írástudók elkerültek, mint tisztátalanokat, Köré tömörültek, Ő pedig az örök élet igéit szólta nékik. Így telt a nap, János tanítványai mindezt látták és hallották.
Az írástudók és farizeusok képmutatása 13Jaj nektek, írástudók és farizeusok, ti képmutatók! Bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt. Magatok nem mentek be, s akik be szeretnének jutni, azokat meg nem engeditek be.
Az írástudókkal és a Jeruzsálemből lejövő farizeusokkal folytatott vita a zsidó tisztasági törvényekről (amelyeket Jézus hatályon kívül helyez), ...
Az írástudók legalizmusa R. Bultmann szerint bezárt a mennyeknek országát az emberek előtt; Jézus azonban megtérésre szólító felhívásával oda utat nyitott. (l5). 9. Dinamikus erkölcsiség ...
"az írástudók ... nagyon is tisztában voltak az általuk tett lépések súlyával. Szándékuk az Írott Parancsolatok több módon való megváltoztatása volt, amit az idők elteltével véghez is vittek számos alkalommal.
Pál az írástudók, a farizeusok szigorú tanításainak megfelelő zsidó nevelést kapott. Tizennégy éves lehetett, amikor Gamáliel tanítványa lett; Gamáliel a kor nagy tanítója, Hillél unokája volt.
"Minden írástudó, aki az Isten országa felől megtaníttatott, hasonló az olyan gazdához, aki ót és újat hoz elő az Ő éléstárából" (Mt. 13:52) ...
12,38 Az írástudók nagyravágyása és kapzsisága (Mt 23,6-7.14; Lk 20,45-47)Tanítás közben így szólt Jézus: "Őrizkedjetek az írástudóktól, akik szeretnek hosszú köntösben járni, és szeretik, ha köszöntik őket a tereken, ...
[29 ] Az írástudók olyan mondásai, amelyek nem kerültek be a Misnába. (Ezt fejezi ki neve is, amely arám). Sok ilyen mondás van a Talmudban.
1Akkor írástudók és farizeusok jőnek vala Jézushoz, Jeruzsálemből, mondván:2Miért hágják át a te tanítványaid a vének rendeléseit? Mert nem mossák meg a kezeiket, mikor enni akarnak.
"Ekkor odament az írástudók közül egy, aki hallotta őket vitázni, és mivel tudta, hogy Jézus jól megfelelt nekik, megkérdezte tőle: "Melyik a legfőbb az összes parancsolat közül?
Összehívta tehát a főpapokat és a nép írástudóit, és tudakozódott tőlük, hol kell a Messiásnak születnie. Mt 2.5 "Júda Betlehemében - válaszolták -, mert így jövendölt a próféta: Mt 2.6 ...
Az Újszövetség az "írástudók" nevet adja e zsidó Tóra-magyarázóknak. Jézus korában ezek nagy tekintélynek örvendtek a nép körében, főként az átlagos rétegekben.
Az írástudók és a farizeusok pedig egy asszonyt vivének hozzá, a kit házasságtörésen kaptak vala, és a középre állítván azt, 4. Mondának néki: Mester, ez az asszony tetten kapatott, mint házasságtörő. 5.
Jézus szembefordult az írástudók és farizeusok szőrszálhasogató ~-értelmezésével, és nemegyszer vitába bocsátkozott velük (Mt 12,10-14; Lk 13,10-17; 14,1-6; Jn 5,8-18). Abból az elvből indult ki, melyet alapjában véve a rabbik is elismertek, ti.
A zsidó papok és az írástudók még akkor is csúfolták és gúnyolták őt, mondván: - Ha Isten Fia vagy, hát szállj le most a keresztről! Jézus azonban szelíden az ég felé emelte szemét és így szólott: - Atyám! ...
: A felelősség természetesen nemcsak az evangélium ismerőié, az Újszövetségben írástudóknak nevezett rétegé, hanem az úgynevezett gondolkodó értelmiségé, a szellem embereié általában.
-okban működő zsidó írástudók voltak, akiknek elsőrangú feladatuk volt az ÓSZ-i iratok eredeti formájának lehető pontos rekonstruálása és megőrzése.
Dániel 2:1-45 - "És Nabukodonozor (…) álmokat láta (…) és nyugtalan lőn az ő lelke (…) hívatá az írástudókat, varázslókat, hogy fejtsék meg az ő álmát (…) és beméne Dániel és kéré a királyt, ...
Odajöttek a főpapok és az írástudók is és szüntelenül vádolták. Heródes akkor udvarával együtt gúnyt űzött belőle, csúfságból fehér ruhába öltöztette, aztán visszaküldte Pilátushoz.
Ám azt is tudjuk, hogy az írástudók is eszközöltek szövegjavításokat az "eretnekek" (keresztények) miatt: 1 Kir (1 Sám) 3,13: Héli fiai "átkot mondtak (lahem) neki", a Septuaginta és az írástudók azt mondják: "átkozták Istent".
Akkor már három párt egyesült; írástudók, farizeusok és saducceusok. Egyesülésük két okból indult meg: először gyűlölték Jézust, másodszor nem szerették a romai uralkodást.
32-es vers feljegyzi Jézus bűnös farizeusokhoz és az írástudókhoz intézett szavait: "Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam ...". Azaz nem azért jött, hogy azokat hívja, akik azt hiszik önmagukról, hogy igazak.
Micsoda keserű kritikája minden korok gőgős írástudóinak az a szomorú tény, hogy akiknek ott a kezében a mikeási tekercs, akik ismerik a prófécia tartalmát, mégsem mozdulnak! A halott, meddő ismeret elrettentő példája ez.
'És mindjárt reggel tanácsot tartván a főpapok a vénekkel és írástudókkal, és az egész tanács, megkötözvén Jézust, elvivék és átadák Pilátusnak' (Márk 15:1). Jézus kijelentései az apokalipszisről: 'De azokban a napokban, .
Ők alkották a papi pártot az írástudók között. A hagyományt elvetették, csak ahhoz ragaszkodtak, ami Mózes könyveiben megtalálható volt, még a próféták írásait sem vették komolyan.
században a zsidó írástudók körében lefolytatott viták egynémely könyv kanonikusságáról. A palesztinai kánon jelenleg is érvényes sorrendjéről az első dokumentum Melita sárdisi keresztény püspöktől való a Kr.u.
Lásd még: Isten, Ember, Szent, Jézus, Krisztus
 
|