A kolosszei levél ezt így fejezi ki: „Benne lett minden a mennyben és a földön ... Minden általa és érte lett”. (Kol 1,16.) Ezek szerint Krisztus az abszolút kezdet és egyben az abszolút cél is. A világ Krisztus felé fejlődik.
e lelkében keltett hullámzás tovább mélyíti gondolatait és aminta Római levél arra szolgált, hogy a Galata levélben lefektetett gondolatait rendbe szedje, úgy most is még egy levelet ír, amely gyakorlatilag egy időben keletkezett a Kolosszei levéllel, ...
Bár a vélemények megoszlanak a levél dátumát és tulajdonítását illetően, egységesen elismerik, hogy a Kolosszei levél alapvetően magában foglalja azt az üzenetet, ...
Tehát Pál apostol a gonoszticizmus e formájának a megjelenése miatt írta a kolosszei levél szóbanforgó részeit, de ugyanez okból figyelmeztette a Galatában élőket és más gyülekezetek tagjait is, amint azt láthatjuk az általa írt levelekből.
Lásd még: Apostol, Szent, Kereszt, Keresztény, Ember
 
|