Kezdőlap (Bikavér)
Kezdőlap  
 
 
Kezdőlap » Borok » Bikavér


 

Bikavér

Borok BíborkadarkaBikavér Válogatás

Bikavér
A bikavér két-három bor keverékéből összeállított cuvée. Magyarországon, az egri és a szekszárdi borvidéken állíthatnak elő ilyet.
Az egri bikavér készítése hozzávetőlegesen 130-150 éves múltra tekint vissza.

 


Bikavér technológia - Borhy-Braun Béla
A bor készítése a következőképpen történt. A szüret általánosságban október 20 körül volt ideális; a túl késői, a novemberi szüret már nem hozott jó eredményt.

Bikavér
Nemes száraz vörös borfajta: egri, szekszárdi bikavér.
A fantázianév a vér vörös színét és a bika által jelképezett vad természeti erő képzetét egyesíti.

Bikavér
Bikavér megnevezéssel Magyarország két borvidékén is készítenek borokat: Egerben és Szekszárdon. A Bikavér egy vörös cuveé bor, melynek legalább négyféle alapbort kell tartalmaznia.

Bikavér, mint Hungarikum
A Bikavér igazi hungarikum: nemes száraz vörösborfajta, minimum három vörösborszőlő-fajta házasított borából készülő borkülönlegesség.

Egri Bikavér
Az Egri borvidék borai közül kiemelkedik magasan az Egri Bikavér. A legenda szerint a török időkben az egri várat védő katonák ettől az italtól kaptak újra erőre, és verték vissza az oszmán túlerőt. A valóságban a 19.

Egri Bikavér
Az Egri Borvidéken termett, 500 éves tradíciók alapján házasított és érlelt Kékfrankos, Cabernet Sauvignon, Kékportó és Zweigelt borok alkotta, mély rubin színű vörösbor.
Fogyasztás: 18°C ...

Bikavér
Ezt a történelmi magyar fajtát több borvidék is sajátjának tartja. Bár a világ több pontján készül hasonló elnevezésű bor, valódi Bikavér csupán az egri és a szekszárdi borvidék pincéiben az ott termelt szőlőből kerülhet palackba.

A bikavér jó ideje zászlós vörösbornak számít nálunk, bár ezt sokáig inkább az ismertségének, mintsem a minőségének köszönhette.

A bikavér
Kategória: Borfajták, Összes írás, Magyar borok, Bikavér
Bővebben ...

Egy nagy bikavér. Nem a behízelgő, burgundias egri bor, hanem a harapós, nagy testű, gazdagon fűszeres egriek táborát erősíti. A szellőzéssel rengeteg szép illatot szabadíthatunk ki a borból.

Egy pohár bikavér az év bortermelőjével
Címkék: csokoládé, borfesztivál, bor, gourmet, aukciósház, wellness, luxushotel, Abramovics, óra, karóra, Dubai, kristály, gyémánt, ...

Bevállaltam hát ezt a modern megjelenésű, elegáns névválasztású, Síkhegyi dűlőből származó Bikavér szelekciót.

Egri borvidék, egri bikavér, egri bor
Az Egri borvidék területe 5163 ha, éghajlata hűvös, száraz, az ősz hosszú, a tavasz későn érkezik. Talaja riolittufán kialakult nyiroktalaj, ami helyenként agyagos.

Megjelenésében, illatában is igazi bikavér. Mert a bikavér több mint egyszerű házasítás. Ez itt lendületes és még nagyon fejlődőképes bor. Bódító, mély, sokrétű, izgalmas. Még nem könnyű kibogozni, de ez nem is mindig cél. Ilyen összetetten is szép.

Bikavér 2005
Színe intenzív rubinvörös. Illatában aszaltszilvára, málnára, meggyre, ibolyára, fahéjra, csokoládéra, szarvasgombára, dohánylevélre emlékeztető jegyeket fedezhetünk fel.

Bikavér
kiváló fajták (kadarka, kékfrankos, cabernet, merlot, zweigelt) felhasználásával, a hagyományok tiszteletben tartásával mélyrubin színű, érlelt illatokat is magában hordocuvée.

Bikavér etűdök
Egy hidegfront csapott be az országba és bizony este már mi is fáztunk egy kicsit a teraszon, ahol összeült a szerkesztőség. A Bikavér mibenlétéről elmélkedtünk, a blend múltjáról, jelenéről és talán a jövőjéről is.

bikavér:
Egri vörösbor különlegesség, amelyet több szőlőfajtából készítenek. Az Egri bikavér, Kadarka, Kékfrankos, Cabernet, Kékoportó és Felér muskotály szőlőből készül.
biling (billing):
Szüret után a tőkén felejtett fürt.

Egri Bikavér - Gál Tibor Pincészete
Kékfrankos alapú, közepesen testes, száraz vörösbor, gazdag fűszeres, valamint gyümölcsös jelleget mutató illat- és ízvilággal.

napi Bikavér, májusban a Pünkösdi Fesztivál, pünkösd után egy héttel az Alisca Bornapok,
augusztusban a Kékfrankos találkozó, szeptember harmadik hétvégéjén a Szekszárdi Szüreti ...

