10,13 Szent helyen egyétek meg, mert neked és a fiaidnak rendelt rész ez az Úr tűzáldozataiból. Ezt a parancsot kaptam.
és kiment a szent helyről. A. A "dicsőség" (doxa) szó helyett az 50. vers fordításainak többsége a "megbecsültség" vagy a "hírnév" kifejezést hozza. Ez a szóhasználat jogos, mi azonban lehetőség szerint az eredeti szöveget szeretnénk láttatni.
keresztalja: szent helyekre igyekvő zarándokcsoport, búcsús közösség. - Az egy plébániai közösséghez, településhez tartozó búcsúsok egy â†'körmeneti kereszt alatt gyülekeznek, és a keresztet követve mennek a kegyhelyig.
Szent helyen egyék meg a megnyilatkozás sátorának udvarán. Lev 6.10 Ne süssék meg kovásszal az én ételem részét, amelyet nekik adok. Ez nagyon szent rész, éppúgy, mint a bűnért való áldozat és a jóvátételi áldozat. Lev 6.11 ...
13A bárányt pedig ott ölje meg, a hol a bűnért való áldozatot és az egészen égőáldozatot ölik meg a szent helyen; mert a miképen a bűnért, azonképen a vétekért való áldozat is a papé; igen szentséges az.
Ennek a közepén lesz a szent hely. 9Az a terület, amelyet az ÚRnak fölajánlotok, huszonötezer könyök hosszú és tízezer könyök széles lesz.
Illés Apokalipszise 7 Amikor Illés és Énok meghallják, hogy a szégyentelen megnyilvánította magát a szent helyen, lejönnek és harcolnak ellene, mondván: 8 Valóban nincs benned szégyen, amikor a szentekhez csatolod magad?
Örömmel ott maradtak volna azon a szent helyen, melyet a mennyei világosság érintett, ahol Isten Fia kinyilatkoztatta dicsőségét, de még sokat kellett munkálkodni a népért, akik már közel s távol keresték Jézust.
A jelenség általában keresztény, néha zsidó zarándokokon mutatkozik meg, akik a szent helyek meglátogatásakor rádöbbennek, hogy ők az ősi bibliai események valóságos szereplői.
1210 és 1060 között az ereklyét egy Silónak nevezett szent helyre vitték. Kr.e.
Az istenivel, a vallási értékekkel kapcsolatos: szent hely, szent időszak, Istennek szentelt: szent könyv, szentírás, halála után az egyház által tökéletes életűnek nyilvánított: Szent László, ...
Bizonyos, hogy már a régi időben voltak Isten igéjeként elfogadott szent szövegek, történetek vagy törvények, amelyeket leírva egy szent helyen letétbe helyeztek (vö. Józs 24,26), ...
A bahá'i 'baháj' közösség szent helynek tekinti a haifai Kármel hegyet, ahol ma a bahá'i fenntartású Perzsa kert azaz Bahá'i szentély található. A Perzsa kert ma a Közel-Kelet egyik legdúsabb és leggondozottabb botanikus kertje.
"Kétezer-háromszáz estéig és reggelig, és kiderül a szent hely igazsága." Így is lehetne fordítani: megtisztíttatik a szent hely. Arra azonban nem vagyok felhatalmazva, hogy a mai előadáson erről beszéljek, nem is volna lehetséges.
Jóllehet a főpap kétségtelen vér felajánlásokkal ment be a Szent Helyre, ez előre mutatott az Isten Fiának nagy áldozatára - őnmaga.
Ez az a hely, ahol istentiszteletet lehet tartani, innen van mindannak a fontossága, ami a papságot illeti (2,36-39), a levitákat és az egész szent helyhez kötött személyzetet (2,40-63.
See also: Szent, Isten, Ember, Törvény, Biblia
 
|