3,20 Közbenjáróra nincs szükség, ahol nincs két fél. Isten pedig egy. 3,21 A törvény tehát az ígéretek ellen van? Semmiképpen sem! Mert ha olyan törvény adatott volna, amely képes életet adni, valóban a törvény alapján volna a megigazulás.
Krisztus a közbenjárónk és védőügyvédünk. A Szentírás bepillantást enged a "tárgyalóterembe" is, hogy mi történik ott.
- Krisztus "közbenjárósága" azt jelenti, hogy ő egy közvetítő. Egy közbenjáró a bűnös ember és bűntelen Isten között nem lehet egy büntelen Isten, bűntelen embernek kellett lennie, bűnös emberi természettel.
1Timóteus 2:5 Egy a közbenjáró is Isten és emberek között az (ember) Krisztus Jézus.
Eddig közbenjáróként tevékenykedett másokért; most ő vágyott arra, hogy legyen valaki, aki közbenjár érette.
A ~ feltétele a közbenjáró â†'szolidaritása a bűnösökkel v. bajban lévőkkel, és a bűnbánat, mely nélkül Isten még nagy emberei, szolgái ~át is elutasítja (Jer 7,16; 11,14; 14,11; 15,1). A halottakért való ~ 2Mak 12,42-45: jelenik meg. - 2.
A törvényt angyalok közölték közbenjáró által. 20Közbenjáróra nincs szükség, ahol nincs két fél. Isten pedig egy. 21A törvény tehát az ígéretek ellen van? Semmiképpen sem! ...
5Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus,6A ki adta önmagát váltságul mindenekért, mint tanúbizonyság a maga idejében, ...
muvében, ahol a pátriárkákat nevezi meg, mint közbenjárókat. Az Újszövetség szerzői számára Jézus az egyetlen közbenjáró, Zsid 7,25 (lásd még Jel 5,8). A reformált Egyház ezt elutasítja, Isten kezébe helyezve az elhaltak sorsát.
-tisztelet másik forrása speciális keresztény eszme, azon hit, hogy a szentek isten boldogságában vannak, a mi cselekedeteinkről és igy irántuk való kegyeletünkről tudomást vesznek, értünk Istennél közbenjárók lehetnek, rajtunk segíthetnek.
Mielőtt a beszélgetés csúcspontjához (25. verstől) érkeznénk, érdemes felfigyelnünk egy apróságra (22. v.): Márta szemében Jézus hatékony közbenjáró az Atyánál.
Isten és ember között nincs szükség közbenjáróra, az egyetlen közbenjáró Jézus Krisztus. Isten eleve elrendelte, hogy kik jutnak el a Krisztusba vetett üdvözítő hitre.
Ő egyszerre Isten szolgája és Isten barátja; szabadító és a Szövetség közvetítője, valamint próféta, törvényhozó és közbenjáró, vagyis minden tekintetben a beteljesítőnek, Jézusnak az előképe.
A legtöbb esetre ez vonatkozik. Ezért kellett Jézusnak közvetítővé és közbenjáróvá lennie. Szükségünk van arra, hogy valaki más, talán semlegesebb testvér, embertárs szólaltassa meg Isten féltő és szerető hangját.
Lásd még: Isten, Szent, Ember, Jézus, Krisztus
 
|