Kezdőlap (Borvidékek)
Kezdőlap  
 
 
Kezdőlap » Borok » Borvidékek


 

Borvidékek

Borok BorvidékBorvirág

Borvidékekről általában
Magyarországon pillanatnyilag 87 017 Ha területen termesztenek borszőlőt (Ez az uniós szabályozások miatt vélhetően csökkenni fog és ez az engedélyezett termőfelület, amivel Magyarország belépett az EU-ba.

 


Borvidékek - Archimedia
Csongrád
A Kövidinka termesztésénél jellegzetes művelést alkalmaztak, az ún. kopaszmetszést, mely még a szőlőkarók használatát is feleslegessé tette.

Borvidékek
Csongrádi Borvidék
A borvidéken több száz éves hagyománya van a szőlő és bortermelésnek. Már a török hódoltság előtt (XIV-XV. század) ismerték és szállították az itt termelt bort.

BORVIDÉKEK
Badacsonyi borvidék
2007-03-08 13:22:43
Ásatások leletei bizonyítják, hogy már 2000 évvel ezelőtt virágzó szőlőkultúra volt Badacsony környékén, de feltehetőleg már a kelták korában is voltak szőlőültetvények a vidéken.

Magyarországi borvidékek
A borvidék az a szőlőtermő terület, ahol a klimatikus, talajtani és domborzati viszonyok azonosak, akár több egymással szomszédos település közigazgatási területére kiterjed.

Hazánk 22 borvidéke közül méretében a kisebb, hírnevét tekintve a jelentősebb borvidékek közé tartozik a Móri borvidék.
Részletek
Nagy-Somló ...

A(z) 'Borvidékek' kategóriába tartozó lapok
Az összesen 4 lapból a következő 4-t listázza ez a kategóriaoldal, a többi a további oldalakon található.
D ...

Borvidékek
BADACSONY
A Badacsony-hegy egyszerre névadója és központi termőterülete hazánk egyik legősibb és leghíresebb, 1800 hektáron elterülő borvidékének, melynek jellegét, ...

Borvidékek
A Pannon Borrégió nemzetközi mércével nem túl nagy területén négy, egymástól hagyományaiban, boraiban, megjelenésében eltérő borvidéket találunk.

Borvidékek térképpel
Kategória: Magyar borvidékek, Összes írás
1. Csongrád ...

Magyar borvidékek
« vissza
Hosszú utat és sok állomást kell végigjárnia a bornak, mielőtt a borbarát poharában befejezné útját. A bor jellegét a szőlőhegy határozza meg; annak időjárása, mikroklímája, talaja természeti adottságai.

Országok és borvidékek
A következő oldalakon megismerhetik az egyes országok borvidékeit, jellemző sajátosságait, valamint azokat a besorolási rendszereket, amelyek a termékek minőségét, eredetét garantálják.

Magyarországi borvidékek
Magyarországon 22 történelmi borvidék található, ahol nyitott pincék, szakértő vezetésével borkóstolók, minimum egy borral kapcsolatos rendezvény van.

Abban az időben, amikor más borvidékek sikereitől már hangos lett az ország, és a Balatonfelvidék kivételes adottságú szőlőhegyeinek levét még nem méltatta senki, ...

Előzmények : ‘Borrégiók, borvidékek' Category
« Older Entries
Borvidék ...

Borvidékek, ahol Zenitet termesztenek:
Mátrai borvidék, Soproni borvidék, Balatonboglári borvidék
Pincészetek, ahonnan Zenitből készült bor rendelhető: ...

Borvidékek, borvidéki körzetek, borvidéki települések
1. ÁSZÁR-NESZMÉLYI BORVIDÉK ...

Borvidékek elnevezése
A borvidékbe tartozó területek nagysága (ha)
Művelt szőlő (ha) ...

A borvidékek kapcsán BOTOS (2002) szerint, egy területi egység egy származáshely-megnevezést jelent és mivel a területnek hierarchiája van, a származásihely-megnevezésnek is hierarchiája kell hogy legyen.

a) borvidékek, ezen belül körzetek és alkörzetek;
b) bortermőhelyek;
c) egyéb szőlőtermő helyek.

Borok, borvidékek, személyek, fogalmak, hogy tisztában legyél mindennel, ami bor!
Akona
Az akona, a hordó feltöltésére szolgáló felső nyílás, ahol a bort beletöltik, de azt a hordódongát is akonának szokták nevezni, melyen a töltőnyílás van.

