Kezdőlap (Ezerjó)
Kezdőlap  
 
 
Kezdőlap » Borok » Ezerjó


 

Ezerjó

Borok EzerfürtűFagyasztott bor

Ezerjóból készített néhány bor:
Számos borvidékünkön jó termesztési feltételekre talált. Elsősorban a Móri borvidék nevével összekapcsolódva vált ismertté, de Pannonhalma-Sukoróalja és az Alföld is bővelkedik e fajtában.

 


Ezerjó
Magyar szőllőfajta, mely Nógrád- és Hont vmegyékből az egész országba elterjedt, s különféle nevek alatt ismeretes, mint szátoki, korponai, budai fehér: Erdélyben fehér bakatornak is hivják.

Ezerjó
Bőtermő, fürtje közepes, bogyói nagyok. Héja vékony. Korán érik, rothadékony.

Móri Ezerjó
Az ezerjó egy magyar történelmi fehérbor szőlőfajta, hungarikum. Nógrád- és Hont vármegyékből szármzik, de az egész országban elterjedt.[1] Nevét a budai szőlőkről kapta, ahol egykor közkedvelt fajta volt.

A pincészet borbemutatása: Ez az Ezerjó egy meghatározott dűlőből származik, nagyfokú hozamkorlátozást alkalmaztunk. Egy tőkén egy kg szőlő termett és 3 héttel később szüreteltük, mint a standard ezerjónkat.

Ezerjó
Reduktív technológiával készült, friss, gyümölcsös illatú és ízű bor. 12-14°C-os hőmérsékleten ajánljuk szárnyasokhoz, halételekhez, sajtokhoz.

Ezerjó
Régi magyar fajta, a Móri borvidékfajtája, mely Nógrád- és Hont vármegyékből az egész országba elterjedt, s különféle nevek alatt ismeretes, mint szátoki, korponai, budai fehér. Erdélyben fehér bakatornak is hívják.

Frittmann Ezerjó 2006
Malatinszky Noblesse Cabernoir 2005
Tőkék fejlődése No.2.
Szőlőművelés ahogy nem szabad...
Mészáros Pál Pinot Noir 2003
Tavaszi Kadarka
Tőkék fejlődése No.1
A tavasz első pillanata
Maurel-Vedeau cabernet sauvignon 2006 ...

Presztízs, eredetvédelem, megbecsültség terén, ha a Furmint gyerekcipőben jár még, akkor a Móri Ezerjónál szinte még a totyogásról is korai beszélni.

Ezerjó
Hagyományos magyar fajta. Magyarországon a 20. század első felében az egyik fő fajta volt. Kiváló termőterülete a Móri Borvidék. Fürtje vállas, tömött, bogyói sárgás színűek.

Ezerjó (Fehér bakator, Budai fehér)

Magyar eredetű fajta. Megtalálható a Móri, Kunsági, Ászár-Neszmélyi borvidékeken.
Nem túl illatos, zöldes-fehér bor. Száraz, kemény és kissé fanyar.

Ezerjó (Fehér bakator, Budai fehér)
Magyar eredetű fajta, mely a Móri, Kunsági, Ászár-Neszmélyi borvidék van otthon.
Szeptember második felében érik. Fürtje középnagy, vállas, tömött.
Fehér bakator
ld. Ezerjó ...

Ezerjó - Kunság
Magas savtartalma még késői szüretben is megmarad, atermészetes édes bornak lendületet ad. Az ezerjó persze száraz bornak iskiváló, meszes talajon a határozott savak, és a hosszú utóíz dominál, illataáltalában visszafogott.

Ezerjó
Friss, savhangsúlyos, egyszerű (egysíkú) bor. Zöldesfehér színű, száraz, kissé fanyar és kevésbé illatgazdag. Markáns savak jellemzik. Ha a móri vidékről származik, jól érlelhető.
Származása: ...

Ezerjó
Hungarikum
Származása: Magyarország
Tőkéje: erős növekedésű, kevés számú vesszőt nevel
Fürtje: középnagy, vállas, tömött középérésű
Érése: szeptember második fele ...

Móri ezerjó
A Móri Borvidék uralkodó tájjellegű, zamatos, magas alkohol és savtartalmú, kellemes hatású száraz bora. Tüzes karaktere és a savak harmóniája magas fokú élvezetet garantál.

Móri Ezerjó
Jellegzetesen magyar fajta. Hagyományosan a Móri Borvidék szinte kizárólagos fajtája volt. Bora a pontuszi fajták zöméhez hasonlóan magas savtartalmú, friss, tüzes, de egyszerű bor.
...

Ezerjó és Bouvier keresztezéséből származó borszolő-fajta. Borának savtartalma magas. Késői szürettel rendkívüli minőséget tud adni.
vissza a fajtákhoz ...

Ezerjó x Szürkebarát. Kurucz András és Kwaysser István nemesítette, 1951-ben.
Közepes termőképességű. Fürtje középnagy, bogyói kicsik, vastag héjúak. Későn érik, nem rothad. A must cukortartalma kicsi, savtartalma közepes.