Tóth Bikavér , Eger, Vörös
Részletek
Monarchia Rosé Art , Eger, Rosé
Részletek ...

AZ EGRI BIKAVÉR

Hogy mikor készülhetett az első bikavér, nem tudni, de a legenda szerint a bor neve a török korból ered.

Bikavér
A Bikavér Szekszárd egyik legfontosabb bora. Véleményünk szerint a szekszárdi bikavér két alapbora a kadarka és a kékfrankos.

Bikavérek párbaja
Szakértők, borkedvelők és laikusok gyűltek egybe a Monarchia bortársaság helyiségében, hogy átadják magukat a Bikavérek kóstolásának.

Bikavér 8 (Teinturier x Kadarka) x Gárdonyi Géza (Medoc noir x Csaba gyöngye). Csizmazia József és Bereznai László nemesítette, 1964-ben.
Termőképessége közepes. Fürtje középnagy, bogyói kicsik, vékony héjúak. Korán érik, kissé rothad. Festőlevű.

Bikavér
Az egri és a szekszárdi borvidéken engedélyezett vörösbor különlegesség, amelyet több szőlőfajtából készítenek. A bikavért főleg Kadarka, Kékfrankos, Cabernet Sauvignon, Cabernet Franc, Kékoportó szőlőből készítik.

"Bikavér... így nevezik az erős veresbort, például az egrit". Ez a Bikavér nevű bor azonban nem fedi a mai értelemben vett Bikavért, mert a filoxéravészt megelőzően nem honosodtak meg az egri határban azok a szőlőfajták, ...

A bikavér is hasonló képzeteket keltett, bár annak ellenére, hogy a jellegéből fakadóan kevésbé lehet általánosítani a mérték-rendeket, mégis közelebb állt a palackon olvasható cimke az üvegben lévő borhoz, mint társa.

"A bikavérben '99 óta csak az alkotórészek aránya változik. Én a bikavért a középkategória fölső harmadába pozicionálom. Följebb még kapaszkodhat, de lejjebb már semmiképp sem engedem.

Egri bikavér, Szekszárdi bikavér
A kékfrankos szőlőfajta, amelyből tipikusan savhangsúlyos, gyümölcsös, tanninban közepesen gazdag, fűszeres karakterű száraz vörösborokat készítenek.

Kitűnő Bikavért kóstolhatunk Bakondi Endre, a Kőporos Borászat, az Ostoros-Novaj Bor Zrt., Simon József, Tóth Ferenc, Tóth István, Sike Tamás, St. Andrea Borászat, Demeter Pincészet, Juhászvin Kft.

(5) Egri Bikavér bort és Szekszárdi Bikavér bort kizárólag palackozva szabad külkereskedelmi forgalomba hozni.
Külföldi származású termékek forgalomba hozatala ...

Nagy-Eged Bikavér, Nagy-Eged Kadarka, Egri Kadarka TÜZES 2006 Bajusz dűlő, Egri Kadarka, Kadarka Siller, Kadarka, Egri Bikavér ...

Úgy érzem, a Bikavér elnevezés jelenleg kezdi visszanyerni azt a több évszázadon keresztül kiharcolt hírnevét, amit az elmúlt 40-50 évben a kollektivizált tudat és tervnemgazdálkodás elvett tőle.

Legendás hírű bikavér - Egri borvidék
A körzet legendás hírű bora a bikavér, amelynek természetesen semmi köze a bikához. Elnevezéséről több legenda is elterjedt, többnyire az egri vár ostromával összefüggésben.

Badacsonyi Kéknyelű
Bikavér
Bogyóhéj
Bor
Budai Zöld
Az oldalt létrehozta és üzemelteti a Neo Interactive online marketing ügynökség.

bikavér = Egri és szekszárdi vörösbor különlegesség, amelyet több szőlőfajtából készítenek. Az Egri és szekszárdi bikavér, Kadarka, Kékfrankos, Cabernet, Kék oportó és Fehér muskotály szőlőből készül.

A borvidék leghíresebb bora a Bikavér. Ez a bor több vörösborszőlő borának házasításával készül. Valaha a Kadarka különböző változatai adták az alapját, ma gyakran a kékfrankos. Magyarország eredetvédett borai közül ez az első.

bikavér
Vörösbor-különlegesség, amelyet több szőlőfajtából készítenek. Legismertebb az Egri Bikavér, amelyet Kadarka, Kékfrankos, Cabernet, Kékoportó és 5-10% fehér Muskotály szőlőfajtából készül. Híres még a Szekszárdi Bikavér is.

Különösen nemes a Soproni Kékfrankos, de alkotórésze a Bikavér-nek is. Többnyire csak az Osztrák-Magyar Monarchia egykori területén termesztik.

Ilyen borok a cabernet sauvignon, a cabernet franc, a merlot, esetleg egy jó évjáratú kékfrankos, vagy a barrikolt borok, vagy ezek házasítása, például egy jó szekszárdi vagy egri bikavér.

