| |
Elsötétül a gonosz asszony arca, olyan lesz az ábrázatja, akár a medvéé; Sir 25.18 amikor a férje baráti körben ül, akaratlanul is egyre sóhajtozik. Sir 25.19 Nincs nagyobb baj, mint ha baj van az asszonnyal, szakadjon hát rá a bűnösök végzete.
Heródiást a szöveg bosszúálló, gonosz asszonynak mutatja be, olyasvalakinek, akitől a Sir 25,16 is óva int. Azzal a tervével, hogy megöleti Jánost, az Illés prófétát meggyilkoltatni szándékozó Jezabelre emlékeztet (1 Kir 19,2).
Időközben ugyanis felismerte, hogy felesége, Bathsua egy végtelenül gonosz asszony, akit mindvégig alantas szándékok vezettek. Judah tehát megtérése után már a pátriárkák példáját követve keresett feleséget fiának.
A gonosz asszony azt felelte: - Keresztelő János fejét. A leány tehát János fejét kérte. Heródes szomorú lett e kérésre, de mivel már megesküdött vendégei előtt, nem akarta szavát szegni.
24Hogy a gonosz asszonytól téged megőrizzenek, az idegen asszony nyelvének hizelkedésétől.
Jézabel fenyegetése csengett fülében, és úgy látszott, Sátán még mindig diadalmaskodik a gonosz asszony ármánykodása által. Illés végtelen magasra emelkedett, és a visszahatás rettenetes volt. Istent elfelejtve menekült.
Lásd még: Feleség, Ember, Gonosz, Asszony, Tanítás
 
|