Az eddigi legkisebb méretű csillagot fedezték fel földi óriástávcsövek segítségével. Az eredmény alapján számos ismert objektumról kiderülhet, hogy valójában nem is bolygó, hanem parányi, bolygóméretű csillag.
Bolygóméretű anyagtömegek elnyelése is okozhatta egy élete elején járó csillag hirtelen felfényesedését és körülötte egy új köd feltűnését. felhívás ...
A bolygóméret összefüggése a geológiai akrivitás csúcspontjának idejével. Vulkanizmus, lemeztektonika. Szukcesszív atmoszférák elmélete. Meteoritikus és atmoszferikus erózió. Kormeghatározás kráterszámlálásokkal.) Hold és Merkur ...
Az Uránuszt roppant régen, egy bolygóméretű égitesttel való ütközés az oldalára fordította, forgástengelye szinte a keringési síkjában fekszik.
(bioasztronómiai) bizottsága által szervezett szimpóziumon, ahol magam is jelen voltam, óriási feltűnést keltett Bailes, Lyne és Shemar angol rádiócsillagászok előadása arról, hogy a PSR 1829-10 jelű pulzár körül bolygóméretű kísérőt találtak.
A kistömegű csillagok (pl. a Nap) fejlődésének végállapotát jelentő halvány, bolygóméretű égitestek. Tömegük a Nap tömegének nagyságrendjébe esik (maximálisan 1,4 naptömeg), ennek megfelelően sűrűségük extrém nagy.
Az eddig felfedezett exobolygók mindegyike hasonló tömegű, mint Naprendszerünk legnagyobb bolygója, a Jupiter. A Jupiter körül négy bolygóméretű hold is kering - így az óriási exoplanéták is rendelkezhetnek hasonlóan kiterjedt holdrendszerrel, ...
Az Uránusz tengelyhajlása 90°-nál is nagyobb, ezért legtöbbször az egyik pólus van a Nap irányában. A pólusokon melegebb van mint az egyenlítőn a több napenergia miatt. A nagy tengelyhajlás egy korai bolygóméretű objektummal való ütközés során ...
A Naprendszerben mozgó anyagcsomók váltakozó gyakorisággal töltik ki a mikron méretű bolygóközi porszemcsék és a 10-100 megaméteres bolygóméretek közötti mérettartományt.
Ha az objektum kora valóban megegyezik a kettőscsillagéval, akkor abszolút fényessége - amely kb. tizede a Napénak - kizárhatja azt a lehetőséget, hogy egy harmadik csillagot látunk. Ilyen kor és fényesség egy 2-3 Jupiter tömegű, bolygóméretű ...
Lásd még: Csillag, Bolygó, Csillagász, Naprendszer, Csillagászat
 
|