Borvidékek Csongrádi Borvidék A borvidéken több száz éves hagyománya van a szőlő és bortermelésnek. Már a török hódoltság előtt (XIV-XV. század) ismerték és szállították az itt termelt bort.
Borvidékekről általában Magyarországon pillanatnyilag 87 017 Ha területen termesztenek borszőlőt (Ez az uniós szabályozások miatt vélhetően csökkenni fog és ez az engedélyezett termőfelület, amivel Magyarország belépett az EU-ba.
Borvidékek - Archimedia Csongrád A Kövidinka termesztésénél jellegzetes művelést alkalmaztak, az ún. kopaszmetszést, mely még a szőlőkarók használatát is feleslegessé tette.
BORVIDÉKEK Badacsonyi borvidék 2007-03-08 13:22:43 Ásatások leletei bizonyítják, hogy már 2000 évvel ezelőtt virágzó szőlőkultúra volt Badacsony környékén, de feltehetőleg már a kelták korában is voltak szőlőültetvények a vidéken.
Borvidék Nevezetes bortermő táj, ahol a szőlővel betelepített terület aránya számottevően nagyobb, mint más vidékeken. A borvidékeken a szőlőtermelésnek és a borkészítésnek nagy társadalmi és gazdasági szerepe és hagyománya is van.
A borvidék az a szőlőtermő terület, ahol a klimatikus, talajtani és domborzati viszonyok azonosak, akár több egymással szomszédos település közigazgatási területére kiterjed.
A borvidék a Balaton északkeleti részén és azzal párhuzamosan húzódó Balatonalmáditól Zánkáig terjedő hegyvonulat lankáin, a hegyek által körülvett völgyek,... Részletek Balatonmellék ...
Borvidék A borvidék a megye jó bortermő helyeiből a szőlőtermesztés fejlődése eredményeként 1982-ben jött létre.
Borvidéki körzet egy borvidéken belül kialakított egység, mely sajátos termőhellyel rendelkezik, borai és szőlőtermesztési hagyományai tekintetében szintén megkülönböztethető jelleggel bír.
borvidéke. A Pécsi és Versendi körzet klímája, időjárása szélsőségektől mentes, szubmediterrán jellegü, míg a a zselicségben fekvő Szigetvári körzetben már inkább az atlanti klímahatás ...
A borvidék ökológiája: Az Etyek-Budai borvidék a Dunántúl dombos-hegyes terület éghajlati körzetben helyezkedik el.
A borvidék története A szőlőművelés egészen a rómaiakig vezethető vissza, de a mai szőlőművelési kultúra kialakulása lényegében az 1700-as évek elejére tehető.
A BORVIDÉK KÖZPONTJA: EGER Eger városa, ez a több mint ezeréves kisváros, dicső történelmi múltjával, értékes műemlék együtteseivel, boraival és gyógyvizeivel Magyarország leghíresebb városainak egyike.
A borvidék története A szőlőtermesztés hagyománya szorosan kötődik a Pannonhalmi Apátsághoz. Az első bencések 996-ban jöttek Magyarországra, majd a Szent Márton hegynek hívott dombon telepedtek le.
A BORVIDÉK JELLEMZŐI Mennyiségi adatok Az összesen 730 hektáros Móri Borvidéken 2352 szőlősgazda tevékenykedik, közülük kb. 12-14 rendelkezik nagyobb területtel, többségük 1 hektár alatti területet birtokol.
A borvidék adottságai Magyarország legkisebb borvidékén 550 hektáron folyik a szőlőtermelés. Érdekessége, hogy a Somló hegy északi oldalán is folyik a termelés, így majdnem körbe érnek az ültetvények.
A borvidékhez tartozó települések a következők: Abaújszántó, Bekecs, Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Bodrogolaszi, Erdőbénye, Erdőhorváti, Galop, Hercegkút, Legyesbénye, Makkoshotyka, Mád, Mezőzombor, Monok, Olaszliszka, Rátka, Sárazsadány, ...
A borvidék jellemzői Balaton déli partján, a Somogyi- dombságon terül el. Klímája kiegyenlített napfényben gazdag. Hőmérséklete, csapadék ellátottsága meglehetősen kedvező. ...
Egri borvidék Etyek-budai borvidék Etyeki Kúria Nyakas Pincészet Rókusfalvy Pince Szentesi Pince Törley Pincészet - György-Villa Törley Pincészet - Kemendy Törley Pincészet - Szt. István Korona ...
