Kezdőlap (Élő víz)
Kezdőlap  
 
 
Kezdőlap » Biblia » Élő víz


 

Élő víz

Biblia Élő halottElsőszülött

"Élő víz folyamai
ömlenek szívéből."
Jóllehet a P66-on szinte egyáltalán nincsenek írásjelek, szövegünkben az "igyék" (pinetó) ige után minden kétséget kizáróan pont áll.

 


Az élő víz igérete
37Az ünnep utolsó, nagy napján Jézus a templomban volt és fennhangon hirdette: "Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék, 38aki hisz bennem: belsejéből az Írás szava szerint élő víz folyói fakadnak.

aki hisz bennem: belsejéből az Írás szava szerint élő víz folyói fakadnak."
Jn 7.39
Ezt a Lélekről mondta, amelyben a benne hívők részesülnek. A Lélek ugyanis még nem jött el, mert még nem dicsőült meg Jézus.
Jn 7.40 ...

Ezek maguk isznak majd az élő vízből és megelégedettek lesznek vele. Nem vágyakoznak majd izgató szórakozások után, vagy valami, az életükben bekövetkező változásra.

Élő víz
Mi újság a szeretetpiacon?
Transzplantáció
Heti útravaló
Egyházunk egy-két hete
Egy kis gyülekezet nagy öröme
Oktatási stratégia és jövőkép
Évszázados templomukat ünnepelték a zalaegerszegiek
Ferencvárosi magvetés ...

Isten nyitja meg előttünk is a szabadulás útját, és Szellemének élő vízei falként védenek bennünket jobbról és balról, miközben irányítanak is bennünket a biztonságos, meghatározott ösvényen.

Aki hisz énbennem, amint az Írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből." (János 7:37-38.)
Aztán János elmondja, hogy Jézus a Szentlélekről beszélt, akit a Benne hívőknek kell megkapniuk: "...

7,38 Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek!"
38:
Ézs 58,11 ...

19Izsák szolgái pedig ásnak vala a völgyben, és élő víznek forrására akadának ott.20Gérár pásztorai pedig versengének Izsák pásztoraival, mondván: Miénk a víz. Ezért nevezé a kútnak nevét Észeknek, mivelhogy czivakodtak vala ő vele.

Lásd még: Szent, Ember, Isten, Törvény, Jeruzsálem

Biblia Élő halottElsőszülött

 
 rssRSS