Kezdőlap (Megtérés)
Kezdőlap  
 
 
Kezdőlap » Biblia » Megtérés


 

Megtérés

Biblia MegszállottMegtért ember

megtérés
(conversio), a keresztény hittudomány szerint az embernek vallási indokokon nyugvó erkölcsi átalakulása.

 


megtérés
megtestesülés inkarnáció
megtévesztés - vajon szükséges-e kegyes csalásokkal ámítani a népet? [Voltaire-abc] ...

Megtérés és Jézus megváltókénti elfogadása
Miután
Elsajátítjuk a Tóra utasításait,
Majd
Körülmetélkedünk,
Majd
Ábrahám gyermekeivé válunk és Isten szemében igazaknak minősülünk.

Megtérés és megátalkodottság
10Te meg emberfia, mondd meg Izrael házának: Azt mondogatjátok: "Gonoszságaink és bűneink ránk nehezednek, elveszünk miattuk. Hogy is maradhatnánk életben?

Megtérésem óta mindig olvastam hívő irodalmat. Régóta az a szokásom, hogy a Bibliát olvasom és mellette egy keresztény könyvet. Így került a kezembe egy olyan is, aminek - a címe alapján - az Istennel való bensőséges kapcsolat volt a témája.

Megtérésünk logikus, ésszerű bibliai tanokra alapozott módjának ki kell jelölnie számunkra egy módszert, melynek révén kiszélesedhet az Istennel való kapcsolatunk a még hátralevő életünk folyamán.

Megtérés, hit, keresztség és a Lélek adománya
A keresztény igehirdetés végül is hallgatóit a megtérésre szólítja fel (3,19 a jegyzet), szakítsanak tudatlanságukkal (3,17 x jegyzet), egyszóval arra, hogy higgyenek, felismerve, ...

A megtérés nem jelenti pusztán
ismeretek gyűjtését
intellektuális rábólintást az Isten kijelentéseire ...

A megtéréskor létrejött megbékélés és személyes kapcsolat fenntartásának az ima a legfőbb eszköze. Ima által személyes érintkezésbe léphet, beszélgethet az ember azzal az Istennel, aki a bűneset óta "hozzáférhetetlen világosságban lakozik" számára.

A megtérés - metanoia - Jézus erkölcsi tanításában nem más, mint egy gyökeres etikai változás, mely a gondolkodástól kezdve kihat az egyén egész életére; az emberekhez való kapcsolatán át az Istennel való viszonyáig.

A megtérés szentsége, mely által a keresztségben kapott istengyermeki állapotot rendszeresen helyre tudjuk állítani, saját töredelmünk és Isten irgalmassága révén.

A megtérés fogalma a legősibb evangéliumban különös módon határozatlan marad.

Ha Pál megtérése nyugtalanságot idézett elő, ez semmi sem volt ahhoz mérten, aminek ezután kellett következnie. A mennyek országa második kulcsának a használata Péter által.

Salamon megtérése
Uralkodása alatt Salamonnak kétszer jelent meg az Úr jóváhagyó és tanácsadó szavakkal: először éjszakai látásban Gibeonban, amikor a bölcsesség, gazdagság és dicsőség ígéretén kívül figyelmeztette, ...

3,8 Teremjetek hát megtéréshez illő gyümölcsöt,
3,9 és ne gondoljátok, hogy ezt mondhatjátok magatokban: A mi atyánk Ábrahám! Mert mondom nektek, hogy az Isten ezekből a kövekből is tud fiakat támasztani Ábrahámnak.
9: ...

Megvalósítani ezt a megtérést, ezt az átváltozást, ezt a fordulatot: ez a keresztény egzisztencia magva. Olyan kritérium áll itt rendelkezésünkre, amely sokkal lényegesebb a vértanúságnál. A kereszt kritériuma, lényegi jegye.

4Monda pedig Pál: János megtérésnek keresztségével keresztelt, azt mondván a népnek, hogy a ki ő utána jövendő, abban higyjenek, tudniillik a Krisztus Jézusban.5Mikor pedig ezt hallák, megkeresztelkedének az Úr Jézusnak nevére.

A megtérés, az Istenhez való fordulás, a bánat, a megsértett isteni felség engesztelése nagyobb hangsúlyt kap. A skolasztika alkalmazta az arisztotelészi metafizikát és lélektant a kegyelem magyarázatánál is.

fekezet egy átfogó értekezés az emberiség állapotáról (a bűnről), a megváltási tervről, megtérésről, megszentelődésről. (2) 12-16. fejezet gyakorlati tanácsokat ad a hívőknek a lelki, a gyülekezeti, a szociális és a társadalmi életre.

A napokban egy magyarlapádi származású fiatalasszony elmondta, hogyan találkozott a megtérést sürgető lapádi lelkésszel.

2:37-47 "Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól…" Nagyon látványos lehetett a háromezer ember megtérése (hogy ujjonganánk mi is egy ilyen megtérésnek a városunkban…!), ...

14-ben foglalta el a császári trónt, akkor uralkodásának tizenötödik esztendeje 29-re esett: ekkor lépett fel a sivatagban a fiatal, harminc év körüli nazireus prédikátor, János, hogy megtérésre hívja Izrael egész nemzetét.

Katalin gyóntatója az éremmel kapcsolatos tömeges imameghallgatásokról, megtérésekről és csodákról ezt mondja könyvében: 'Százezrek, milliók vallják, hogy soha sem fordultak a csodás érmű Nagyasszonyhoz hiába, midőn a lelkek megvilágosítása, ...

Például: az Iz 19,16-25-ben a próféta a textus massoreticus szerint Assziria és Egyiptom megtéréséről beszél, minek következtében Isten a föld egyetemes békéjét biztosítja.

Olasz kultúrkritikus és történész. Kezdetben keresztényellenes gondolkodó, majd megtérése után számos bibliai tárgyú mű szerzője. Híres, ugyanakkor a római katolikus egyház által bírált Jézus-életrajzot is írt.
passió ...

Isten azonban hosszútűrő, szerető Atya, aki bűneinkért nem vet el magától, hanem időt s lehetőséget ad a megtérésünkre és megjavulásunkra. Ez a bűnbocsánat, melyről Jézus példázataiban tanít. (lásd például a tékozló fiú példázatát: Lk 15,11-30).

"Mondom nektek, hogy ugyanígy nagyobb öröm lesz a mennyben egyetlen megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akiknek nincs szükségük megtérésre."
Lukács evangéliuma 15:7 ...

Ő alakítja ki az emberekben - az Isteni Igével egységben - a megtérést és az újjászületést és ő teszi valóságossá a hívőkben a megváltás ajándékait. Legfontosabb tevékenységei: vezet, tanít, vígasztal és bizonyságot tesz Jézus Krisztusról.

Fontos lehet a lelki növekedésről szóló tanítás, amelynek alapelemei a jó és rossz közti különbségtétel képességének fejlesztése, megtérés, megszentelődés folyamata pl: a Róma és Jakab levél alapján, keresztényi feladatok, ...

Lásd még: Isten, Ember, Szent, Jézus, Kereszt

Biblia MegszállottMegtért ember

 
 rssRSS