Az Isten kegyelme és a Szellem nem szabadít fel bennünket a törvény megtartása alól.
Tit 2,12 Isten kegyelme megvilágosít, tanít, de egyszersmind erőt is ad, hogy leküzdjük a rosszat, és tegyük a jót. Tit 2,13 Jézus Krisztust határozottan Istennek mondja. Ő személyileg a Fiúisten, aki magára vette az emberi természetet.
Ha az Ószövetségen Isten kegyelme egy egész várost meg tudott változtatni (s nem csak pár napra, mert Jézus bizonyságot tesz a ninivebeliek feltámadásáról, ...
Erkölcsi tisztaság, Isten kegyelme Szt Bonaventura szerint a misztikus istenismeret előfeltétele és a teremtett világ ehhez a kiindulás.
A gyermek pedig nőtt és erősödött, bölcsesség töltötte be, és az Isten kegyelme volt rajta. Lk 2.41 Szülei minden évben fölmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. Lk 2.42 Amikor tizenkét éves lett, szintén fölmentek, az ünnepi szokás szerint. Lk 2.43 ...
10De Isten kegyelme által vagyok, a mi vagyok; és az ő hozzám való kegyelme nem lőn hiábavaló; sőt többet munkálkodtam, mint azok mindnyájan de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme.
" Isten kegyelme elnyerésének feltételei igen egyszerűek és méltányosak. Az Úr nem kíván tőlünk nehéz dolgot, hogy elnyerjük a bűnbocsánatot.
Csak arra van szükség, hogy elismerjük valódi állapotunkat, s megbánjuk bűnünket, és Isten kegyelme azonnal ránk talál, bárhol legyünk is. Azonnal megtisztít és megigazít, s ezzel újra ráléptünk az Útra.
A tény, hogy az üdvösség ajándék, melyet Isten kegyelme és megbocsátása idéz el ő számunkra, szem elől tévesztetté válik, amennyiben Krisztus áldozatát egy adósság kifizetésének értelmezzük.
Aki Isten kegyelme folytán "hallani" képes, az ezáltal már készen áll az életre. - Az úgynevezett nyugati szöveg a 19. versben "a Fiú nem tehet semmit" kifejezés helyén értelmező állítást tartalmaz: "az Emberfia nem tehet semmit".
Csírájában legyőzni - Isten kegyelme által - minden, felebarátunk személyét, érdekeit sértő gondolatot és érzést szívünkben - ezt kívánja e parancsolat.
33,11 Fogadd el ajándékomat, amelyet áldásommal vittek neked, hiszen Isten kegyelmes volt hozzám, és van mindenem. És addig unszolta őt, amíg el nem fogadta. 33,12 Akkor Ézsau ezt mondta: Induljunk el, menjünk, majd én előtted megyek! ...
Két kérdéssel lehet kifejezni ezt a feszültséget; mind a kettőt már századokkal ezelőtt szabatosan megfogalmazták olyan emberek, akik a maguk módján becsületesen próbáltak igazán keresztények lenni: ,,Hogyan lesz Isten kegyelmes hozzám?
See also: Isten, Ember, Krisztus, Szent, Jézus
 
|