27,1 Örökösödés leányágon IzráelbenEkkor előálltak Celofhád leányai. Celofhád Héfer fia volt, ez Gileád fia, ez Mákír fia, ez pedig József fiának, Manassénak a fia volt.
Az Ábrahám örökösére vonatkozó hagyományok csekély számúak, kevésbé kiemelkedők, még akkor is, ha jobban begyökeresedtek is a szülőföldbe és történelembe, mint apjáéi (26).
Jellemző az örökös változásban lévő mocsaras Szigetvilág, amely állandó életteret biztosított az embereknek és az ide települt madárvilágnak.
Ábrahám jogos örököseiként az izraeliták megkapták az ígéreteket, s azt örökölve elnyertek sok földi jót. Miután Izrael háza hűtlenné lett és elveszett, csak Juda törzse maradt meg Isten előtt szolgálatra, vagyis az ószövetség képviseletére.
Aki birtokba veszi, dicsőség örököse, és megáldja az Úr, bárhová visz útja. Sir 4.14 Szentélyben szolgálnak, akik szolgálják őt, és akik szeretik, azok az Úr kedveltjei. Sir 4.15 Aki rá hallgat, az helyesen ítél, biztonságban van, aki közelében lakik.
kassai örökösödési szerződés kassai országgyűlés Kassai Passiósorozat Mestere kassai polgárok fölkelése Kassai Premontrei Gimnázium kassai privilégium kassai püspökség kassai rózsa kassai székesegyház kassai székeskáptalan ...
Nincsen-é örököse néki? Miért birtokolja Milkom Gádot, és az ő népe miért lakik annak városaiban?
1Ammón fiairól ezt mondja az ÚR: Talán nincsenek Izráelnek fiai, nincs neki örököse? Miért vette birtokba Gádot Milkóm, és népe miért lakik annak városaiban?
Ez a járom mindenütt ránehezedik a néptömegekre, amelyeket a másokért végzett örökös munka, az ínség és magárahagyottság eltompít" (Lenin).
A Zsid 1,1-től kezdődő rész a próféták és a fiú ajka által szólás, a múlt és az eszkatologikus időszak tágabb összefüggéseire utal, a fiút pedig örökösnek (kléronomon pantón) nevezi.
pogányok is, a zsidókkal együtt, az üdvösség örökösei legyenek. Eddig egyetlen tanítvány sem prédikálta az evangéliumot a pogányoknak.
harag, patvarkodások, viszszavonások, pártütések, Irígységek, gyilkosságok, részegségek, dobzódások és ezekhez hasonlók: melyekről előre mondom néktek, a miképen már ezelőtt is mondottam, hogy a kik ilyeneket cselekesznek, Isten országának örökösei ...
Úgy hisszük, hogy ez a történet elsősorban keresztényekről szól (örökös, fiú, atya fogalmak nem világi emberre utalnak).
Ezzel Ádám magát és leszármazottjait a föld urának eladta és ettől kezdve 'orcájának verejtékével ette kenyerét', ellenségeivel való örökös háborúzások közepette.
Örökösei vagyunk annak az országnak, "…amelyet Isten az őt szeretőknek ígért" (Jak.2:5), ...
század első felének még alapvetően optimista világhangulatában is megérintette és megrettentette az a gondolat, hogy a jó és a gonosz küzdelme talán örökös, és abból végső szabadulás nem létezik. Egy részletet idézünk "Világosságot! ...
őt rendelte a mindenség örökösévé, hiszen általa teremtette a világot is. Dicsőségének kisugárzása s lényegének képmása ő, aki hathatós szavával fönntartja a mindenséget" (Zsid 1,2-3). És ismét: "A sötétségből fény támadt.
Ezt sugallja az egész evangélium, mint gyógyírt az emberek elszigeteltségére és örökös aggodalmaskodására. Hagyj fel azzal, hogy a földi javakban keresd a biztonságot és hagyatkozz egyedül Istenre! ...
A következő három fejezet bemutatja, hogy Isten asszonya, amely sok ideig meddő volt sokak boldog anyjává lesz. A Dáviddal köttetett Királyság szövetség örököse meg van ígérve, mint Fő, és népek Parancsnoka, ...
Ehhez a párthoz tehát a fopapi nemzettség tartozott, késobb ide tömörödött az nem nagy számú gazdag és uralkodó réteg, amely az egykori hellenisták szellemi örökösének tekintheto. Nagy Heródes kezdetben ellenségeinek tekintette oket.
" [5] Ez nem csupán a napra van leszűkítve, hanem a nyugalom napján nyugszik az egész munkásságunk (a 6 napunk), tevékenykedésünk az emberi természet világában, a teljes teremtett világban, melynek részei vagyunk. Részese, örököse, hordozója, ...
A felsorolás végén pedig igen komoly szavakat olvasunk, amelyek viszont biztos, hogy nem csak a galatáknak, hanem mindenkinek szólnak: 'akik ilyeneket cselekszenek, Isten királyságának örökösei nem lesznek.' ...
Lásd még: Isten, Ember, Szent, Kereszt, Jézus
 
|