démonok (a gör. daimón, 'szellem, lélek' szóból): 1. Az antik görögöknél eredetileg mindenfajta emberfölötti hatalom, beleértve az isteneket is; később a néphit szerint a gonosz szellemek, a még el nem temetett v.
Démon (gör.), eredetileg istent jelent, később az isteneknél alacsonyabb, az embereknél felebbvalókat, kik majd jó-, majd rosszindulatuak.
Démon Gonosz szellem, pusztító szenvedély: a rombolás démona, érzéki varázsú, hódító nő: szőke démon. Nemzetközi szó a késői latin daemon(ium) alapján, ez a görög daimón (szellem, isteni lény), ill. daimonion (belső isteni szózat) átírása.
Démonok az Újszövetségben Azt mondani, hogy démonok jöttek ki valakiből, egyenlő azzal, ha azt állítjuk, hogy valaki elmebajból gyógyult meg, vagy egy olyan betegségből, amelyre abban az időben még nem találtak magyarázatot.
démon, démonok deprogramming erőszakos módszereket is alkalmazó vallási elvonókúra. deuterokanonikus ...
A démonok tehát úgy élik ki az őket gyötrő vágyaikat, hogy embereket (vagy akár állatokat) szállnak meg, és azokat hajszolják az ilyen élvezetek kielégítésére.
27. A démoni uralom vége ( Dán 11; 11:36) 28. Közös megmentésünk, a bíráknak hódolattal adózzunk ( Jud ; Jud 3,8) 29. A bűn embere ( 2Thess 2 ; 2:4) ...
[27] A démonnak ez a ("ne gyötörj engem ) kérése Philosztratosznál is megtalálható: Vit. Ap. 4,25. [28] Bultmann, Geschichte, 239. o.; Koch, Bedeutung, 56. o., 7. jegyz. (példák).
8. fejezet A démon elűzése. Amikor befejezték az evést és ivást, arról kezdtek beszélni, hogy lefekszenek, s az ebédlőből a nászszobába vezették a fiatalembert. Akkor Tóbiásnak eszébe jutott, amit Ráfael mondott neki.
Lukács 10:17 "Még a démonok is engednek nékünk a Te neved által…" A démonok nem örömmel, saját akaratukból engedelmeskedtek, hanem kénytelenek voltak, mert hatalom kényszerítette őket.
Homályosan felfogták, hogy Az áll előttük, aki megmentheti őket a kínzó démonoktól. A Megváltó lábához borultak, hogy imádják Őt.
Sárát, a másik család tagját, egy démon tartja megszállva, aki már hét alkalommal meghiúsítja házasságának létrejöttét, azáltal, hogy a nász éjszakáján megöli a férfit.
Brown regényében az a nézet fogalmazódik meg, miszerint az ókori pogány világ matriarchális volt, és Constantinus császár volt az, aki a kereszténység térhódítása érdekében a patriarchátusnak érvényt szerzett, s egyben "démonizálta a szent nőiséget, ...
Mert van démoni Imitatio Dei is. Ezért nem jelentéktelen az, ahogyan zsidó ellenfelei értelmezték Jézus csodáit, - bár föntebb először nem foglalkoztunk ezzel, - ezért tartozik hozzá ez is Jézus csodáinak történetéhez akár az árnyék a fényhez.
Egy viszont biztos: ez a vers sem démonizálja a bűnt (zBR - a rabisu asszír démon?) Mert a Biblia máshol is a maga valóságában látja a bűnt, legyen az akár kívánság, gondolat vagy akár cselekedet.
Sátáni eszmék, de akár konkrét démoni befolyás alatt is lehetnek emberek. - A világ szelleme, a világ iránti barátság testesíti meg a sátáni eszmék alá vetettséget. - Krisztus összezúzza - a hívőben nem maradhat meg a világ iránti barátság.
A legrövidebb evangélium, ami tömören bemutatja Jézus hatalmát a természet, a betegségek és a démonok felett. Az evangélium jó fele tulajdonképpen Jézus utolsó hetét és passiótörténetét mutatja be. Szinoptikus (együttlátó) evangélium.
A Talmudban olvasható egy, Jézus példájához nagyon hasonló történetet is: Isten 'az én fiam'-nak nevezte Hanina rabbit, aki amellett, hogy szintén csodákat művelt, képes volt ellent állni Agrátnak, a démonok királynőjének.
A Biblia mindennemű halottidézést "utálatosságnak" nevez, a spiritiszta jelenségeket a démoni világ produktumának mondja (LKrónika 10:13-14).
" Ez egyben arra is utal, hogy az angyalok létével együtt valljuk, de nem hisszük (a hitre és bizalomra ugyanis egyedül Isten méltó!), hanem szomorúan tapasztaljuk az Isten ellen lázadó és lázító emberfölötti gonosz démoni hatalmát és romboló ...
A Szent Szellem tette képessé Jézust, hogy betegeket gyógyítson, démonokat űzzön, halottakat támasszon fel és hirdesse Isten országát.
Lásd még: Isten, Ember, Szent, Krisztus, Kereszt
 
|