Eufrátesz (örményül: Efrad, törökül és arabul: Frat, héberül: Prath, a babiloniai és assziriai feliratokban: Puraatu, ó-persául: Ufratu), folyó az ázsiai török birodalomban. Az örmény felföldön, az Ararat és Erzerum közt elnyuló 3000 m.
Eufrátesz folyóig, észak-déli irányban pedig Hamathtól Egyiptomig terjedt. Ezen a területen a világ kereskedelmének számos természet alkotta útvonala vezetett át. Távoli országok karavánjai rendszeresen áthaladtak rajta.
Az Eufráteszbe vetett prófétai szózat 59Ezt az utasítást adta Jeremiás próféta Machszeja fia, Nerija fiának, Szerajának, amikor ez Cidkijának, Júda királyának parancsára elment Babilonba, a király uralkodásának 4. évében. Szeraja szállásmester volt.
AZON A FÖLDÖN MARADT (azaz nem tértek vissza a fogságukból, úgy mint a zsidók); így hát csak két törzs maradt Ázsiában és Európában, a rómaiak uralma alatt (a zsidó nemzetet kitévő Júda és Benjámin törzsei), amíg a tíz törzs máig az Eufrátesz ...
is élő, a fővonalbeli keresztény egyházak által mindjárt kezdetétől eretneknek nyilvánított vallási mozgalmat a Kettősséget (a Jó és a Gonosz örök harcát) vallók egyik korabeli központjából, a mai Törökország dél-keleti részén a Felső-Eufrátesz folyó ...
Mari: egykori sumér (babilóniai) város az Eufrátesz középső szakaszán, a nyugati parton. - Kr. e. 1693: Hammurápi földúlta, ettől kezdve elhagyott; 2000: romváros Abu Kemal közelében, Szíriában. 1933-38, 1951-54: és 1960: A.
Először Liziász ellen, aki kormányzó volt az Eufrátesztől Egyiptom határáig, míg Epifánesz Perzsiába indult (3-4,35).
Megjelenik benne a szőlőskertté növekvő szőlőtő (vö. Zsolt 80,9-20) képe: ez a kert az Egyiptomból kihozott és az ígéret földjébe ültetett Isten népe, amely vesszőit már messzire növesztette, a (Földközi-) tengertől a folyamig (az Eufráteszig).
Ez az Eufrátesz vízszintjének lesüllyesztése volt, amely lehetővé tette Cirusznak, hogy behatoljon a városba. 'Babilon erős férfiai felhagytak a harccal', amint arra Jeremiás figyelmeztetett?
16,12 A hatodik is kiöntötte a poharát a nagy folyamra, az Eufráteszre, és kiszáradt a vize, hogy megnyíljék a napkeletről jövő királyok útja. 12: Ézs 11,15 ...
1Mózes 15:18-21 18 Azon a napon kötött az Úr szövetséget Ábrámmal és így szólt: "Utódaidnak adom ezt a földet, Egyiptom patakjától egészen a nagy folyamig, az Eufráteszig: 19 a kenitákat [kainíj] és kenizitákat, a kadmonitákat, ...
Lásd még: Szent, Ember, Isten, Jeruzsálem, Egyiptom
 
|