Kezdőlap (Nyitás)
Kezdőlap  
 
 
Kezdőlap » Borok » Nyitás


 

Nyitás

Borok Nyalós borNyújtás

nyitás
A nyitás egy nehéz talajmunka, amikor az ősszel, talajjal befedett takart tőkét tavasszal kiszabadították.

 


Nyitás után színe még mindig a meggy szép pirosságával indít, mélyül befelé, de forgatás során sem fedezhető fel oxidáltságra visszavezethető fáradtság. A bor enyhén opálos, de színképében ereje teljében levő borról árulkodik.

Nyitás előtt egy évig a pincénkben érlelődött, ennek köszönhetően először zárkózott, penészes, fülledt illat fogadott minket, ami hamar kiszellőzött. Helyette aszalt szilva és füst bújt elő, ami ízben is a vezető vonalnak bizonyult.

nyitás: talajmunka, az ősszel talajjal befedett, takart tőkék tavaszi kiszabadítását jelenti.
nyújtás: nem megengedett anyagokkal (vízzel, cukros vízzel) való must és bor mennyiségi növelése.

Nyitáskor pontosan a fordítottja történt annak, ami fedéskor. A kupacra fedett tőkéket egyenként körbekapálva hányták el a szőlő tövéről a földet.

A borok nyitásával, bemutatásával kapcsolatban nagyon sok mindenre kell ügyelnünk, először is arra, hogy a bort az asztalra helyezve a címkét lássák vendégeink.

A szőlőmunkák: nyitás, metszés, karózás, április közepén első kapálás, június közepén kötözés, ritkítás, második kapálás. Ezt követően másodszori kötözés, kurtítás és lelevelezés következik.

A borospalack nyitásakor levágjuk a takarókupakot és megtöröljük a nyakát. Függőlegesen tartva az üveget dugóhúzóval kihúzzuk 2/3-áig a dugót, majd kézzel húzzuk tovább.

Tavasszal a nyitás, a kikapálás, kitakarás következett. A munka kezdetét csalhatatlanul jelezte a széncinkék megszólalása, ezt kiáltozva:'Nyitni kék! Nyitni kék!'
A 18-19.

A májusi nyitásig úgyis kevesebbet kell aludni, mint karácsonyig, addig meg vidd el azt a zöld címkés Olaszt, jófajta az is. - mondotta a lány a pult mögül a Balzac utcában.

Kulka: Szerintem is a kinyitás után enyhe fülledtséget lehetett érezni az illatba, de ez természetes ilyen hosszú palackos érlelés után.

Hosszas tűnődés után a két összeállított borsorból választottuk nyitásként az egyiket. A hat bort tartalmazó kóstoló az egri szimbólumokra épül.

12:00 h - Nyitás
12:30 h - Jó ebédhez szól a nóta a Borfalu cigányzenekar közvetítésével
16:00 h - Csepregi Gyula és Rátonyi Róbert lemezbemutató koncertje ...

- nyitás,
- március elején vagy közepén metszés,
- karóverés,
- első kapálás vagy körülásás,
- oltás,
- kötözés szalmával,
- hajtásválogatás a budai németek szavával 'gyomlálás',
- második kapálás május végén,
- zöldmunka júniusban, a lelevelezés, ...

A Magyar Királyi Mezőgazdasági Múzeumban a megnyitás óta, 1896-tól állandó szőlészeti-borászati kiállítás tájékoztatta a gazdákat az ágazat történetéről, jelenéről.

Ideális azonban, ha felnyitás előtt 1-2 hetet pihen a palack. Ha sietős, meg lehet gyorsítani a folyamatot. Az üveget bő két órára be kell tenni a hűtőbe, majd lassan az ideális hőmérsékletre emelni a bor hőfokát (fehér: 10, vörös 16 °C-fok).

Ügyesen játszik a hordó és a gyümölcs. Nyitástól zárásig nagyon egyben van, egy leheletnyivel talán lehetne komplexebb. De ez csak kötözködés, mert jók az arányok, szép a szerkezet, ránc nélküli a ruha.

A régi görögök boristene Dionysos volt, akinek tisztelete a trákoktól származik. Dionysosnak hat ünnepe volt egy évben, ezek közül a szőlőtő és a hordó ünnepe ősszel, a borsajtó ünnepe januárban, a hordónyitás ünnepe tavasszal került sorra.

ezeknek, a boroknak mindaddig nincs esélye méltó helyük elfoglalására, amíg az accidentális fajtákból készült, hűtött erjesztéssel, fajélesztővel készített borokkal együtt bírálják őket. Azok a borok amelyek kellő érlelést kaptak, felnyitás utáni ...

Lásd még: Szőlő, Bor, Illat, Borvidék, Alkohol

Borok Nyalós borNyújtás

 
 rssRSS