Mátra borvidék A Mátrai borvidék az Észak-Magyarországi szőlőtermelő tájba illeszkedik. Területe 7300 hektár. Az elmúlt századokban még domináns vörösbortermelést mára a fehérborok uralma váltotta fel.
Kunság Borvidék A Duna és Tisza folyók mentén terül el az ország legnagyobb borvidéke. Az alföldi puszta és az itt lakó emberek vendégszeretete sok látogatót csal e vidékre.
Somlói borvidék A borvidék területe a szőlő termőhelyi katasztere alapján: 1158 ha Hegyközségi tagok 500 m2 feletti szőlőterülete: 832 ha A borvidékbe tartozó települések száma: 9 ...
Borvidékek BADACSONY A Badacsony-hegy egyszerre névadója és központi termőterülete hazánk egyik legősibb és leghíresebb, 1800 hektáron elterülő borvidékének, melynek jellegét, ...
Borvidékek A Pannon Borrégió nemzetközi mércével nem túl nagy területén négy, egymástól hagyományaiban, boraiban, megjelenésében eltérő borvidéket találunk.
Borvidékünk fejlődését mutatja, hogy a Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Hivatal 1987-ben a 'szőlő és bor városa' címet adományozta Sopronnak. A Soproni borvidékhez 2000.
Borvidékek elnevezése A borvidékbe tartozó területek nagysága (ha) Művelt szőlő (ha) ...
Borvidékek térképpel Kategória: Magyar borvidékek, Összes írás 1. Csongrád ...
'Borvidékek' kategóriába tartozó szócikkek A kategória lenti listájában 5 szócikk található. A ...
A borvidék borai Területe: 1 772 ha. Etyeki körzet: Ajánlott fajták: Chardonnay, Királyleányka, Olasz rizling, Rajnai rizling, Rizlingszilváni, Ottonel muskotály, Sauvignon, Szürkebarát, Zenit, Zöld veltelini, Pinot blanc, Sárga muskotály, ...
A borvidék imponáló fejlődést produkált az utóbbi években. Jelentősen nőtt azoknak a pincészeteknek a száma, amelyek nemzetközi mércével mérve is versenyképes borokat palackoznak.
A borvidék eredete a keltákig (i.e. 300 évvel) vezethető vissza, a kedvező éghajlati és természeti adottságokat már ekkor felismerték. A szőlőművelés meghonosítását azok a szőlő magvak igazolják, melyekre a sírok régészeti feltárása során bukkantak.
A borvidék fő szőlőfajtái az olasz rizling, a Müller-Thurgau (rizlingszilváni), a szürkebarát, a muscat ottonel, a tramini, továbbá a csak erre a tájegységre jellemző kéknyelű. Badacsony másik klasszikus szőlőfajtája szürkebarát (pinot gris).
A borvidék keleti hegyvonulatain termesztik a vörösborszőlőket. Legelterjedtebb szőlőfajták a kékoportó, a kékfrankos, a cabernet franc, a cabernet sauvignon, a merlot, a pinot noir, a zweigelt és a kadarka.
Magyar borvidékek « vissza Hosszú utat és sok állomást kell végigjárnia a bornak, mielőtt a borbarát poharában befejezné útját. A bor jellegét a szőlőhegy határozza meg; annak időjárása, mikroklímája, talaja természeti adottságai.
A Pécsi Borvidéken kiemelkedően szép vörösborok készülnek. Igaz, egyes vélemények szerint a borvidék adottságai a fehérszőlőknek kedveznek inkább. Ma már a korábbi méreteihez képest jelentősen visszaszorultak a fehérszőlő ültetvények.
A Tolnai Borvidék ma Tolna megye csaknem egész területe, Baranya megye északi és Fejér megye déli része. Budapestről a 6,7-os úton közelíthető meg.
Villányi borvidéken biztos alapokat adott a fejlődéshez a hagyomány tisztelete.
Országok és borvidékek A következő oldalakon megismerhetik az egyes országok borvidékeit, jellemző sajátosságait, valamint azokat a besorolási rendszereket, amelyek a termékek minőségét, eredetét garantálják.
Dél-Balatoni Borvidék versenyen arany és ezüst érmet kapott a pincészet. A Pincészet borai ...
A Champagne Borvidék Franciaország A Champagne régió Franciaország a világ leghíresebb bortermelő régióban, vagy legalábbis a régióban, amely előállítja a világ leghíresebb bora.
8. Egyed-Budai borvidék: '90 óta borvidék, a Gerecse és a Velencei hegység déli lejtőin található, meghonosították a német borászati hagyományokat. Divatos a reduktív eljárás, pezsgőalapanyag. Fajták: chardannay, chavignonnay, zenit.
