    Lásd még: Csillag, Fényesség, Csillagász, Bolygó, Távcső
A magnitúdó (Latin magnituto, magnitutis: nagyság) egy csillagászati fogalom, az égitestek fényességének mértékegysége. Megfelelő szövegkörnyezetben magyarul nagyságrendnek is nevezzük.
magnitúdó Nagyság, nagyságrend, a földrengés erősségét jelző szám, fényrend, az égitestek látszó fényességének mértékszáma (mely fordítottan arányos a fényességgel). Latin tudományos szakszó (magnitudo), a magnus (nagy) főnévi származéka.
magnitúdó - a csillagászati fényességmérés egysége. A skála logaritmikus és faktora negatív: 5 magnitúdó különbség 100-szoros intenzitáskülönbséget, a kisebb érték nagyobb fényességet jelent.
magnitúdó Az égitestek fényességének meghatározására használt, a fény intenzitásának logaritmusával arányos skála mértékegysége. Egy magnitúdó különbség 2,512-szeres fényintenzitás-aránynak felel meg.
A magnitúdó értékének eggyel való csökkenése annak felel meg, hogy a fényesség nagyjából 2.51-szeresére növekszik: egy 4-es magnitúdójú csillag tehát 2.51-szer olyan fényes, mint egy 4-es magnitúdójú.
A magnitúdóskála. A legfényesebb égitest a Nap magnitudója -25, míg a leghalványabb, még szabadszemmel látható csillagé +5.
A 6 magnitúdós üstökös október 25-én váratlan kitörésen esett át. 4 magnitúdó közeli fényességével az utóbbi időszak egyik legfényesebb üstököse, ami azt jelenti, hogy már a városi, ...
Fél magnitúdónyi lemerülés júliusban. Idei fényváltozásait a mellékelt görbén foglaljuk össze. 1955+33 V482 Cyg ...
Egy 10 magnitúdós csillagot körülvevő fényvisszaverő köd, melynek délnyugati oldala a csillagtól távolabb is jól kivehető #4b-vel. Ez a rész élesebben határolódik, mint a köd többi része. NGC1342 .. OC Perseus ...
abszolút magnitúdó Egy csillag abszolút magnitúdója megegyezik a vele fizikai és kémiai állapotában tökéletesen megegyező csillagnak a látszó magnitúdójával 10 pc távolságból mérve.
DEBRECEN: A Magnitúdó Csillagászati Egyesület szervezte rendezvényről Zajácz György számolt be: "Sikeresen észleltük és bemutattuk a Vénusz-átvonulást Debrecenben az Újkerti szánkódombon.
12 nagyobb objektum van a, amelyek 6 magnitúdónál fényesebbek (a Földről nézve). Ezek mindegyike szabad szemmel, vagy látcsővel is látható. Név Központi égitest ...
4 magnitúdós kompakt ködösség, a Tarantula-köd (ennek közelében tört ki a híres szupernóva 1987-ben). 20 cm-es Celestronnal valóban soklábú pókra hasonlít ez az alakzat -- nem láttam még az égen hozzá hasonlót.
a Draconis - Thuban: 3,6 magnitúdó, A0 színképtípus, távolsága 215 fényév. Az ókori egyiptomiak számára ez volt a Sarkcsillag, Kr. e. 2830-ban mindössze 10' távolságra volt az égi pólustól. Radiális sebessége - 17 km/s.
magnitúdó-rendszert, melyben a csillagokat 6 csoportba osztva a legfényesebbeket 1, a még szabad szemmel láthatóakat pedig 6 magnitúdójúnak vette. A görög csillagászat tetőfokát az i.sz. II. században érte el, Klaudiosz Ptolemaiosz korában.
A csillagfényesség egysége a magnitúdó. A fényesebb csillagok kisebb magnitúdójúak, és egy magnitúdó különbség 2,512-szeres intenzitásbeli aránynak felel meg.
Messier kérdésesen azonosítható M102-jeként a Draco 10 magnitúdós galaxisát az NGC 5866-ot figyeltük meg.
A Kepler-19 katalógusjelű csillag tőlünk 650 fényévre található és a Lyra csillagképben figyelhető meg, 12 magnitúdós fényességének köszönhetően a korai őszi éjszakákon még akár kisebb teleszkópokkal is.
A neve Algenib vagy Mirfak, mindkettő arab eredetű, és majd' 600 fényév távolból sárgásfehér fénnyel, két magnitúdóval világít.
Még a horizont közelében is csillagok fodrozódtak, zenit környékén pedig egészen kiváló-6 alatti-határmagnitúdó -átlátszóság fogadott amikor az EQ 3-as mechanikámat kitelepítettem a kert egyik védett szegletébe.
Ilyen területek lehetnek például a néhány tized magnitúdónál nagyobb amplitúdójú kisbolygók és változók fotometriája, illetve előbbiek asztrometriája.
