Gonosz a jellemfestés egyik főtárgya, az erény árnyéka, mely a költészetben époly nélkülözhetetlen, mint a festészetben a tárgyak által vetett vastagabb vagy gyengébb árnyékok.
A gonosztevő "…így szólt: Jézus emlékezzél meg rólam, amikor eljössz Királyságodba. Erre ő így felelt neki: Bizony, mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban" (Lk.23:42,43).
A gonosz szolga példázata Mát. 24.45-51 "Kicsoda hát a hű és bölcs szolga, akit az ő ura gondviselővé tőn az ő házanépén, hogy a maga idejében adjon azoknak eledelt? Boldog az a szolga, a kit az ő ura, mikor haza jő, ily munkában talál.
A gonosz szolga - Máté 18,21-35; Az elveszett júh és Drahma - Lukács 15,3-10. 70. Hogyan foglaljuk össze Jézus tanításait?
Gonosz tanácsadók ellen 15Jaj azoknak, akik elrejtőznek az Úr elől, hogy eltitkolják terveiket, akik a sötétben viszik végbe tetteiket, s azt mondják: Ugyan ki lát minket, ki ismer bennünket? 16Micsoda ferde gondolkodás ez! ...
Gonoszságodban bíztál, azt gondoltad, hogy nem lát senki. Bölcsességed és tudományod félrevezetett, amikor ezt gondoltad magadban: Csak én vagyok, rajtam kívül nincs más! ...
Gonoszt gondolni, féltékennyé lenni - emberi dolog. De ez gonoszsággá lesz és Isten átkát vonja maga után, amikor ebből magatartás és cselekedet lesz.
A gonosz Júdást nem hatotta meg Jézus nagy szeretete. Fölkelt az asztaltól és elosont, hogy a zsidó tanács szolgáit saját Mestere ellen vezesse. Midőn Júdás eltávozott, Jézus így szólt: - Fiacskáim! Már csak egy kevéssé vagyok veletek.
A gonoszságba esett nemzet büntetés alá kerül, aminek célja az, hogy Izrael visszatérjen Istenéhez, a rájuk féltékeny JHVH. A hatodik fejezet lényegében ugyanezeket az eseményeket fejtegeti, amint Izrael hegyeinek (nemzeteinek) szól a figyelmeztetés: ...
Gonosz szellem, pusztító szenvedély: a rombolás démona, érzéki varázsú, hódító nő: szőke démon. Nemzetközi szó a késői latin daemon(ium) alapján, ez a görög daimón (szellem, isteni lény), ill. daimonion (belső isteni szózat) átírása.
17,4 A gonosztevő az álnok ajakra figyel, a hazug a gonosz nyelvre ügyel. 17,5 Aki gúnyolja a szegényt, Alkotóját gyalázza, és aki a veszedelemnek örül, nem marad büntetlen. 5: ...
1És gonoszul cselekedének az Izráel fiai az Úrnak szemei előtt, azért adá őket az Úr a Midiániták kezébe hét esztendeig.
Sírját a gonosztevők között jelölik ki, de gazdagok mellé fogják eltemetni (Ésa. 53:9) (Mt. 27:59-60; Lk. 23:50-54) Feltámadása ...
A jó és a gonosz közötti nagy küzdelemről a következő fejezetben lesz szó. Egy döntő isteni ígéretet azonban már most idézzünk fel a Bibliából: Amiképpen bűn nem volt mindig, úgy nem is lesz mindig. Errő1 szólnak az alábbi zsoltárigék: ...
Ha mi vagyunk gonoszak és kegyetlenek másokhoz, akkor kísértésbe jutnak, akkor számukra nincs Isten. Az Abszolút felé lendülő életük megfeneklik mirajtunk. Minden aljasság, amit mással teszünk, azt bizonyítja neki: nincs Isten.
Az egész világ a gonosz hatalmában van (1János 5:19). Ennek alapján számolni kellett a világ ellenséges magatartásával az igazság közzétételével szemben, és ez így is volt.
"Jézus felismerve gonoszságukat, így szólt: "Mit kísértetek engem, képmutatók?" Máté evangéliuma 22:18 ...
- egyes részletek a gonoszságban megátalkodott népek megsemmisítésére hívnak fel (lásd 63,3-6; 64,1 és 66,15-16.24; ehhez kapcsolódik 59,18c és 60,12, amik valószínűleg glosszák); ...
