Kezdőlap (Mérleg)
Kezdőlap  
 
 
Kezdőlap » Csillagászat » Mérleg


 

Mérleg

Csillagászat MerkúrMessier-katalógus

Mérleg
(l. a mellékelt képet), oly készülék, mely a testek tömegének vagy súlyának meghatározására szolgál. Általában két csoportra oszthatók: az emeltyüs és a rugós M.-ek csoportjára. Az első csoportba tartozik az egyenlőkaru M., a római M.

 


MÉRLEG: (Latin neve: Libra) A mérleg számos leírás szerint korábban a Skorpióhoz tartozott, és csak később vált önálló csillagképpé.

A Watt-mérleg az áram erőhatásán alapszik. A hatást korábban az ampere egység definíciójára használták fel. Jelenleg az amper, a volt az ohm egységeket és a Planck-állandót lehet összekapcsolni a tömeggel.

A Libra (Mérleg) csillagképben talált égitest tömege mindössze kétszerese a Földének - míg a korábbi rekorder egy közel négy földtömegű égitest volt.

Üstökösünk a Mérleg csillagkép legfényesebb csillaga, a Zuben el Genubi mellett, ami egyben látványos kettőscsillag is (α Librae). Gregg Ruppel felvétele egy 10 cm-es asztrográffal készült február 6-án.

Nem sokkal a DK-i horizont felett a Mérleg (Libra) csillagai pillanthatók meg.
A déli irány
A tavaszi égbolt jellegzetes csillagképe az Oroszlán (Leo). A déli látóhatár fölött közepes magasságban találhatjuk meg.

A NASA jelenleg a műszer megépítésére beérkezett pályázatokat mérlegeli. A távcső építését 2003-ban szeretnék megkezdeni, pályára állítása pedig 2007-ben történne. Ezután kb.

Gyakorlatban nem leszünk képes előállítani tökéletes mérleget, tévedhetetlen hőmérőt, akármilyen technikai megoldással kísérletezünk is.

A mérleg annyiban billen az SN 1996cr javára, hogy a rádió- és röntgentartományban körülbelül ezerszer fényesebb volt, mint sokkal híresebb elődje.

A ptolemaioszi csillag-vizsgálatok és elméleti fejtegetések lényegének megkérdőjelezéséig is eljutó muszlim asztronómia tulajdonképpen azt az elvet tette mérlegre, hogy vajon valóban a Föld-e az univerzum központja.

A csillagközi anyag forrásai a tömegvesztő csillagok és az intergalaktikus anyagból behulló gáz. A csillagközi gáz mennyiségének mérlegét az 2.5 táblázat összegzi.

Feltüntetve 5 nappályavonal, ebből 3 jelzett a Bak, Mérleg, Kos, Rák állatövi csillagképek jeleivel. A 2x2 m-es kőalap É-i oldalán felirat: SZENTMÁRTONI BÉLA 1931-1988. A réz árnyékvető lemez élén felirat: ALBIREO.

a Nap éves égi útját (ekliptika) övező nyolc fok széles sáv az égen. Itt találhatók az állatövi csillagképek (Kos, Bika, Ikrek, Rák, Oroszlán, Szűz, Mérleg, Skorpió, Kígyótartó, Nyilas, Bak, Vízöntő, Halak), ...

Amikor a klasszikus mechanikai energia éppen 0, akkor a tágulás a végtelen távoli időben zérussá válik. Ha a nettó nulla mechanikai energiát felíró energiamérleg-egyenletből indulunk ki, és abba beírjuk a sűrűséget, ...

A mérleg azonban csak látszólag ennyire pozitív, mivel két nagy kiadványunk, az 1999-es Meteor csillagászati évkönyv és az Amatőrcsillagászok kézikönyve nyomdaszámláját csak 1999-ben egyenlítettük ki.

Sok tényező befolyásolja, hogy egy test eléri-e bolygónk felszínét, illetve, hogy milyen károkat okozhat. A veszély mérlegelésekor a test robbanási magasságát és a robbanás energiáját kell figyelembe venni [Kereszturi-Sárneczky, 2000].

Az a tizenkét csillagkép, amelyet a Nap látszó égi körútja, - az ekliptika - érint, alkotja az állatövet : Kos, Bika, Ikrek, Rák, Oroszlán, Szűz, Mérleg, Skorpió, Nyilas, Bak, Vízöntő, Halak.

Annyi bizonyosnak látszik, hogy van két kutyája, egy kicsi (Canis Minor) és egy nagy (Canis Major). A Mérleg is kapcsolódik egy kicsit a történethez: bizonyos csillagainak elnevezése azt mutatja, hogy a Skorpióból metszették le őket.

Az égbolt azon része, ahol a Nap látszólagos évi pályája (ekliptika) mentén fénylő csillagok helyezkednek el. Már az ókorban 12 csillagképre osztották: Kos, Bika, Ikrek, Rák, Oroszlán, Szűz, Mérleg, Skorpió, Nyilas, Bak, Vízöntő, Halak.

Ebből következik, hogy rendkívül sürgető az új technológiák kifejlesztése, a gazdasági élet átszervezése, új vásárlási szokások bevezetése stb., egyszóval a fenntartható életstílusra való áttérés. Mindannyiunknak mérlegelnünk kell, ...

Ez a kép "egycsapásra" megoldotta volna az energiamérleg problémáját is.

Voltak köztük állatok (Kos, Rák, Oroszlán stb.), mitológiai alakok (Androméda, Herkules, Orion stb.) és néhány tárgy (Hajó, Serleg, Mérleg stb).

Az állatövi jegyek: Kos, Bika, Ikrek, Rák, Oroszlán, Szűz, Mérleg, Skorpió, Nyilas, Bak, Vízöntő, Halak.

Lásd még: Csillag, Bolygó, Anyag, Föld, Csillagász

Csillagászat MerkúrMessier-katalógus

 
 rssRSS