Ezerjó - Friss, savhangsúlyos, egyszerű bor. Zöldesfehér, száraz, fanyarkás, nem jellemzi illatgazdagság. Markáns savak jellemzik. Móron kiváló formát fut. Hungaricum, magyar leány.
Etyek-budai borvidék ...

Ezerjó
A második legelterjedtebb tömegborszőlő-fajtánk. A Kárpát-medencében régóta ismerik, de nagyobb felületen csak Magyarországon fordul elő.

Az ezerjó és a bouvier keresztezése. Borának savtartalma magas. Késői szüreteléssel rendkívüli minőséget képes adni Szeremley Huba badacsonyi szőlőiben.
Irsai Olivér ...

vinagora ezerjó törvény kedvezmény borszerda Iványi Bianca színész borösszetétel hamisítvány év borásza Olaszország Nemes Richárd móri borvidék újbor Destillata borfesztivál kitüntetés TableFree erotika kávé
hirdetés
Szemezgessünk még...

A Zeus egy az Ezerjó és Bouvier keresztezéséből származó fehérborszőlő-fajta. 1951-ben Pécsett Király Ferenc nemesítette.
Zöld veltelini ...

Ültetvényes fajták: Ezerjó, Ezerfürtű, Hárslevelű, Jubileum 75., Királyleányka, Korai piros veltelini, Leányka, Nektár, Zengő, Zeusz, Zöld szilváni, Budai.
Balatonederics-Lesencei körzet: ...

Ültetvényes fajták: Ezerjó, Ezerjófű, Jubileum 75, Királyleányka, Korai piros
veltelini, Zengő, Zeusz, Zöld szilványi, Budai, Zöld szilványi
Jogi nyilatkozat
Médiaajánlat ...

Móri Ezerjó Borút Egyesület
8060 Mór Zrínyi u. 36.
Tel.: 06-30-284-4478
Pannonhalma-Sokoróaljai Borvidék
Területe: 4.234 ha
Borvidékbe tartozó települések száma: 13 ...

(1) Effenpergel (1) Eger (52) Egerszalók (4) Egerszólát (5) Egri Korona Borház (1) Egyszervolt (1) Eklektika (1) Elzász (1) Erdély (1) Erdélyi Fejedelmek Bora (2) Erdőbénye (2) Eszterbauer (2) Etyek (18) Etyek-Buda (1) Etyeki Kúria (5) ezerjó (2) ...

Bouvie( Buvié) és az Ezerjó házasságából született magyar szőlőfajta, remekül ötvözte, mindkét szülő jó tulajdonságait. A magas cukorképzést, a fűszeres ízeket, az elegáns finom savakat, és a testességet.

Aztán megrendezték a Borjour Magnumot, ahol örömmel láttam, hogy Ákosék is jelen vannak Rejtelmestül, Ezerjóstul, meg minden egyéb földi jóval felszerelkezve, természetesen miklóscsabiék mellett.

A meghatározó fajta Ezerjó mellett a Leányka, a Tramini, a Rizlingszilváni, a Zöldveltelini és a Chardonnay a leggyakoribb szőlőfajták.
Az Ezerjó - amely ma már a hungaricumok közé tartozik - a 19.

Ez idő tájt alakult ki a borvidék jellegzetes fajtaösszetétele (Kövidinka, Kadarka, Ezerjó, Piros szlanka, stb.), amelynek nyomai a mai napig fennmaradtak.

Király Ferenc állította elő az Ezerjó és a Bouvier keresztezésével. Korai érésű, bőtermő, erős növekedésű, államilag elismert fehér borszőlőfajta.

A helyi szőlőtermesztés legjellegzetesebb hagyománya a kopaszmetszés, mely egyértelműen az ezerjó fajtához köthető. A kopaszmetszés lényege, hogy a tőkefejen levő valamennyi vesszőt sárszemre vagy ritkábban egy világos rügyre metszik.

A Kárpát-medencében a szőlészek és a borászok figyelme a régi fajták között (ezerjó, juhfark, fehér góhér, stb.) a kadarkára is irányult.

Nem véletlen hát, hogy jó móri borokat csak tökéletesen érett alapanyagokból lehet készíteni akár ezerjóról akár más fajtáról van szó. A hosszabb fahordós érlelést szintén meghálálják a borvidék borait.

Összevetve az Alfölddel, itt hasonlóan uralkodóak a "regionálisan nemzetközi" fajták (Kékfrankos), hagyományos "magyar" fajták (Ezerjó, Kadarka), kifejezetten helyi fajták (Arany sárfehér); továbbá Magyarországon nemesített fajták (Zala gyöngye).

fehér ürömfüvet, ezerjófüvet, kálmost, angelikagyökeret és kakukkfüvet, és 1 dl. tiszta szeszt adunk. Ezt a keveréket gyakran megkeverve, egy napig ázni hagyjuk. Másnap tiszta vásznon átszűrjük és 25 -50 dkg. Cukrot olvasztunk fel benne.

Other existing varieties: Ezerjó, Rizlingszilváni, Sárfehér.
Kissomlyó-Sághegyi sub region: Recommended varieties: Furmint, Juhfark, Olasz rizling, Hárslevelű.
Complementer varieties: Tramini, Chardonnay, Rajnai rizling, Pinot blanc.

