Kezdőlap (Tűz)
Kezdőlap  
 
 
Kezdőlap » Biblia » Tűz


 

Tűz

Biblia TüskebokorTüzes kígyó

Szent tűz
Egyéb népek módjára a héberek is kapcsolatba hozták a tüzet a vallásos hittel. Okot az adott erre, hogy a nép istenről azt képzelte, hogy a zivatarban jelen meg, továbbá, hogy tüzet használtak, amikor az istenségnek áldoztak.

 


A tűz ezenkívül még asszociálva van Isten ítéletével a bűnre is, különösen Krisztus visszatérése kapcsán: "Eljön az a nap, amely olyan lesz, mint az izzó kemence.

Az a tűz, amelyet Jézus e földre hozott, Ő maga, a szeretet. Olyan szeretet, amely nemcsak Istennel egyesíti a lelkeket, hanem egymással is. (…) ...

A szent tűz
18Amikor Kiszleu hónap huszonötödik napján meg akartuk ünnepelni a templom megtisztítását, illőnek tartottuk, hogy ti is üljétek meg a sátoros ünnepet és a tűz ünnepét annak emlékére, ...

22,5 Ha tűz üt ki, és belekap a sövénybe, úgyhogy elégnek a gabonakeresztek, a lábon álló gabona, vagy a mező, akkor fizessen teljes kártérítést az, aki a tüzet okozta.

testeteket, mint a tűz. Kincset gyűjtöttetek az utolsó napokban! Ímé a ti mezőiteket learató munkások bére, amit ti elfogtatok, kiált. És az aratók kiáltásai eljutottak a Seregek Urának füleihez" (Jak 5 :1-4).

15És monda a galagonyabokor a fáknak: Ha igazán királylyá kentek engem magatok felett, jőjjetek el, nyugodjatok az én árnyékomban: de hogyha nem, jőjjön tűz ki a galagonyabokorból, és égesse meg a Libanonnak czédrusait.

Miként ugyanis őket tűz~nak vetette alá, hogy megvizsgálja a szívüket, rajtunk sem bosszút állt, hanem dorgálásul ostorozza meg az Úr azokat, akik közelednek hozzá.' (8,25-27).

A felismerés jelenetével kapcsolatban fel kell idéznünk a tűz fényét (54. v.), amelynél a tanítvány melegedett. Az nem derül ki, hogy a szolgálóleány (a Jn 18,17 szerint az ajtót őrző szolgálóleány)[386] honnan ismeri őt.

Mindenesetre a több levezetésből a legérdekesebb, és minden valószínűség szerint a legpontosabb a következő: az Urfa (gyakra Arfának ejtve) az Ur szó változata, melynek jelentései láng, tűz, ragyogás vagy fény, ezek szimbolikus értelmezéseiben is, ...

A tűz ez esetben bizonyára nem a megtisztítást jelképezte, hiszen Krisztust nem kellett semmitől megtisztítani. A tűz a jelképe a Szentírásban a megpróbáltatásoknak, szenvedéseknek is.

Emésztő tűz ő'' (Zsid 10,27), vagyis önmagán túl ragadja az embert. ,,Beteljesedett. Én vagyok az alfa és ómega, a kezdet és a vég. A szomjazónak ingyen adok az élet forrásának a vizéből'' (Jel 21,6).

Ez a Szó megpróbáltatást hoz "Nem olyan-e szavam, mint a tűz és mint a sziklát szétzúzó pöröly?

Cirill ezzel szemben az alexandriai iskola képét véve alapul (mely szerint az Ige úgy átjárja Jézust, mint a tűz az izzó szenet) azt hirdette, hogy Mária a megtestesült Igét szülte világra, ezért a Theotokosz, 'Istenszülő' név illeti meg.

E halottak látása Isten haragját hirdetik, ez a Mindenhatonak büntetése, mely a mai napon van rajtunk mint egy megemésztő tűz. Mikor hallám e szavakat úgy éreztem mintha elvesztettem volna eszméletemet.

"Nem olyan-e az én Igém, mint a tűz - így szól az Úr -, vagy mint a sziklazúzó pöröly?"
Jeremiás könyve 23:29 ...

" Illésnek nem erődemonstrációra (tűz, szélvihar, földrengés) volt szüksége - hiszen nemrégiben ő maga is részese volt Isten hatalmas erődemonstrációjának a Kármel-hegyen -, hanem szeretetre.

Magyarországon például Lengyel Béla Gorkij és Nietzsche című könyvében fogalmazódott meg az a gondolat, hogy az orosz író és a német filozófus - mind külsőre, mind például a tűz tisztító erejéről, ...

Lásd még: Isten, Ember, Szent, Biblia, Gonosz

Biblia TüskebokorTüzes kígyó

 
 rssRSS