Avagy semmibe veszed, hogy Isten végtelenül jó, türelmes és elnéző, s nem jut eszedbe, hogy irgalma bűnbánatra akar vezetni?
Róm 2.5 ...
Bármerre fordul a tudásra szomjazó, Isten végtelen bölcsességével és szeretetével találkozik.
A zsidó üdvrend jelentőségét még mindig nem értjük teljesen. Rítusai és szimbólumai hatalmas és mélységes igazságokat vetítenek előre.
Isten végtelen teljességét azonban a teremtmény nem fogadhatja magába teljesen, ki nem merítheti. Véges természetünk sohasem eshetik egybe teljesen Isten létével. Így minden beteljesülés egy még nagyobb beteljesülés kezdete csupán.
Isten végtelen, örökkévaló, mindenütt jelen való: szerintük - ha egyáltalán szóba álltak volna ilyen képtelen gondolattal - ha emberként jön el, véges, halandó emberként, éppen a lényegét, vagyis az Isten voltát veszítené el.
Emberi mivoltunk egyik leghatalmasabb hibája, hogy nem érzékeli pontosan saját kétségbeejtő bűnös voltát, és Isten végtelen igazságosságát. Ha Isten nem a tökéletes igazság, akkor nem létezik erkölcsi próbakő létező világunk egészére nézve.
Alapvető felismeréssé vált számára, hogy Isten végtelenül irgalmas, valamint hogy nem tettei által igazul meg az ember, hanem a hite által.
Az evangélium szavai elbűvölnek, mert igazak. Az szól általuk, aki magáról azt állította: "én vagyok az igazság"[1]. Feltárja előttünk Isten végtelen titkát, és felfedi szeretet-tervét: az emberiséget meg akarja ajándékozni az Igazsággal.
A káromkodással az ember Isten végtelen Szentségét sérti meg, az erkölcstelen szavak használatával pedig egy olyan értékvilág ellen vét, mely a Szenttel kapcsolatos, nem is beszélve az elhamarkodott, igazságtalan ítéletek kimondásáról.
 Lásd még: Isten, Ember, Szent, Szeretet, Krisztus
  
|
RSS
