Efezusiaknak írt levél Ef 1 Ef 1.1 Pál, Isten akaratából Jézus Krisztus apostola az Efezusban élő szenteknek, a Krisztus Jézusban hívőknek. Ef 1.2 Kegyelem és békesség nektek Atyánktól, az Istentől és Jézus Krisztustól, a mi Urunktól! Ef 1.3 ...
Efezus (lat. Ephesus), a kisázsiai ion városok egyike a Kastros folyó torkolatánál. Állítólag athéni gyarmatosok építették Androclus alatt Kr. e. 102. Tény, hogy már a görögök megtelepedése előtt helység és különösen hires templom állott E. területén.
Efezus 2:20-22 20 az apostolok és a próféták alapjára rakott épület, melynek szegletköve maga Krisztus Jézus. 21 Benne illeszkedik egybe az egész építmény, és az Úr szent templomává növekszik.
Az Efezusiaknak írt levél központi témája az Isten terve (misztériuma), amit az örökkévalóság óta elhatározott, amit az évezredek során elrejtett, Jézus Krisztusban megvalósított, kinyilatkoztatott az apostolnak és ami kibontakozott az Egyházban.
Az efezusi zsinat 2. szakasza július 10. és 31. között tartott. Július 10-én megérkezett a 3 pápai legátus. Július 16-án elítélték az antiochiai pátriárkát és követőit, majd július 31-én 6 kánonba foglalva mondtak ítéletet Nesztoriosz tanai fölött.
Az efezusiakhoz írt levél kijelentése szerint Krisztusban van összefoglalva a mindenség: "Isten tudtunkra adta ugyanis jóságos tetszése szerint akaratának titkát amellyel elhatározta, ...
PÁL LEVELE AZ EFEZUSIAKHOZ Szakmai kérdések - Webmester - Portálmotor, karbantartás és hosting: Webra.
Az Efezusban tartózkodó Pálhoz kellett tehát fordulniuk, hogy tisztázzák a helyzetet. Pál habozás nélkül válaszolt, megírva rendkívüli leveleinek egyikét, amelyben elmagyarázza, hogyan kell élni ezekkel a különleges kegyelmekkel.
Pál levele az efezusiakhoz Az Efézusban lévő gyülekezethez címzett levél. A dicsőséges megváltási terv bemutatása. Speciálisan kiemeli, hogy a zsidók és a pogányok közötti elválasztó fal Krisztusban eltöröltetett.
'Pál, Jézus Krisztus apostola Isten akaratából, az Efezusban lévő és Krisztus Jézusban hívő szenteknek' (Efezus 1,1). 'Pál és Timótheus, Jézus Krisztus szolgái, minden szenteknek a Krisztus Jézusban, akik Filippiben vannak' (Filippi 1,1).
Kolfon, Colophonien (2000: romváros Devgirmendere m., Töröko.): egykori püspökség Asia provinciában. Efezus suffr-a volt. - C-ét viselte 1781: Pálma Károly Ferenc SJ.
Az efezusiakhoz írt levél elején pedig ismételten hangsúlyozza, hogy Isten "dicsőségének magasztalására" rendeltettünk (Ef 1,6.12.14). E levélben találjuk a "dicsőség Atyja" és a "dicsőségének gazdagsága" kifejezéseket is (Ef 1,17; 3,16; vö.
Lásd még: Isten, Szent, Krisztus, Apostol, Jézus
 
|