A Sualocin B8 színképtípusú csillag, látszó fényessége 3,8 magnitúdó, valójában 63-szor fényesebb a Napnál, 170 fényévre van tőlünk.
A rendszer 105 négyzetfokos égterületen, 9 és 15 magnitúdó közötti fényességű fősorozati csillagok körül fog planétákra vadászni.
A Nap után a Hold a legnagyobb fényességű égitest a Föld égboltján, amit a Hold -12,7 magnitúdós nagyságrendje is mutat. Ez azonban maximális érték. A Hold fényessége valójában a fázisoktól függően változik.
0 (nulla) magnitúdós fényjelenséget képes okozni. Ez a fényesség megegyezik a nyári égbolton látható legfényesebb csillag (ez a Vega a Lyra csillagképben) látszó fényességével.
5-es együtthatót a magnitúdó-skálával való egyöntetűség kedvéért vezették be). A fenti egyenletekből következik, hogy a kapcsolat az optikai mélység és az extinció között a következő: Aλ = 1.086 τλ.
Néhány mindössze 30 magnitúdójú (ez négymilliárdszor halványabb fényességet jelent, mint amit az emberi szem még érzékelni tud).
A berendezés szoftverje a területen található mind a 12 000 12 magnitúdónál fényesebb csillagnak minden alkalommal megmérte a fényességét, és kereste közülük azokat, amelyeknek periodikusan változik a fényessége.
5 magnitúdónak felel meg), ellenben a CCD-k esetében ugyanez mintegy 10000 (ami 10 mg)! Utóbbi esetben fölső határt szab a pixelek telítődése, vagyis az, hogy csak véges számú elektront tartalmazhat egy képelem.
A Föld és Ég, Földgömb, Meteor, Albireo, PVH Körlevél, Magnitúdó Körlevél, Pleione, Komárom-Esztergom Megyei CSBK Híradó, Bökönc Híradó, Bökönc, Wakond, Amatőrcsillagászati Courier, Meteor Channel, GAE Egyesületi Híradó, GAE Egyesületi füzetek, ...
A nagylátószögű Schmidt távcsővel ellenőriztünk néhány területet, hogy vannak-e eddig fel nem fedezett változócsillagok millimagnitúdó változással. Új, eddig nem ismert fedési változócsillagot fedeztünk fel.
ha már egyszer készítettünk egy jó spektrumot, valamely expozíciós idővel, akkor csak ezt az időtartamot kell megszorozni az észlelt objektum fényességéhez tartozó magnitúdó ugrások 2,5-szeresével.
márciusi 9.0 magnitúdójú Tōhoku földrengés és az azt követő szökőár hátteréről, eseményeiről olvashatnak, sok űrkutatási vonatkozással. Az első részben a kiváltó okot, a kéregmozgást ismerhetik meg.
Algol A legismertebb fedési kettőscsillag. Az Algol fényessége a két csillag kölcsönös fedései következtében szabályos, 68,8 órás periódussal változik a 2,1 magnitúdós maximum és a 3,4 magnitúdós minimum között.
Magnitúdója 20, vagy még annál is több lenne, és legjobb teleszkópjainkkal is alig láthatnánk. A Szíriusz B azonban a hozzánk legközelebb eső fehér törpe.
Az ezzel kapcsolatos számítások lényegéről és eredményeiről lásd: Szoboszlay Endre: Az iszlám csillagászat története. Magnitúdó Amatőrcsillagász Kör magánkiadása, Debrecen, 1992. 77-78. és 83-84. o. Lásd például: Taton i. m. 481. o. Uo. 479. o.
Az IUE által vizsgált égitestek közül a Vénusz volt a legfényesebb, a leghalványabb pedig egy 21 magnitúdós planetáris köd. Az IUE révén sikerült extragalaktikus objektumokról, valamint szupernóva-kitörésekről is ultraibolya színképet kapni.
4. Végezzen el egy csillagtesztet az 1-3. lépések vizsgálata céljából. Használja a 26 mm-es SP okulárt, célozzon meg a távcsővel egy kevéssé fényes (2-3 magnitúdós) csillagot, majd hozza középre a képet a távcső látómezőjében. 32. ábra ...
Ugyanakkor a csillag megegyező periódusú Algol-típusú fedési változó is. Fényessége a fedés főminimumában igen kis mértékben, mindössze 0,1 magnitúdóval csökken. Éves sajátmozgása 0,160" radiális sebessége +2 km/s.
adatsor áll rendelkezésre, melyben kevés űr van, a rendelkezésre álló adatok közül a JD 2436690-től JD 2449250-ig tartó részt használtam fel, az alábbi ábrán a 10 napra átlagolt fénygörbe látható, az átlagpontok hibája átlagosan kb. 0.3 magnitúdó, ...
2 volt a szabadszemes határmagnitúdó! Nyilvánvaló, hogy a nyári táborozás iránt korosztálytól függetlenül nagy az igény.
    Lásd még: Csillag, Fényesség, Csillagász, Bolygó, Távcső

|