Ionizáció Kaldera Kepler, Johannes (1571-1630) Német csillagász és matematikus, a modern csillagászat megalapítója. Weilben született.
ionizáció Energia hatására a semleges atomok külső elektronhéjáról vagy héjairól egy vagy több elektron leszakad. Ezt a folyamatot nevezzük ~nak. Ennek eredménye pozitív töltésű részecske (ion) és elektron keletkezése.
Ionizáció során az atom nagyenergiájú elektronokkal (4) vagy fotonokkal (5) ütközik, melynek hatására az atom elektronja olyan mértékben gerjesztődik, hogy elhagyja az atomot. A reakciót a következőképpen jelölhetjük: ...
Fotoionizáció gázokban 10 eV-nál nagyobb energiájú fotonok képesek gázatomokat ionizálni.
ahol az ionizációs energia, akkor az ionizáció és rekombináció miatt bekövetkező tömegátadás elhanyagolható, azaz . A csillagközi gázokra vonatkozóan eV és , így a fenti egyenlőtlenségből feltételt kapunk.
A légkör a földfelszíntől felfelé haladva 0-140 km magasságban találjuk a molekuláris ionizáció rétegét, az un. E réteget. Az E réteg fölött található az ionoszféra zömét adó F réteg.
Ez igaz a kezdeti időben, amikor az ionizációs front terjedési sebessége sokkal nagyobb, mint a helyi hangsebesség, és ezért a sűrűség nem tud változni a front előtt. Ugyanakkor a nyomás kívül és belül nagyon különbözik, belül kb.
A kutatók elsősorban a hidrogén abszorpciós vonalait keresik annak eldöntésére, hogy a korai Univerzumban milyenek voltak az ionizációs viszonyok, azaz az atomok többsége neutrális volt-e, vagy inkább az ionizáció volt jellemző.
A pulzációért főként a hélium ionizációs zónája felelős, ugyanis összehúzódáskor a hőmérsékletnövekedés hatására megnő az opacitása a zónának, gátat szabva a kifelé irányuló energiaáramnak.
ionizációs zónák helyezkednek el. A csillag felszínéhez közel található a hidrogén ionizációs zónája, alatta pedig a HeII-zóna.
ionizációs frontok egyúttal lökéshullám frontok is, mert az anyagfelhő ionizált részében mintegy négyszer nagyobb a nyomás, mint az elektromosan semleges helyeken, ahol tehát ezáltal rohamosan összesűrűsödhet az anyag, ...
Az ioncsóva az üstökösmagról eltávozott gáz ionizációjával keletkezik (ionizáló forrás a Nap fényenergiája).
Az ilyen ionizált buborékok anyagát és a környezetükben lévő, még nem ionizált anyagot elválasztó határvonal az ionizációs front. Ezek a határok kifelé tágulnak a térben, és összenyomják maguk előtt az anyagot.
Az észlelések szerint viszont egyértelmű, hogy a korona a magas első ionizációs potenciálú nehéz elemekben (Ne, O) 6-31-szeres dúsulást mutat, és még az alacsony ionizációs potenciálú elemekben (Fe, Mg) is >1.
A lökéshullám után emelkedik a hőmérséklet, ami a lökéshullám mögötti gáz ütközéses ionizációjához vezethet (ez megváltoztatja μ-t). A lökéshullám mögött a gerjesztett atomok sugároznak, ami jelentősen hűti a lökéshullám mögötti gázt.
A HI és HII zónák jól elkülönülnek egymástól, határuk az ionizációs front, ami mentén az ionizáció jelensége zajlik. Jellegzetes "ormányok" és "globulák" is megjelenhetnek egy-egy ilyen emissziós ködben.
Négy dózismérőt az orosz fejlesztésű RMS sugármonitorozó rendszer DB-8 szilícium félvezető-detektorai mellé telepített, lehetővé téve a DB-8- és Pille-mérések eredményeinek összehasonlítását (eddig egy-egy Pille-detektor az RMS R-16 jelű ionizációs ...
Saha-egyenlet, az ionizáltsági viszonyok, például hidrogén ionizációs zóna növekedési görbe, kémiai analízis, elektron-koncentráció (Inglis-Teller, Stark-szárnyak) kémiai összetétel vonalprofil-szintézissel differenciális kémiai analízis 9.
1%-a gerjesztési és ionizációs energiává, a többi hővé alakul. A gerjesztés hatására fényjelenség lép fel (ez, amit végülis megpillanthatunk), ...
Az ionizáció oka, ami a gázt fénykibocsájtásra bírja, nem ugyanaz, mint a galaxisokban, de a spektrum - a vonalak mintázata - azonos.
Kiderült, hogy a csillagok belsejében az ionizációs viszonyok változásai képesek fenntartani egy egész csillag óriási energiákat igénylő rezgéseit, hatékony hőerőgépekként meghajtani a csillag ismétlődő tágulását, majd összehúzódását.
Ez a ritka, de a Nap átmérőjének többszöröséig kiterjedő napkorona nagyon forró: a benne levő részecskék mozgásából és ionizációs állapotából meghatározott hőmérséklete meghaladja az 1 millió kelvint, ...
Hogyan alakul ki a lökéshullám és hogyan hat kölcsön környezetével? Az utófénylés működési mechanizmusának megértéséhez fog a korai fényes fázis fizikai paramétereiről (sűrűség, ionizáció, áramlási jellemzők stb.) adatokat szolgáltatni a ...
Az afterglow működési mechanizmusának megértéséhez (ld. tűzgolyó modell) fog a korai fényes fázis fizikai paramétereiről (sűrűség, ionizáció, áramlási jellemzők stb.) adatokat szolgáltatni a nagyfelbontású spektrométer (XRT).
augusztus 27-én detektált SGR-felvillanás, amely a Sagittarius csillagkép irányában történt, több űrobszervatórium is detektálta, és olyan erős volt, hogy még a földi légkör ionoszférájának ionizációs állapotát is kimutathatóan megváltoztatta egy ...
Lásd még: Csillag, Anyag, Hőmérséklet, Nap, Színkép
 
|