Lukács evangéliuma Lk 1 Lk 1.1 Mivel már sokan megkísérelték, hogy a köztünk beteljesedett eseményeket leírják, úgy, Lk 1.2 ahogy ránk maradt azoktól, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az Igének, Lk 1.3 ...
Lukács evangéliuma említi, hogy Jézust - a zsidó vallási törvénynek, a halákhának megfelelően - a születését követő nyolcadik napon körülmetélték.
Lukács evangéliuma 4:12 "Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni." ...
LUKÁCS EVANGÉLIUMA Szakmai kérdések - Webmester - Portálmotor, karbantartás és hosting: Webra.
Lukács evangéliuma Miután sokan vállalkoztak már arra, hogy tudósítsanak bennünket a közöttünk beteljesedett eseményekről úgy, amint reánk hagyták azok, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az igének: ...
Lukács evangéliuma (1:1-4) tanúsága szerint az evangélium írása idején már számos, Jézus életét és tanításait megörökítő írás volt ismert. A 2-4.
A Lukács evangéliuma figyelemreméltó módon beszámol arról, hogy az asszonyok, akik vele egyutt jöttek el Galileából értesültek elsőként Jézus feltámadásáról. Ez a legszokatlanabb adat az első század társadalmáról, ahol férfiuralom volt.
LUKÁCS EVANGÉLIUMA Lukács első könyvének előszava A négy evangélium közül Lukácsé az egyetlen, amely úgy kezdődik, mint számtalan korabeli görög írásmű: előszóval. Ez bizonyos Teolfilhoz van intézve, aki előkelő személyiségnek tűnik.
Prőhle K.: Lukács evangéliuma, Evangélikus Sajtóosztály, 1991. Walter L.: Johannes das vierte Evangelium, Friedrich Reinhardt Verlag, Basel, 1967.
Máté, Márk és Lukács evangéliumaiban az alábbi leírások olvashatók: Máté 26:18-19 18 Ő ezt felelte: "Menjetek el a városba ehhez meg ahhoz és mondjátok meg neki: A tanító üzeni: Időm közel! Tanítványaimmal együtt nálad ülöm meg a pászkát.
Az eseményrenddel kapcsolatban megjegyezzük, hogy Jézus nagy galileai szolgálatát Máté, Márk és Lukács evangéliuma örökíti csak meg.
Lukács evangéliuma különösen törekszik arra, hogy Jézusnak ezt a lényeges tulajdonságát kiemelje. Jézus szerette a 'szegényeket' (Lk 4,18; 7, 22). 'Barátja' volt a bűnösöknek (Lk 7,34).
Lukács evangéliuma, amely felol a tudósok úgy vélekednek, hogy 70-90 között keletkezett, már más szempontokat is figyelembe vesz, többek között a már jelentkezo tévtanításokat is szem elott tartotta.
Azokat a neveket és fogalmakat, amelyek szerepelnek ugyan a Lukács evangéliuma most közölt részében, de amelyeket már tárgyaltunk az Új Exodus előző számaiban, most nem elemezzük újra. ...
Erre két jó példa Zakariás és Mária. Mindkettőjükről Lukács evangéliuma 1. részében olvashatunk.
Lukács evangéliuma Szerzője "a szeretett orvos". A legteljesebb leírás Jézusról, az Emberfiáról, aki telve volt kegyelemmel a bűnösök és a szegények iránt. Szinoptikus (együttlátó) evangélium. János evangéliuma Szerzője a "szeretett tanítvány".
Lukács evangéliuma szerint ez volt az első és az utolsó szó; mely ajkát elhagyta (2,49; 23,46}.
hallg-ja, 1989: lic-t szerzett, VIII. 30: Egerben és a Pázmány Péter Kat. Egy. Hittud. Karán teol. tanár. 1999. IX: a váci papnevelő int. rektora. - M: Lukács evangéliuma. Bp., 1995. - A hegyi beszéd. Bp., 1998. 88 ...
Lukács evangéliuma 9. fejezet 51. verse azt mondja, hogy Jézus egyszer eltökélte magát, hogy Jeruzsálembe megy, mert tudta, hogy közel van az ő órája. Jézus pontosan tudatában volt a dánieli jövendöléseknek.
Mondom néktek, ez megigazulva méne alá az ő házához, inkább hogynem amaz: mert valaki felmagasztalja magát, megaláztatik; és a ki megalázza magát, felmagasztaltatik." (Lukács evangéliuma 18. fejezet) ...
Lásd még: Evangélium, Lukács, Jézus, Isten, Ember
 
|