Kezdőlap (Letartóztatás)
Kezdőlap  
 
 
Kezdőlap » Biblia » Letartóztatás


 

Letartóztatás

Biblia LeprásLévi

letartóztatás
a bűnvád eljárásban abban különbözik a vizsgálati fogságtól, hogy mig az utóbbit csak a vizsgáló biró rendelheti el, a L. elrendelésére a foganatosítására sürgősség esetében a kir. ügyészség, s a rendőri hatóságok is jogosítvák.

 


A perikopa történeti megítélésének kiindulási pontja Jézus letartóztatása a Getszemániban. Az elfogatóparancsot a hivatalban lévő főpapnak, illetve a nagytanácsnak kellett kiadnia. Jézust az utóbbi színe elé viszik.

Letartóztatását követően azonnal megkezdték ellene a hadbírósági eljárást, s egy elhúzódó koncepciós per során ítélték halálra, és végezték ki.

21: (letartóztatásáig) gyakorló ügyvéd; a Vegyészeti Gyárosok Orsz. Szöv. jogtanácsosa. 1935/44: a bpi that. biz. örökös tagja is. - 1938: kilépett a kormánypártból, ellenezte a zsidótörvényt, 1939: a Sztkereszt Egylet Intézőbiz. tagja.

Jézus letartóztatása helyett inkább hódolatukat fejezték volna ki. A papokhoz, főemberekhez fordultak, őket vádolták zavarkeltéssel. A vezetők bosszúsan és legyőzötten a népnek kezdtek panaszkodni, s mérgesen vitatkoztak egymással.

A beszámoló a tető fokára ér, amikor az elbeszélés leírja Pál letartóztatását Jeruzsálemben, az ő pereit, az apellálását a Császárral, római útját, és az itteni prédikálását. Mindezek gyorsan követik egymást.

Jézus letartóztatása a Máténál megadott kronológia szerint nagykeddről nagyszerdára virradó éjjel történt (április 4-5) az utolsó vacsora befejezése után. Márk Jézus letartóztatása jeleneténél az 51-52.

Lásd még: Halál, Zsidó, Szent, Ember, Kereszt

Biblia LeprásLévi

 
 rssRSS