döntés A szőllőmüvelésben alkalmazott azt az eljárást nevezik igy, amelynél valamely idősebb tőke beásatik a talajba, hogy a rajta lévő venyigéket kivezetve a föld szinére, ezekből itt uj tőkefejek neveltessenek.
döntés: idősebb szőlőkben a tőkehiány pótlására illetve az idős tőkék ifjítására szolgáló magyar eredetű eljárás.
A döntés szerint tehát mostantól minden pénteken egy árva soproni Kékfrankos lesz áldozata brutális kóstolási kényszeremnek. Már remeg is lenn a pincében hét palack, hogy mikor kerülnek sorra.
Nehéz volt a döntés, nagy volt a hajrá az első helyért... Mégis Szepsy Istvánt övezi ma a legnagyobb tisztelet itthon az egész boros szakmában.
Neves szakemberek döntése alapján, az első két bor, mely a Vinum Primatis címet viselheti: - Béres Tokaji 6 puttonyos Aszú, 2003, Lőcse dűlő - Egri Cabernet Franc, 2000, Vincze Béla ...
október 18-án a városi képviselőtestület nyilatkozatot fogadott el, amelyben felhívja a figyelmet, hogy az erőmű építéséről szóló döntéseket körültekintően, felelősséggel hozta meg, és visszautasít minden olyan, ...
Ahogy már korábban is szó volt róla, központi döntés miatt évtizedeken át hiányoztak a vörösbort adó kékszőlők a borvidékről.
Amennyiben a jövőben olyan döntés születik, hogy a jelenlegi Duna borrégió mondjuk "Duna borvidék"-ké fejlődik tovább, és ezt hatékonyan kommunikálni is tudjuk (ezt esetleg egy országos borfogyasztás-népszerűsítő kampánnyal egybekötve), ...
- döntés trágyázással összekapcsolva, - nyitás, - március elején vagy közepén metszés, - karóverés, - első kapálás vagy körülásás, - oltás, - kötözés szalmával, - hajtásválogatás a budai németek szavával 'gyomlálás', - második kapálás május végén, ...
A fehérborok esetében az újbor seprőn tartása a borász tudatos döntésének kérdése.
A Wiki Loves Monuments fotópályázat nemzetközi zsűrijének döntése szerint a szecessziós stílusú műemlékekről készített képek Európai Digitális Könyvtára (Europeana) által felajánlott különdíját egy magyar fotós, Kontiki nyerte meg! ...
A döntésük a mai világban tiszteletre méltó, hiszen sok pince "inflálja vagy higítja" adott brandjét azzal, hogy gazdasági vagy egyéb kényszerből gyengébb évjáratokban is piacra lép.
A borvidék meghatározó fehér fajtája a 2006-ig Tocai Friulano, azóta - az Európai Uniónak a tokaji megnevezés védelme érdekében hozott döntése alapján - Friulano néven ismert szőlő, mely testes, ...
A minőség mellett kiválasztáskor az ár is szerepet játszik a döntésemben. Ebben a borban megtaláltam az ideálist. Nem "horror" drága és nagyon kellemes, könnyed, finom vörös bor, ami az érzékeny gyomromat sem bántja! ...
Eredetileg minden szőlőt 'sorosan' ültettek, csak később, a folytonos bujtás és döntés által váltak soratlanokká. A 19. század elejétől a kiosztással hites földmérőket bíztak meg.
Borválasztás egy ünnepi étkezéshez: sokszor nem is olyan egyszerű a döntés, hogy melyik a legmegfelelőbb választás. Tekintse meg teljes kínálatunkat és segítünk a döntésben! .
homlítás = A döntés népies elnevezése néhány borvidékünkön. homoki szőlőtermesztés = Homoktalajokon (futó, lepel, barna stb.) folytatott szőlőtermesztés.
6. Pótlás: a hiányzó tőkék helyének beültetése, ideértve a döntést és a bujtást is.
Megejtette szívét Gulnáre őszintesége és képzeletét megragadta az új ital varázsereje, amely még a halálra szántat is jó kedvre deríti. Megkóstolta a bort és bölcs megbocsátó döntést hozott.
novemberében hirdette ki a Pannon Borvidéki Régió (rövidítve: Pannon Borrégió) létrehozását Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. A miniszteri döntés értelmében a Pannon Borvidéki Régió a Pécsi, a Szekszárdi, a Villányi, ...
A hektáronkénti termésátlag nem haladhatja meg a 13,6 tonnát. Évjárati sajátosságoknak megfelelően az EHBT minősített határozata alapján alacsonyabb termésátlagot is meghatározhat. A döntést a gazdasági év április 30-ig kell kihirdetni.
Végül kértem, és ez ugyanolyan jó döntésnek bizonyult, mint a bor maga. Így már kijelenthetem, hogy pinot rajongó vagyok (gondolom nem vagyok egyedül). Olyan szép volt az a bor, sőt olyan jó, hogy csak ámultam.
A honfoglalás után is sok hatás érte kultúránkat: Tatárok, Törökök, Osztrákok .... Sokszor nem is kell ezt a hatást megszálláshoz kötni, hanem politikai döntések is eredményezhették: kereszténység felvétele, tatárjárás utáni betelepítések, ...
döntéshozás helyi szinten is. A hektáronkénti t?keszám csökkent, míg a hozamok a többszörösükre növekedtek. Az alapanyag alacsonyabb min?ségét kés?bbi technológiai beavatkozásokkal próbálták korrigálni.
A döntés sok mindentől függ: a helytől, a társaságtól, az évszaktól, sőt nemegyszer az anyagi lehetőségektől is.
Lásd még: Szőlő, Bor, Borvidék, Borászat, Alkohol
 
|