A kételkedők kedvéért tegyük csak fel a következő kérdést: Ha két homoszexuális férfi "házasságra" lép egy hivatalos állami házassági engedéllyel, ...
A 9,7b ellenére sem hallgatnak még mindig Jézusra, hanem osztoznak a kételkedők és az ellenfelek kritizáló kérdéseiben. Márk egy közösségi vitát történeti jelenetté alakított.
Ez a kételkedő tanítvány tudta azt, hogy tanítványtársai közül senki sem látta Jézust az elmúlt hét folyamán. Így nem mondhattak a Mesternek semmit az ő hitetlenkedéséről. Ekkor Uraként ismerte fel és ismerte el Azt, Aki előtte állott.
A kételkedők igazságtalanul megvádolták az első evangélium hirdetőket azzal, hogy üzenetük nem volt pozitív.
Kleofás és társa együtt maradtak, egymással beszélgettek, s amit mondogattak, abban ha nem is bűnbánat, de szégyenkezés bizonyára volt: hogyhogy nem gerjedezett szívünk, hogyhogy nem ismertük fel őt, hogy is lehettünk kételkedők, ...
század második felében kialakult az úgynevezett fogyasztói társadalom, úgy az egyházakban, a kételkedők és nem-keresztények lelki igényei kiszolgálására megjelentek az 'óriástemplomok' (megachurch-jelenség.) Ezek a keresztény hitet úgynevezett ...
17A felülről való bölcsesség pedig először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedelmes, irgalmassággal és jó gyümölcsökkel teljes, nem kételkedő és nem képmutató.
Lásd még: Ember, Isten, Apostol, Jézus, Krisztus
 
|