Kezdőlap (Roche)
Kezdőlap  
 
 
Kezdőlap » Csillagászat » Roche


 

Roche

Csillagászat RigelRoche-határ

Roche-határ
A bolygóktól mért azon kritikus távolság, amelyen belül az odakerülő természetes holdat a megnövekedett árapályerők darabokra tépik. Roche határozta meg (1848), a sűrűségtől függően a bolygó sugarának körülbelül 2 - 2,5 szerese.

 


Roche
Gyula, francia politikus, szül. Serrieresben (Ardeche) 1841 máj. 22-én. Párisban végzett jogi tanulmányai után mint ügyvéd Lyonban telepedett meg. 1870. átvette a L'Ardeche című lap szerkesztését, melyben a császárság ellen izgatott.

Roche 1850-ben kimutatta, hogy a bolygókhoz túlságosan közel keringő holdak szétmorzsolódnak a gravitációs erők hatására, mivel a bolygóhoz közelebbi részei gyorsabban akarnak keringeni, mint a távolabbiak.

Egy, a Rochester University asztrofizikusai által vezetett kutatócsoport egy másik naprendszerben található, de a mi Szaturnuszunkéhoz hasonló gyűrűkkel övezett objektum felfedezését jelentette be.

Roche-lebeny
[Roche-térfogat], a kettőscsillag rendszerekben az az ekvipotenciális felületek által határolt térrész, ami a két csillag között egy pontban érintkezik.

Egy, a Rochester Egyetem asztrofizikusai által vezetett kutatócsoport egy másik naprendszerben lévő, a Szaturnuszéhoz hasonló gyűrűkkel övezett objektum felfedezését jelentette be.
Csillag-bolygó násztáncot figyeltek meg magyar csillagászok ...

Ezek alapján a Roche-térfogaton alapuló osztályozás a következő:
Szétválasztott rendszer (detached): mindkét csillag belül van a Roche-térfogatán.

A testek a bolygó körül külön-külön végeznek Kep­ler-moz­gást a Roche határon belül, annak egyenlítői síkjában. Élettartamuk rövidebb a Naprendszer koránál, így egy-egy bolygógyűrű léte átmeneti egy bolygó életében - hacsak nincs utánpótlása.

Azt találták, hogy az ötből három, a franciaországi Rochechouart és Manicouagan kráterek, valamint a kanadai Saint Martin kráter egyaránt a 22,8 fok északi szélességen helyezkedtek el, mintegy 5000 kilométeres láncot alkotva, ...

A bolygók és holdjaik esetében a fenti alakváltozás általában jelentéktelen, de az anyabolygóhoz közelítve egyre nő, majd a Roche-féle határt elérve az erőkülönbség leemeli a hold felszínét, azután sorra a következő rétegeket.

Roche-térfogatának kitöltöttsége. Létrejön a fehér törpét övező akkréciós korong, és az ebben lejátszódó folyamatok okozzák a csillagok látványos fényváltozását.

Egy szoros kettős rendszer, amint a fehér törpe társcsillaga evolúciójának vörös óriás fázisa során kitölti a rendszer Roche-térfogatát. A fehér törpecsillagra anyag akkretálódhat a körülötte kialakuló diszkből.

Metis és az Adrastea pályája a szinkronpálya sugarán belülre esik. Pályájuk a Roche-határon is belül helyezkedik el. Lehet, hogy elég kis méretűek ahhoz, hogy elkerüljék az árapály őrlő hatását, de a pályájuk végül lehanyatlik.

Roche-felületek fogalma, Szétválasztott, félig érintkező és érintkező vagy kontakt rendszerek. Evolúciós sajátságok, tömegátadás, Algol-paradoxon. A tömegcsere hatása a pályára)
Kataklizmikus változók ...

Lásd még: Csillag, Csillagász, Anyag, Csillagászat, Holdak

Csillagászat RigelRoche-határ

 
 rssRSS