Borok és borvidékek
- 2002. évjárat Tokajban
- Száraz Tokaji borok reneszánsza
- Hordószárító évjárat - kiemelkedő minőségű borok ...

gyomlálás: egyes borvidékeken a hajtásválogatás népies elnevezése (pl. Mór).
gyümölcs illat, zamat: valamilyen gyümölcs illatára, vagy zamatára emlékeztető illat, zamat.
gyümölcsös: gyümölcstermő növények ültetvénye, nem illat és zamat.

országok fővárosok borvidékek nemzeti parkok világörökség a világ 100 csodája kiálltások, vásárok zarándok utak
UTAZÁSI ÉRDEKESSÉGEK
HÍREK
FOTÓ GALÉRIA
KÖNYVAJÁNLÓ
MAGYARORSZÁGI AJÁNLÓ ...

Jelenlegi területe megközelíti a 2875 hektárt, s ezzel a Kunsági, a Tokajhegyaljai, a Mátraaljai, az Egri borvidékek után az ötödik az ország 22 borvidéke között.
A borvidék ökológiája
A Balatontól délre elterülő táj klímaviszonyai kiegyenlítettek.

Ne higgyük azonban, hogy csak a nagy történelmi borvidékeken vannak sajátos földrajzi elnevezések! Ugyan mostmár Egerhez kapcsolták, de Ostoroson is igen mókás, ősi dűlőnevekbe botolhatunk.

Míg a filoxéravész előtt a magyar borvidékek túlnyomó része domb- és hegyvidékeken helyezkedett el, addig a filoxéravész után a termőterületek nagyobbik része síkvidéken, főként az Alföldön foglalt helyet.

defláció = A szél által okozott erózió, Magyarországon a laza futóhomokos termőhelyeken Alföldi borvidékek) fordul elő.
degorzsálás = A pezsgő seprőjének kilövetése.

A kötelezően előírt terméshozamok más francia borvidékekhez viszonyítva itt magasabbak. Ennek ellenére a kézi szüret kötelező, és a préselésnek is szigorú szabályai vannak.

Az északkeleti, keleti borvidékeken a szőlőt örökíteni, örökséget rakni, Tokaj-Hegyalja környékén a plántálni szóhasználat volt általános. A szőlővesszők ültetését a Dunántúlon és az Alföldön többnyire elrakásnak, bérakásnak mondták.

A borrégióhoz tartozó borvidékek illetve bortermőhelyek:
1. Badacsonyi borvidék ...

A szőlőtermesztés és a borkészítés fontos népességeltartó szereppel bír főleg a borvidékeken. Az ott élő emberek életstílusa, szokásai, hiedelmei, ünnepei is a szőlőben vagy a pincében történő eseményekhez kötődtek.

Mivel többségük magyar nemzetiségű, járják a magyarországi borvidékeket, jó barátságban vannak számos hazai borásszal.

Ám van ott még egy csomó jó kis hely, és amikor ott jártunk, éppen az jutott eszembe, hogy Somló valószínűleg azon ritka helyek egyike, ahol alig van gagyi, vagy legalábbis nem lehet olyan kétesen csengő szlogeneket olvasni, mint más borvidékek felé ...

A Balaton, mint egy hőtározó, hőmérséklet-kiegyenlítő hatásával sajátos klímát kölcsönöz a körülötte elterülő borvidékeknek. A vulkáni altalaj pedig egyedi, minerális ízzel gazdagítja a borokat.

A 2002-ben indított új sorozat a magyar borvidékekre kalauzol el bennünket.

1875-től Magyarországon is pusztít, s szó szerint letarolja a hagyományos borvidékeket. Védekezés az árasztás és a szénkénegezés, homoki szőlők telepítése, valamint az amerikai ellenálló alanyba oltás.

Míg egyéb kevésbé frekventált borvidékeken hektáronként akár 1 millióért (vagy akár kevesebbért) is lehet szőlőföldet venni, addig itt az árak akár a tízszeresét is elérhetik.

A mai magyarországi, Dunától nyugatra elterülő borvidékeken mindenütt megtalálhatók a római szőlőművelés nyomai. Különösen a Duna, a Balaton és a Fertő-tó mentén. A római szőlők szinte a vizek tükrében fürödtek.

A kánikula nem kíméli a borvidékeket sem
Magyarországon ma 22 borvidéket tartanak számon. Az éghajlat Magyarországon döntően kontinentális, bár néhány helyen érezhető az Atlanti-óceán hatása, és Dél-Magyarország mediterrán vonásokkal is rendelkezik.

A borvidékek kialakulása jól követi a termőhelyek változatosságát. Magyarországon ma 22 borvidék található, melyek méretükben, elhelyezkedésükben és boraik karakterében jelentősen különböznek.

