Kezdőlap (Első Fény)
Kezdőlap  
 
 
Kezdőlap » Csillagászat » Első Fény


 

Első Fény

Csillagászat ElongációElső kozmikus sebesség

Az idei év első fényes galaktikus nóváját Yukio Sakurai (Otsuka-cho, Mito, Japán) fedezte fel egy február 4,863 UT-kor készített fotón 10,5-es fényességnél.

 


A 2000 évvel ezelőtt élő tudósok, Hipparkhosz és Ptolemaiosz a szabad szemmel látható csillagokat látszó fényességük alapján osztályozták, és a 20 legfényesebb csillagot az első fényrendbe, az 1. magnitúdós csoportba sorolták (magnitudó=nagyság).

Az Atacama-sivatagban, Chilében, a Paranal Obszervatóriumban megkezdte működését, felfogta az "első fényt" az Európai Déli Obszervatórium négy, egyenként 8, ...

A Voyager-2 készítette az Uránusz gyűrűrendszerén belül található különálló gyűrűkről az első fényképeket.

A Szaturnusz-Regulus párost sokan megcsodálták ezen a tavaszon: az Oroszlán csillagképben tartózkodó bolygó az első fényrendű csillaggal látványos együttállást produkált.

A naprendszer-modellben három bolygó található: az első fényessége a Jupiterével egyezik meg, a másodiké annak fele, míg a harmadiké a Földével azonos. Jól látszik, hogy még ez utóbbi is egyértelműen azonosítható.

Ezt követően a Vénuszt több mint húsz alkalommal, különböző űrszondák látogatták meg: például a Pioneer-Venus és a Venyera-7, amely elsőként landolt a bolygó felszínén. A Venyera-9 küldte az első fényképeket a bolygó felszínéről.

STS-135: Helyszíni tudósítónk jelenti - 2011.07.08.
E cikk írásának pillanatában még bizonytalan, hogy a viharos floridai időjárás lehetővé teszi-e az Atlantis mai indulását. Tegnapról viszont megérkeztek "kiküldött tudósítónk" első fényképei! ...

látható a legnagyobb nagyléptékű fényességeltérés az egyes szomszédos területek között. A fénygörbe elemzése két nagy, sötétebb felszínt fedett fel ("sötét talajjal fedett területként" interpretálták 1986-ban).
1994-ben készült el az első ...

1976-ban két űrszonda, a Viking 1 és 2 szállt le a Mars felszínére és visszajuttatta az első fényképeket. Az Olympos Mons, a 24 km magas kihunyt tűzhányó a Naprendszer legmagasabb ismert csúcsa.

Lásd még: Nap, Csillag, Csillagász, Fényesség, Távcső

Csillagászat ElongációElső kozmikus sebesség

 
 rssRSS