Oltáriszentség Az Eucharisztia hálaadást, Isten nagy tetteinek hálás emlegetését jelenti.
Az Oltáriszentség ünneplése 17A következő intézkedéssel kapcsolatban nem dicsérlek meg titeket, mivel összejöveteletek nem javatokra, hanem károtokra szolgál.
"az Oltáriszentség" Az eucharisztia (avagy úrvacsora) keresztény szertartás, amelyen Jézusnak a kenyérről és borról az utolsó vacsorán mondott szavait és ottani cselekedeteit ismétlik meg liturgikus módon.
- Az ÚSz 4 helyen beszél arról, hogy Jézus az utolsó vacsorán rendelte az Oltáriszentséget. Ezekben megtaláljuk a ~ áldozati jellegének dogmatikai bizonyítékát és szemléltetését. Amit Jézus az utolsó vacsorán tesz, az elsősorban próf.
század második felétől az oltáriszentséget márcsak ostya formájában szolgálta a köznépnek, mert tagadta, hogy az oltáriszentség szükséges lenne a üdvösséghez, csupán javasolhatónak tartotta a kegyelemben való megmaradás jelképeként..
Tudjuk, hogy a kafarnaumi eukarisztikus beszéd egyik szinoptikusnál sem található meg, Jánosnál pedig hiányzik az utolsó vacsorának az oltáriszentség alapítására vonatkozó részlete.
Jézus ígéretet tesz az Oltáriszentségről Jézus másnap Kafarnaumban tanított. Azok közül, kiket olyan csodás módon megvendégelt a pusztában, sokan ismét fölkeresték őt. Jézus így szólt hozzájuk: ...
Kidolgoztuk az alternatívát: Ha Jézus azt kívánta, amit az élet kenyeréről szóló beszédben és az Oltáriszentség alapításakor kimondott, akkor vagy emberileg gyűlölnie kellett barátait, vagy ha éppen ellenkezőleg, ...
hozzá, valószínűleg ugyanezen az úton: egy vérfertőző ember esete, aki anyósával élt (5,1-13) keresztények egymás ellen a pogány törvényszék előtt viselt perei (6,1-11), kicsapongási esetek (6,12-20), nem megfelelő magatartás az Oltáriszentség ...
Lásd még: Szent, Jézus, Krisztus, Oltár, Ember
 
|