Tokaj-Hegyaljai borvidék Történelme A területen, amely már a történelem előtti időkben is lakott volt, a honfoglaló magyarok is szívesen táboroztak.
Ezzel a szőlőfajtával Magyarországon elsősorban a Soproni borvidéken találkozhatunk. Külföldön leginkább Horvátországban és észak Olaszországban, Velence környékén termesztik Malvasier néven.
Borvidékek, ahol Zétát termesztenek: Tokaji borvidék Pincészetek, ahonnan Zétából készült bor rendelhető: ...
Borvidék A törvényben rögzített szőlőtermő területek bizonyos előírásoknak megfelelő része. Térkép => Borvidékek Magyarországon Borvidéki körzet ...
A borvidék Győr városától délre a Sokoró dombság lankáin terül el. Győr város turisztikai látványosságai, a Panonnhalmi Apátság, a Bakony természeti szépségei méltán csábítják a turistákat erre a környékre.
A borvidék történelmi kronológiája XIII. sz. - A század második feléből származnak az első, szőlőművelésre vonatkozóan írásos emlékek. A borvidéken ekkor kezdik el a sajátos kőzetbe vájt, föld alatti pincék építését.
A borvidék Területe: A borvidéken ma 2186 hektáron folyik a szőlőtermesztés.
A borvidék Hazánk legkisebb, de évszázadok óta az egyik leghíresebb borvidéke a somlói. A majdnem teljesen szabályos csonka kúp alakú, csodálatos szépségű alvó vulkán körös-körül be van ültetve szőlővel.
Zárt borvidék Az olyan, kiemelkedő és jellegzetes minőségű bor rendszeres megtermelésére alkalmas, zárt terület, amelyet a bortörvényben is deklaráltak. Ilyen ~ a Tokaj-hegyaljai borvidék.
Móri borvidék A Badacsony és a Vértes-hegység között elterülő borvidék szőlőtermesztését a meleg, állandó légáramlás és a sok napsütés segíti elő. Legismertebb bora a Móri Ezerjó, amely tüzes, markáns és egyben testes, száraz, harmonikus bor.
Egri borvidék Hol jó bort érzek, betérek; Ne térnék hát Egerbe? Ha ezt a várost elkerülném, Az isten is megverne? (Petőfi Sándor) ...
Egri borvidék Gál Tibor Pincészet - Eger St. Andrea Pincészet - Egerszalók Thummerer Pince - Noszvaj Vincze Béla Borászata - Eger Az Egri borvidék Az Egri borvidéki települések besorolása Bakondi Borászat - Eger Balla Pincészet - Eger ...
ZÁRT BORVIDÉKRE VONATKOZÓ KÜLÖN RENDELKEZÉSEK 54. § Zárt borvidék az a termőhely, amelynek termékei megkülönböztetett védelemre érdemesek, a szőlő termesztésére, a bor készítésére, kezelésére, ...
Kicsi borvidék, emberarcúság ami eddig előnyünkre vált: könnyebb megszervezni a termelést, kialakítani a keresleti pozíciót és a minőségi követelmények is egységesebben érvényesülnek. minőségi és nem a mennyiségi termelés.
Az egri borvidéken megtalálható főbb szőlőfajták Kékfrankos, Kékoportó, Blauburger, Cabernet franc, Cabernet sauvignon, Merlot, Kékmedoc, Kadarka, Leányka, Olaszrizling, Chardonnay, Hárslevelű, Ottonel muskotály, Pinot Noir ...
Az egri borvidék Az Egri Borvidék a Bükk hegység délnyugati oldalán, annak lábánál alakult ki. Éghajlatára jellemző, hogy viszonylag későn tavaszodik, száraz klímájú.
9. Móri borvidék Csákberény, Csókakő, Mór, Pusztavám, Söréd, Zámoly településeknek a szőlőkataszter szerint I. és II. osztályú határrészei. 10. Pannonhalma-Sokoróaljai borvidék ...
Borvidékeink elhelyezkedésében a filoxéravész (1875-1890) következményeként markáns területi átrendeződés zajlott le, ami a borok minőségi megoszlásában is maradandó változásokat idézett elő.
Borvidék: Eger (Magyarország) Fajtaösszetétel: merlot, kékfrankos, cabernet franc, cabernet sauvignon ...
Lásd még: Szőlő, Cabernet, Bor, Kékfrankos, Sauvignon
|