Kezdőlap (Szentírás)
Kezdőlap  
 
 
Kezdőlap » Biblia » Szentírás


 

Szentírás

Biblia SzentháromságSzentlélek

A Szentírás apostolai
A lelkipásztori munka új útjai és távlatai a Zsinat után
A Dei Verbum zsinati határozat ...

 


Szentírás
Szent István Társulat
szent jobb [Árpád v. Klimó: A nemzet Szent Jobbja. A nemzeti-vallási kultuszok funkcióiról] ...

2. A Szentírásnak sincs más "logikája", mint az emberi szellem egyéb alkotásainak ...

A Szentírásban a â†'teremtés és a â†'bűnbeesés helye, majd az üdvözültek birodalma. - 1. Az ÓSz-ben a héb. megfelelő gyümölcsösre, díszkertre utal (Préd 2,5).

A Szentírás a Törvény öt könyvével kezdődik. A hagyomány Mózes öt könyve néven is emlegeti, mivel részben őt tartották szerzőjének, részben pedig ő az események főszereplője. A tudományos név, a Pentateuchus, szintén öt könyvet jelent.

A Szentírás tehát ugyan Istentől ihletett, s mint ilyen, tekintéllyel bír; de tekintélye még ezen fölül is van.

A Szentírás minden kor minden emberéhez szól, az Isten Lelke által összegyűjtött iratok minden hívő emberhez üzenetet közvetítettek a történelem folyamán. Érdekes viszont, hogy olvashatunk az I.

A Szentírás új fordítása először 1973-ban jelent meg, ezt több kiadás követte. A mai megváltozott körülmények között szükségesnek látszott, hogy ne csak egy kötetben kerüljön kiadásra, hanem kisebb, könnyebben kezelhető formában is.

A Szentírásból vett idézetekben a Békés-Dalos-féle római fordítás szövegét használtuk. Ahol azonban a szerző árnyalatilag eltérő kifejezéseket alkalmazott, ott a német szöveghez alkalmazkodtunk.
Tartalom ...

A Szentírásban ez a fejezet József egyiptomi rabságba való eladásának történetét követi, s ez nem véletlenül van így.

A Szentírás egy ideális állapotot határoz meg, azonban szinte jellegzetes vonásaként készséges elfogadni némi engedékenységet, mindaddig a szintig, amíg az összhangot mutat Isten alapelveivel (pl. a házasságtörést egyértelműen elveti). Pálnak az 1Kor.

A Szentírás szerint Jézus második eljövetele az emberi történelemnek azon a végpontján történik, amikor a bűn teljesen "beérik" és a világ eljut az önmegsemmisítés lehetőségéig.

A szentírás-magyarázók mindig tudatában voltak a perikopa allegorikus jellegének, sőt ezt az allegóriát tovább bővítették (eszerint a kerítés a törvényt jelenti, amely akadályozta a pogány népekkel való keveredést, a torony a templomra utal stb.).

A MTörv a Szentíráson belül fontos helyet foglal el. Nem csupán azért, mert a zsidó hagyomány benne találja meg alapvető "credo"-ját, a "Shema Izrael"-t: "Halld, Izrael! ...

Ismerd a Szentírást, de ne idézd! A Biblia a bölcsesség forrása, de ha legfőbb tekintélyként hivatkozol rá, nem győzöd meg jobban a hitetlen embert, mintha egy orvos egy felolvasott regényrészlettel indokolná a diagnózist.

a) A teljes Szentírás gondolkodásmódja alapjában véve héber. Ugyanis Isten Izraelt választotta ki.

magyarázni a Szentírást olyan, mintha fáklyával akarnánk megvilágítani a napot. Ahhoz, hogy Isten szent Igéjének dicsfénye látható legyen, nem kell pislogó földi fáklyafény. Isten Igéje maga a világosság - Isten kinyilatkoztatott dicsősége.

