenhol!
London, 1998. április 7. Az Európai Űrügynökség (European Space Agency, ESA) infravörös műholdja sok olyan helyen talált vizet, ahol előtte nem számítottak rá - beleértve a Szaturnusz Titán nevű holdját is -, ...

30. A Titán
A Szaturnusz legnagyobb holdja, (ami csak némileg kisebb a Ganymedes-nél) volt a ...

Titánia
(Uránusz III) Az Uránusz tizennegyedik holdja, és a legnagyobb.
Uránusztól mért távolsága: 436,270 km
átmérő: 1578 km
tömeg: 3.49*1021 kg ...

Titán
Az ESA Infravörös Űrobszervatóriuma (Infrared Space Observatory, ISO) vizet talált a Titánon
Deep Space 1 és 2 ...

A Titán az egyetlen hold a Naprendszerben, melynek sűrű légköre van, a felszínén a nyomás másfélszerese a földi légnyomásnak. A sűrű atmoszféra léte a Titán esetében azonban némileg rejtélyes.

A Titánnak - a naprendszerbeli holdak közül egyedül - jelentős légköre van, felszínén a nyomás 1.5 bar, azaz a földinek másfélszerese. A légkör legnagyobb részben molekuláris nitrogénből áll, tartalmaz még kb.

Erős titán-oxid, nagyon erős nátrium
Ha nem tudod, hol helyezkednek el mindezeknek az elemeknek az emissziós vonalai, az alábbi táblázatban felsoroltunk néhányat a gyakoriak közül, és nagyjábóli elhelyezkedésüket az elektromágneses spektrumon.

Ifjú titánok
Mizsei Szabina
Megyesi Vera
Tóth Andrea
Angolkisassz. Ward Mária Leánygimn. Ped. SzKI, Koll., Kecskemét ...

Dűnék a Titán pólusához közel.
A jelenlegi nagy hajlásszögű keringésből a Cassini júniusban ismét visszatér a gyűrű síkjába.
Forrás: NASA ...

Atlasz titán a görög mitológiában. Prométheusz testvérbátyja. Rendkívüli erejéről híres Olümposz előtti istenség. Az istenek ellen harcoló titánok legyőzése után Atlasznak az égboltot kellett tartania, Nyugat legszélén.

A Szaturnusz legnagyobb kísérője a Titán, a Naprendszer második legnagyobb holdja, melynek mérete a Merkúr bolygóét is meghaladja. A holdat nagy tömegű, sűrű, élénk narancssárga színű légkör borítja.

január közepén ereszkedik majd le a Szaturnusz legnagyobb holdja, a főleg nitrogénből álló, a látható tartományban észlelő berendezések számára áthatolhatatlan atmoszférával rendelkező Titán felszínére. A Titán - melynek közelében a Cassini 2004.

A harmadik bazalt (70017) a mi szarvaskői (DNY. bükki) gabbrónk rokona, mert nagy a titántartalma. Ettől sok benne a fekete ilmenit kristály. Néha előfordul benne a holdon fölfedezett vas-titán oxid ásvány, az armalcolit is.

Legjobban megfigyelhetők a kalcium, nátrium, kálium, titán vonalai. Feltételezve, hogy a látóirány mentén az elemek gyakorisága az általános kozmikus elemgyakoriságnak felel meg, ...

A Szaturnusz 18 holdja közül a Titán óriáshold átmérője a Szaturnuszénak 1/23-a.

Csak egy nagy holdja van, a Titán, továbbá hét közepes méretű és legalább tizennégy kisebb hold kering a bolygó körül. Nem tudjuk biztosan, mi található a Titán vastag felhőtakarója alatt.

A Merkúrénál nagyobb átmérővel két hold is büszkélkedhet, ezek a Ganymedes és a Titán. Igaz ugyan, hogy a Merkúr sűrűsége kb. háromszor nagyobb az őt leköröző holdakénál.

1655 Christian Huygens felfedezi a Titánt.
1675 Felfedezik a Cassini-rést a gyűrűk között.
1837 Felfedezik a Encke-rést.
1876 Megfigyelik a feltűnően fehér foltot.
1932 Ammóniát és metánt találnak a légkörben.

Ez igen hasonlít a Titán Szaturnusz-hold kémiai összetételéhez. A felszín világos részei nitrogén-jéggel, szilárd halmazállapotú metánnal, etánnal, valamint szénmonoxiddal borítottak.

A Cassini misszió egyik célpontja a Szaturnusz Titán holdja, az ESA Huygens szondája fog leszállni a felhő borította felszínre.

Legnagyobb holdja az 5150 kilométer átmérőjű Titán, amely sűrű légkörrel rendelkezik. 1997-ben az amerikai-európai Cassini-Huygens űrszonda-páros indult e bolygóhoz.

Még nehezebb a dolog, ha azt próbáljuk meg elképzelni, milyen lehet végig repülni a Titán vagy az Urányusz felett. Erre ada lehetőséget a NASA What's the difference? (Mi a különbség?) című programja.

A Naprendszerben a Földnek, a Vénusznak, a Marsnak, a Plútónak és három holdnak - Titán, Enceladus (Szaturnusz) és Triton (Neptunusz) - van jelentős légköre a gázbolygókon kívül. Több más égitesten is van ritka légkör (Hold, Merkúr, Európa, Io).

A két hónap kedvező időjárása meghozta az észlelési kedvet is, így a szokásos "titánok" mellett kimagasló észlelési eredményt tud Papp Sándor és Kósa-Kiss Attila is felmutatni.

a nagybolygók holdjai közül óriáshold a Hold, az Io, az Europa, a Ganymedes, a Callisto, a Titán és a Triton. Változatos égitestek, néha felszínük aktív, gyakran légkörük, mágneses terük is van.
Csillagászati szakkörök, klubok, intézmények ...

- A tulajdonképpeni előkristályosodásban 1000°C-on megjelentek az első kristályok. Króm- és titánvasérc, a platinafémek, a gyémánt és a foszfátásványok így képződtek.

Főkristályosodás: ...

Az ókori görögök úgy tartották, hogy Pán, az erdők és a pásztorok istene, a titánok ellen vezetett harca során azért zuhant egy folyóba, hogy ellenségei elől megmenekülhessen. Más istenekhez hasonlóan ő is hal alakot akart ölteni.

Kuiper Gerard (1905-1973)
Holland születésű amerikai csillagász. Felfedezte a Miranda és a Nereida holdakat, valamint a Titán légkörét.

Mindezt négy Szaturnusz-hold vette körül, míg korábban csak a Titán látszott magányosan a bolygó fényözöne mellett.

Lásd még: Bolygó, Légkör, Szaturnusz, Anyag, Naprendszer

Csillagászat TitanTitania

 
 rssRSS