Megtalálhatók közöttük ősi magyar, vagy magyarrá lett fajták, mint az arany sárfehér, ezerjó, kövidinka, kadarka, az utóbbi évtizedek hazai nemesítésű fajtái közül cserszegi fűszeres, kunleány, bianca, ...

A Frittmann Testvérek 2001. évjáratú Soltvadkeri Ezerjó borát 2002 és 2003-ban is a Krémer Fülöp Borlovagrend az Év Zászlós Ezerjó Borának választotta. A borból 667 palack készült, palackonként certificáttal.
Feliratkozás a Hírlevélre ...

A filoxéravész előtt sokfajtájúság jellemezte, utána előtérbe került az Olaszrizling, Mézesfehér, Ezerjó. Somló jellegzetessége, hogy körben, még az északi oldalon is található ültetvény. A körzetekre jellemző az elaprózottság.

sárfehér, Zalagyöngye, Ezerjó, Kékfrankos, Cserszegi fűszeres, Rizlingszilváni, Kövidinka,
Kadarka, Kunleány, Olaszrizling. A nagyobbik hányad asztali borok készítésére alkalmas. Az ...

: Ezerjó, Furmint) vagy finom, de könnyebb vörösborok (pl.: Kadarka, Kékoportó, Kékfrankos) illenek. Kivétel az ürücomb, amelyhez nehéz, jellegzetes, száraz, jól érezhető palackbukéfehérbor megy a legjobban.

A fehérbor-szőlők borai általában zöldesfehér vagy zöldessárga színűek (pl. Ezerjó, Olaszrizling), a pirosas héjú fehérbor-szőlők bora rendszerint sárga színű (pl. Szürkebarát, Piros Tramini).
Rosé borok színárnyalatai:
pirkadt
világospiros ...

származása: Király Ferenc állította elő az Ezerjó és Bouvier keresztezésével, morfológiai bélyegei átmenetet képeznek a c. pontica és a c. occidentalis között.

- Móri borvidék. Ez a nagy múltú és kis jelenű, huzatos borvölgy sem használja ki a potenciálját, egy nagy neve van, Bozóky mester, aki férfias, markáns savszerkezetű ezerjókat és remek ezerjó aszúkat szűr, melyek teljesen mások, mint a tokajiak.

Magyar nemesítési fehér szőlőfajta. 1951-ben Király Ferenc és munkatársai nemesítették ki Ezerjó és a francia származású Bouvier nevű szőlőfajtákból.
A Zenit korán érő fajta, előnye, hogy nem rothad, viszon mustja magas cukortartalmú.

Zenit
A Zenit egy a badacsonyi kutatóállomás által nemesített hibrid, a bouvier és az ezerjó keresztezésével állították elő, a zengő testvér fajtája. A Zenit szőlő ízvilága a női lelkek édes, csábító varázsát közvetíti a fogyasztóknak.
...

rothadt szőlő: a szürkepenész (Botrytis cinerea) által megtámadott termés. Rothadás tekintetében a fajták között nagy különbségek vannak. Rothadékony például az Ezerjó, Kadarka, Kékoportó, Leányka satöbbi és kevésbé rothad a Kékfrankos, Chasselas, ...

Sopronban korábban túlnyomórészt fehér szőlőfajták domináltak, 1884-ben a borvidék termelésének mindössze három százalékát tette ki a vörösbor. Akkoriban a furmint volt a fő fajta, mellette az ezerjó, a muscat lunel, ...

Fehért bort adó szőlőfajták:
Olaszrizling, Chardonnay, Rajnairizling, Szürkebarát, Tramini, Furmint, Hárslevelű, Ottonel Muskotály, Leányka, Rizlingszilváni, Cserszegi fűszeres, Kövidinka, Ezerjó, Zalagyöngye, stb.

Már a török hódoltság előtt (XIV-XV. század) ismerték és szállították az itt termelt bort. Ez idő tájt alakult ki a borvidék jellegzetes fajtaösszetétele (Kövidinka, Kadarka, Ezerjó, Piros szlanka, stb.), amelynek nyomai a mai napig fennmaradtak.

Ein ähnliches Schicksal hatte der 'Ezerjó" in der Mórer Weinregion. Die vorherrschende Auflassung, dass die Quantität im Vordergrund stehen muss und dazu die einseitige Anbautechnologie führten zur Zurückdrängung dieser hervorragender Sorte, ...

Lehet aperitív, lehet poharazgatás a cél, mindennek megfelel, ha valakinek erre támad kedve.
Ehelyütt annyit érdemes tudatni, hogy egy rendkívül fiatal fajta, 1951-ben nemesítette Király Ferenc az Ezerjó és a Bouvier keresztezésével létrehozva.

Rothadékony például az Ezerjó, Kadarka, Kékoportó, Leányka satöbbi és kevésbé rothad a Kékfrankos, Chasselas, stb..

Lásd még: Rizling, Sauvignon, Kékfrankos, Chardonnay, Bor

Borok EzerfürtűFagyasztott bor

 
 rssRSS