Csendben kellene ugyanis lennie Jónásnak, amikor Isten szava először szólítja, hogy menjen el Ninivébe, a nagy városba és prédikáljon ellene, mert gonoszsága feljutott az Istenhez. Jónás meg fogja magát és elindul az ellenkező irányba! ...
A kezdeti témák közé nemcsak a kereszt felirata és a főpapok részéről elhangzó gyalázkodások sorolandók, hanem valószínűleg a Simontól követelt segítség a kereszt hordozásában és Jézusnak a két gonosztevő közötti megfeszítése is.
Az értelmezést most folytassuk az imádság végéről, a 'szabadíts meg a gonosztól' résztől. Ki ez a gonosz vagy mi ez a gonosz?
Ez nemcsak a gonosz lelkekkel szemben állítható, hanem a jó ~kal kapcsolatban is. A szolgaságból és a kiskorúságból kinőhetünk és elérhetjük a krisztusi nagykorúságot v. teljességet (Ef 4,13).
Titeket nem gyűlölhet a világ, de engem gyűlöl; mert én bizonyságot teszek felőle, hogy az ő cselekedetei gonoszak. 8. Ti menjetek fel erre az ünnepre: én még nem megyek fel erre az ünnepre; mert az én időm még nem tölt be. 9.
Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle?" Lk 11,11-13. Miért van életünkben annyi nyugtalanság,félelem és zűrzavar?
Olyan lesz minden kevély és minden gonosztevő, mint a polyva és elégeti őket az az eljövendő nap - mondja a Seregeknek Ura -, nem marad sem gyökerük, sem águk.
Ezt a mai napig is élő, a fővonalbeli keresztény egyházak által mindjárt kezdetétől eretneknek nyilvánított vallási mozgalmat a Kettősséget (a Jó és a Gonosz örök harcát) vallók egyik korabeli központjából, ...
Témája főként az, hogy a gyülekezet hogyan tartózkodjon gonosz dolgoktól, és emellett bevezet néhány tanításba is. Pál második levele a korinthusiakhoz Fő témája az apostoli szolgálat bemutatása és Pál apostoli tekintélyének védelme.
A második kísértésben az imádásért cserébe hatalmat és dicsőséget ígért a gonosz Jézusnak. A 'hazugság atyja' az állítja, hogy mindez az övé, ami nyilvánvalóan nem igaz.
a mai teológia határozottan elutasít minden olyan régebbi és újabb spekulatív, pusztán értelmi próbálkozást, amely Isten igéjén túl behatolni próbál az előlünk elzárt, láthatatlan szellemi világ jó és gonosz hatalmainak legmélyebb titkaiba (teozófia, ...
Az éberség, amely minden irányban körbeforog (szélkakas), hogy a gonosz erőit lesse, majd hangjával elűzze őket. A IX. sz.-tól van adat arról, hogy a templom tornyára fémkakast erősítettek.
Valószínűleg összeszedjük az akaraterőnket, és elhatározzuk, hogy ellenállunk a gonosznak: nem engedünk a kísértéseknek, nem teszünk rosszat, nem gondolunk rosszat, nem mondunk rosszat, nem hallgatunk rosszra, nem nézünk rosszra, ...
latrok: Jézussal együtt megfeszített gonosztevők. Leviticus: Leviták könyve, a mózesi könyvek egy darabja. logosz: (ige) a János evangélium szerint Jézus Krisztus.
A "teodicea" jelentése: Istenigazolás. A világban található rossz és gonoszság ellenére Isten létének és jóságosságának igazolása.
Éppen ezért számunkra is nagyon aktuális az a buzdítás, amelyet a levél szerzője olvasóinak ad: "Tanúsítsatok jó magatartást a pogányok között, hogy éppen abban, amiben mint gonosztevőket megrágalmaznak, a jócselekedetek láttán, ...
Jóllehet Isten esőt küld az igazakra és a gonoszokra egyaránt - vigyázzunk, nehogy felfuvalkodott módon akkor is bizonyosak legyünk vezetésében, amikor éppen a legtávolabb járunk a mennyei elvektől.
Mü testi kenyerönk felett való kenyeret adjad münekünk ma. És bocsásad münékünk mü vétetönket, miként es mü bocsátonk nekönk vétetteknek. És ne vigy minket kisértetbe. De szabadócs münket gonosztól. Ámen." [Magyar bibliafordítások] ...
Lásd még: Isten, Ember, Szent, Biblia, Halál
 
|