Az új templom külső fala 5És lám, a templomot fal vette körül minden oldalról. A férfi kezében egy hat könyök hosszú mérővessző volt - egy könyök itt annyi, mint egy könyök meg egy tenyér. A keleti kapu ...
Aggeus második szónoklata a templomépítés kezdetétől egy hónapon belül hangzott el, azoknak akik az új templomot ocsárolták, szerintük nem hasonlitható össze Salamon templomának dicsőségével.
43,1 Isten dicsősége az új templombanAzután odavezetett engem a kapuhoz, ahhoz a kapuhoz, amely keletre néz.
A pozitív szerep megszűnésére, vagy inkább egy új templom ígéretére kell gondolnunk, amelyben majd a pogány népek is megjelennek?
Ugyanez vonatkozik a szertartásokhoz szükséges tárgyakra (1,9-11; 2,68-69) és főként az oltárra, amit elsőnek állítanak helyre, áldozatok bemutatására, még az új Templom felépítése előtt (3,1-7).
2004-ben a protestánsok a fegyelem lazulásáról számolhattak be, és felépítettek két új templomot. 2008-ra már egyes politikusok is megvallják, hogy keresztény hívők és azt állítják, hogy a kereszténység hozzájárul a párt erkölcsi megújulásához.
Ennek az új templomnak a dicsősége felülmúlja a régiét - mondja a Seregek Ura, mert ezen a helyen adom a békét - mondja a Seregek Ura. Ag 2.10 A kilencedik hónap huszonnegyedik napján, Dárius király 2.
Az általa felépített pompás és gazdagon ékesített Apostolok Székháza nevű új templomban előre biztosította magának a kriptáját.
Lásd még: Templom, Ember, Isten, Törvény, Szent
 
|