A fő hangsúlyt az új stílusú egri bikavér megalkotása illetve a pinot noir magyarországi megismertetése jelenti. A borászatot jelenleg a család működteti.

A borvidék máig leghíresebb borának a Bikavérnek a legendája ugyancsak a középkorhoz kötődik. A borvidéknek jelenleg két körzete van. Az Egri körzethez 14, a Debrői körzethez 4 település szőlőterületei tartoznak.

Közép-európai vörösborfajta, az Egri Bikavér legfontosabb összetevője. Leginkább a Szekszárdi, Villányi, Soproni, Egri, valamint a Mátraaljai borvidékre jellemző, de az ország egész területén megtalálható, ahol kékszőlőt termelnek.

Vannak olyan borok - például az Egri Bikavér, vagy a tokaji borkülönlegességek -, amelyeknél a fajta védelme miatt eleve kötelező ez az állami eljárás akkor is, ha egyébként csak minőségi borról van szó.

Hírneve főleg az Egri Bikavérnek köszönhető, melynek nemcsak minősége, de rejtélyes neve is fölkelti a borbarátok érdeklődését. A bikavér mellett kitűnő fehérborok is készülnek a 4000 hektáros egri borvidéken.

Egri Bikavér: Élénk, rubinszínű, illatában gyümölcsösséget és az érleltséget komplexen magában hordozó, savaiban férfiasságot mutató, bársonyos harmóniászáraz vörösbor.

akciós borok akciós bor altanus ami Aranyhíd 2007 Ararat Brandy ararat ballada cuvee barátságos cuvée birs bock cabernet sauvignon Bock Kékfrankos 2008 borház debrecen bor brandy bujdosó rosé secco cuvée 2003 Desszert egri bikavér egri leányka egri ...

Meghatározó alkotórésze a Bikavérnek is. Többnyire csak az Osztrák-Magyar Monarchia egykori területén termesztik. Ausztriában Blaufränkisch néven ismert. Bora egészen sötét, szinte fekete színű.

Olaszországban a Chiantihoz használják, Magyarországon az Egri bikavér egyik alkotóeleme. Villányban a borrend zászlósborának számít, mint a borvidék legjobb minőséget adó fajtája. Szekszárdon is szép borokat ad.

Egernek az 1960-as években két híres bora volt: a Bikavér és az Leányka. A Bikavér ma megkapja méltó ünneplését a júliusi Bikavér ünnepen Szent Donát napján a Dobó téri rendezvényen. Mi a Leánykára akarunk emlékezni rendezvényünkkel.
Egri bormajális ...

Tudja-e, hogy az Ezredforduló Egri Bikavéréből hány palack készült?
14.500 palack bort készítettek. A bort felajánlók 1.137 palackot, a megrendelők 11.363 palackot, a megajándékozott személyek 1.000 palackot, az árverésen 1.000 palackot kaptak.

Közép-európai vörösborfajta - az egyik legelterjedtebb sötét szőlőfajta Ausztriában - az Egri Bikavér legfontosabb összetevője.

A 2005-ös évjáratú Bikavérnek is az alapját a Kékfrankos adja. Mély rubinszinű bársonyos, fűszeres zamatú, mely kedvelt az igényes borfogyasztók körében.

finom cserzőanyag-tartalmú, kissé savas ízhatású. Az Egri Bikavér legfontosabb összetevője
Elterjedése:
Szekszárdi, Villányi, Soproni, Egri, Mátraaljai borvidék (de az ország egész területén megtalálható, ahol kékszőlőt termelnek) ...

Mások ajánlják a szamorodnit, badacsonyi kéknyelűt, egri bikavért, villányi burgundit, soproni kékfrankost, vagyis magas alkoholtartalmú testes borokat. Majonézes burgonyához, franciasalátához, paradicsomos előételekhez ezerjó, kövidinka való.

Házasítás
Két vagy több fajta must, vagy bor megadott célra összekeverése. Célja lehet az egységes minőségű borelőállítás. Például a bikavérek.
- I -
Iskola
Szőlődugványok - oltványok gyökerteztésére -, illetve magoncok nevelésére szolgáló terület.

Borászati rovatunk témája ezúttal az Egri borvidék egyik gyöngyszeme, az Egri Leányka. Ez a sejtelmes, alattomos borfajta majdnem akkora népszerűségnek örvend, mint az Egri Bikavér. A részleteket szakértőnktől, Pelle Béla borásztól.

Szekszárdi: Szubmediterrán, löszös talaj, főleg a vörösbor a jellemző aminek magas az alkohol és a szárazanyagtartalma, sötétvörös színű. Fajták: kadarka, kékfrankos, merló, chardannay, chavignonnay, bikavér (minimum háromféle vörösborból).

Lásd még: Szőlő, Tokaj, Tokaji, Borászat, Borvidék

Borok BíborkadarkaBikavér Válogatás

 
 rssRSS