A Biblia - a Szentírás - az egyetemes emberi kultúra egyik alappillére. A zsidóság és a kereszténység kanonizált iratait tartalmazza, egyszersmind az emberiség évezredeken keresztül felhalmozódott tudásának kiemelkedő jelentőségű foglalata is.

A Szentírásban átvitt értelemben említi, és az örök üdvösségre célozva a reményt "lelkünk biztos és szilárd hotgonyának" nevezi, "amely a függöny mögé ér, ahova elsőnek lépett be értünk Jézus, a Melkizedek rendje szerint való főpap".

Az Újszövetségi Szentírás iratai a következő újdonságról beszélnek: Isten, az Atya, Jézus Krisztusban új, végleges szövetséget köt az egés emberiséggel. E 27 kis könyvet görög nyelven írják le a szemtanúk.

Hány könyvből áll a Szentírás? (katolikus kiadás)
Hol van eltemetve Jézus?
Kik feszítették keresztre Jézust?

2Melyet eleve megígért az ő prófétái által a szentírásokban,3Az ő Fia felől, a ki Dávid magvából lett test szerint,4A ki megbizonyíttatott hatalmasan Isten Fiának a szentség Lelke szerint, a halálból való feltámadás által, ...

Az Ó- és Újszövetségből álló Szentírás Isten egyetlen, teljes és végső kinyilatkoztatása, amely teljességében ihletett, eredeti kézirataiban hibátlan, tévedhetetlen és teljesen megbízható minden olyan témát illetően, amelyről beszél.

d) A Biblia-nak további elnevezése: Szentírás. A »szent« jelzőnek egyik jelentése az, hogy Istentől jövő, mint láttuk: inspirált.

Bár a hegyek nem tartoznak a Szentírás központi szereplői közé, mégis: mind számukat, mind szerepüket tekintve nagy témát kínálnak az érdeklődők számára.

Az istenivel, a vallási értékekkel kapcsolatos: szent hely, szent időszak, Istennek szentelt: szent könyv, szentírás, halála után az egyház által tökéletes életűnek nyilvánított: Szent László, ...

Sokan az újszövetség legjelentősebb teológusának tartják, számos levele olvasható a Szentírásban. Hittérítői munkássága kiemelkedően fontos, ő ismertette meg elsőként a pogány világgal Krisztus evangéliumát, Kr. u.

Két kötetes válogatás Chiara Lubich egy-egy szentírási mondathoz fűzött magyarázataiból, melyeket tapasztalatokat követnek a világ minden részéről.

A próféták és Jézus tanításait a Bibliából ismerjük meg. A Bibliát még Szentírásnak is szoktuk nevezni.
9. Mi a Biblia?
A Biblia 66 könyvből álló gyűjtemény az ókorból, melyeknek különbözök az íróik és a tartalmuk.

II. Istentisztelet és irgalmasság (szeretetszolgálat) a teremtés rendjében a teljes Szentírásban ...

Ezek elővették a Szentírást, és azt olvasták benne, hogy a Megváltó Betlehemben születik.

Úgy kell elképzelni a Szentírást, mint egy használati utasítást. Mégpedig az ember működésének, az én működésemnek leírását.

része megegyezik, a keresztény Biblia azonban hosszabb, mivel a Jézusról szóló, később keletkezett szent iratokat is tartalmazza. A Bibliát a hívő zsidók és keresztények Isten szavának tekintik. A Biblia másik elterjedt elnevezése a Szentírás.

A hegynek szintén nagy jelentősége van, hiszen a szentírásban a hegy sokszor az isteni megjelenés helye, gondoljunk a Sínai-hegyre, amelyet sűrű felhő borít be, amikor Isten megjelenik Mózesnek (vö.: Kiv 19,16), hogy közölje parancsait.

Lásd még: Szent, Isten, Biblia, Ember, Törvény

Biblia SzentháromságSzentlélek

 
 rssRSS