A borvidékeken a szőlőtermelésnek és a borkészítésnek nagy társadalmi és gazdasági szerepe és hagyománya is van. Magyarországon jelenleg 22 borvidék van.

A borországok és a borvidékek mind idillikusak. Sétálj az arácsi és a csopaki szőlőkben, menj fel a Badacsonyra vagy a Szent György-hegyre, a Somlóról nem is szólva, barangolj a kiskőrösi vagy a csengődi kertek között, ...

Megjegyzendő, hogy a legtöbb és legjobb borvidékeket valamely temperáló folyó ütőere táplálja (Tokajt a Tisza-Bodrog, Bordeaux-t a Garonne és a Gironde, Rheingaut a Rajna).

Az Alföldön található borvidékek története nagyon hasonló. Kezdetben főként a folyóvölgyi, ártéri területeken a lugasos szőlőművelés alakult ki, és főleg a mezővárosok határában fejlődött a szőlőtermesztés.

Különböző borvidékekről származó, ismert, jó tulajdonsággal rendelkező, egy sejtból előállított borélesztő tisztatenyészet. A velük erjesztett bor zamatanyaga tisztább, jobb minőségű lesz.

Aranyat érő homok - Kiskunsági, Hajós-vaskúti, Csongrádi borvidékek
Az ország egyik legnagyobb, korábban egységes alföldi borvidéke ez. Az itt termelt boroknál elsősorban nem a táj, hanem a fajtajelleg domborodik ki.

»Az egri és a mátrai történelmi borvidékek legaromásabb szőlőiből készülő borok, a Muscat Ottonel, a Tramini, a Sauvignon Blanc, a Cabernet Sauvignon és a Leányka adják az alapot pezsgőinkhez.

Mint a fogalom neve is mutatja, a borászok, borvidékek így tudják boraik minőségét biztosítani, értéküket és hírnevüket megóvni.

Célunk az, hogy a portálunk statikus részében az Olvasó megtaláljon minden fontos alapinformációt a magyar borvidékekről, borászatokról, szőlőfajtákról, szakkifejezésekről; a dinamikus részben pedig folyamatosan frissített borteszteket, beszámolókat, ...

A vörösboroknál általában, a nagy minőségű fehérboroknál egyes borvidékeken (például a Balatontól északra) az almasavbomlás biológiai folyamata is hozzátartozik a borkészítéshez.

A borvidékek fajtaösszetétele azonban - még ha nem is ugrásszerűen - folytonosan változik. Az Egri Borvidék fajtaösszetétele is állandóan változott a történelem során, és jelenleg is változásban van.
...

Megtalálható a Móri, Kunsági, Ászár-Neszmélyi borvidékeken.
Nem túl illatos, zöldes-fehér bor. Száraz, kemény és kissé fanyar. Egyszerű bor, magas alkoholtartalommal, markáns savakkal. A móri borvidéken különösen közkedvelt és egyedi.

A bor termőhelye fontos szempont a választásnál. A borvidékek termőhelyi jellegzetességei a bor értékének legfontosabb tulajdonságaira hatnak, a bor jellegét alapvetően meghatározzák.

Válogatott csúcsborok, melyek híres borvidékek és pincészetek nevét viselik. Az ilyen borokban valamennyi nemes tulajdonság harmonikusan jelen van.
QUE: ...

talajokon a filoxéra kevesebb gondot okozott, mint a kötöttebb talajú borvidékeken. 1901-ben
kérvényezte Mór község képviselőtestülete, hogy "Mór és vidéke, mint önálló borvidék ...

Nevezetes bortermő táj, ahol a szőlővel betelepített terület aránya számottevően nagyobb, mint más vidékeken. A borvidékeken a szőlőtermelésnek és a borkészítésnek nagy társadalmi és gazdasági szerepe és hagyománya is van.

1200. Rendeletek szabályozták a szőlőtelepítést, kialakultak a szőlőhegyek (promontoriumok) és a borvidékek csírái.
1242. IV. Béla olasz, vallon és német telepeseket telepített le az elnéptelenedett területekre ...

Itt van most: Főoldal INFOTÉKA Mezőgazdasági adatok Borvidékek
részletek »
részletek » ...

Nálunk a Tokaj-Hegyaljai borvidéken termeszthető fajták egyike, de nem túl nagy felületen más borvidékeken is termesztik. A muskotályos fajták között egyedülállóan finom, nem lágy, Tokaj-Hegyalján borkülönlegességet készítenek belőle.

Lásd még: Borvidék, Szőlő, Tokaj, Tokaji, Szüret

Borok BorvidékBorvirág

 
 rssRSS