Kezdőlap (Hegyi beszéd)
Kezdőlap  
 
 
Kezdőlap » Biblia » Hegyi beszéd


 

Hegyi beszéd

Biblia HéferHéleb

hegyi beszéd
Jézusnak a Máté evangéliuma 5-7. részeiben olvasható tanítása, melynek alapgondolata az az igazság, hogy a Mózes és a próféták irásaiban felmutatott istenállam (teokrácia) a Jézus által e földre hozott lelki országban valósult meg. V. ö.

 


hegyi beszéd
hegyibeszéd-keresztény, hegyibeszéd-kereszténység
Heidelberg (d) ...

A Hegyi Beszéd tanításai a következők:
Kik a boldogok (Mt 5,3-13);
A tanítványok hivatása (Mt 5,13-16); ...

A hegyi beszéd végén Jézus kijelenti: az hallgatja meg igazán az igét, aki valóra is váltja. Így élete olyan erős alapokon nyugszik, mint a ház, amelyet sziklára építettek.[5]
"Legyetek megvalósítói az igének, s ne csak hallgatói!" ...

A Hegyi beszéd belső felépítése is igazolja ezt: A Boldog mondásokban Jézus az embereket megszólítva felhívást intéz, egy újszövetségre, a boldogság-kapcsolatra Istennel. Később a törvény megújításáról is beszél.

A hegyi beszéd Jézus első nyilvános tanítása. Tanítása ötezer embernek szólt és a későbbiektől eltérően itt könnyen érthető, egyértelmű beszédet mond. Kinyilvánítja, hogy nem megszüntetni jött a törvényeket, hanem teljessé tenni (Máté 5,17).

5,1 A HEGYI BESZÉDBevezetésAmikor meglátta a sokaságot, felment a hegyre, és miután leült, odamentek hozzá tanítványai.
5,2 Ő pedig megszólalt, és így tanította őket: ...

5. fejezet
A hegyi beszéd. A tömeg láttára fölment a hegyre és leült. Tanítványai köréje gyűltek, ő pedig szólásra nyitotta ajkát. Így tanította őket: "Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok, ...

Például a Hegyi Beszédben szerepel: 'Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek! Mert aki kér, az kap, aki keres, az talál, s aki zörget, annak ajtót nyitnak.

Jézus a Hegyi Beszédben azt a soha nem hallott kijelentést teszi, hogy ellenségeinket is szeretnünk kell. Jézus élete és halála tökéletes összhangban áll tanításával (4. ábra). Ugyanakkor Jézusban teljesedtek be Isten üdvígéretei is.

A Hegyi beszédben először a legsűrűbben előforduló torz gyakorlatok ellen szólt. Lapozzuk fel Mát.

A galileai tenger közelében, a hegyoldalban, árnyas fák között hívta el Jézus a tizenkettőt apostoli feladatra, és itt tartotta hegyi beszédét is.

Magáról a jézusi tanításról, amilyen például a hegyi beszéd vagy egy-egy példázat, semmit sem hallunk e részletben.

A Hegyi beszéd néhány ószövetségi törvény példáján megőrizte számunkra Jézus törvényértelmezését: gondolatainkban, szemünk villanásában, szívünk legbelsőbb indulataiban lapul a bűn.

A Hegyi beszédben átértelmezte a 10 parancsot, jól kell érteni (!) : megtarthatatlanná szélesítette ki, mert azt akarta, hogy életünk végéig mindig a tökéletesség felé törekedjünk.

Jézus a Hegyi beszédben pontosan e szó szerinti értelmezés ellen szól (Mt 5,38-48). A farizeusok pénzbírságot írtak elo ilyen esetekre, éspedig ezt az elvet érvényesítve: Nehogy esetleg szemért - szemet és még életet is raboljunk.

A fentiek igen szigorú szavak, mert a farizeusok, mint vallási rend, Isten és az igazság megátalkodott ellenségeiként vannak bemutatva! Egy nagyszerű példa a hegyi beszéd alkalmával hangzott el, ahol Krisztus a következő kijelentést teszi: ...

Minden alá van vetve egy gyökeres újrakezdésnek, amint ezt a Hegyi beszéd "ellentételei" mutatják, az 5. fejezetben. Máté hangsúlyozza a Jó Hír elterjedését a pogányok körében is.

hallg-ja, 1989: lic-t szerzett, VIII. 30: Egerben és a Pázmány Péter Kat. Egy. Hittud. Karán teol. tanár. 1999. IX: a váci papnevelő int. rektora. - M: Lukács evangéliuma. Bp., 1995. - A hegyi beszéd. Bp., 1998. 88 ...

Lásd még: Isten, Szent, Jézus, Ember, Kereszt

Biblia HéferHéleb

 
 rssRSS